KUPLERÁJ A KÖBÖN...mi szóltunk: ebből baj lesz!

KUPLERÁJ A KÖBÖN…mi szóltunk: ebből baj lesz!

Engedély nélküliség, fiktív számlák, adócsalás a pénzügyi szolgáltatásokban ? Milliárdos adócsalás gyanúja is felmerülhet abból az ítéletből, amely jogerősen kimondta, hogy az engedéllyel nem rendelkező kereskedő által aláírt gépjárműszerződés érvénytelen.  A kereskedő és a szolgáltató között létrejött szerződés ugyanis nem csak az aláírásra adott lehetőséget, hanem a kihelyezett kölcsön utáni magas jutalékjogosultságra is, amely esetenként…

RÉSZLETEK
AUTÓHITEL-SZERZŐDÉSEK: PRECEDENSÉRTÉKŰ ÍTÉLET

AUTÓHITEL-SZERZŐDÉSEK: PRECEDENSÉRTÉKŰ ÍTÉLET

Autóhitel-szerződések ezreire lehet hatással a Fővárosi Törvényszék tegnap kihirdetett jogerős ítélete, ami kimondta: érvénytelen a pénzintézet hitelszerződése, ugyanis azt egy arra nem jogosult autókereskedő írta alá. Jogerősen is érvénytelen a bíróság ítélete szerint az az autóhitel-szerződés, amit 2008-ban kötött egy adós az MKB Euroleasing Zrt.-vel. Az adós közel hárommillió forint hitelt vett fel a pénzintézettől, amit már…

RÉSZLETEK
PEREKET VESZÍTENEK A BEHAJTÓ CÉGEK.

PEREKET VESZÍTENEK A BEHAJTÓ CÉGEK

Kivel ne fordult volna elő, hogy megcsúszott valamelyik hitelének törlesztésével vagy bajba került és nem tudott fizetni, ami miatt korántsem kedves hangnemben próbáltak tőle minél nagyobb összeget behajtani. De mégis meddig mehet el a követeléskezelő? A legkülönfélébb rémtörténeteket hallani. De ma már a bíróságok és a felügyelet is igyekszik gátat szabni a vég nélküli módszereknek….

RÉSZLETEK
DR.LÉHMANN: EGY HOZZÁM ÍRT LEVÉL

DR.LÉHMANN: EGY HOZZÁM ÍRT LEVÉL

Világosan fogalmaz levélíróm "Ezüstsörény"-nek és a hozzá hasonlóknak a tegnapi küldeményemre adott alábbi válaszában.   Léhmann György "Tisztelt Léhmann György, Köszönöm az oly sokadik levelét és a folyamatos tájékoztatást, ami lelket Önt és reményt az eljövendő hónapok során számomra és családom számára. Az említett hozzászólása az "EzüstGÖRÉNY" nevét fel nem vállaló lejárató idióta "embernek" üzenném:…

RÉSZLETEK
A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM TERÜLETI LISTÁJA

A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM TERÜLETI LISTÁJA

Bemutatkoznak A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt egyéni országgyűlési képviselőjelöltjei. Hosszú utat tettünk meg idáig és göröngyös, hosszú út áll még előttünk. A semmiből talpra állítottunk egy országos kiterjedésű pártot. Ehhez nagyon sok tisztességes, Hazáját és Nemzetét szerető ember önzetlen áldozat vállalása kellett. Kérem, fogadják szeretettel jelöltjeink bemutatkozását, s bár a nyilvánosság előtti fellépést még…

RÉSZLETEK
A "DEVIZAHITELEZÉS" FELELŐSEI

A “DEVIZAHITELEZÉS” FELELŐSEI

Sajnos megint öngyilkos lett egy családapa a törleszthetetlen devizahitele miatt. Minden hétre jut egy eset, nem lehet ehhez hozzászokni, főleg úgy, hogy feltételezhető: a nyilvánossághoz eljutott esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik, és azoknak a családoknak a sorsa is tragédia, akik közül senki nem választja a halált, hanem próbál emberfeletti módon helyt állni, és nyomorog….

RÉSZLETEK
VÁLASZ EGY GYULAI HÁZASPÁRRÓL SZÓLÓ CIKKRE.

VÁLASZ EGY GYULAI HÁZASPÁRRÓL SZÓLÓ CIKKRE

Ez az egész cikk úgy hazugság, ahogy van! Lehet, hogy kóklerek vagyunk, de talán nem túlzok, ha azt mondom, mind a mai napig vagy a kóklerséget vagy a gátlástalan ügyvédek maradék húsunkat is lerágó mentalitása között választhatunk. Ráadásul az előzőben nem vagyok biztos. Sőt! Pontosan a drága ügyvéduraknak az fáj legjobban, hogy őket megkerülve kénytelenek voltunk…

RÉSZLETEK