MEGSZÜNTETTÉK A 80 MILLIÓS VÉGREHAJTÁST

MEGSZÜNTETTÉK A 80 MILLIÓS VÉGREHAJTÁST

Újabb devizahitel-csapdába került bajbajutott győzött a bíróságon, igaz, egyelőre csak első fokon. A család 35 millió forintnyi hitelt vett fel egy korábbi adósság kiváltására, házuk bővítésére és a megélhetésüket biztosító tanya fejlesztésére, de törlesztőrészletük több mint a duplájára nőtt, nem tudtak fizetni, ezért végrehajtás indult ellenük. – Mindennap azt vártuk 2010 májusa óta, hogy mikor…

RÉSZLETEK
KUPLERÁJ A KÖBÖN...mi szóltunk: ebből baj lesz!

KUPLERÁJ A KÖBÖN…mi szóltunk: ebből baj lesz!

Engedély nélküliség, fiktív számlák, adócsalás a pénzügyi szolgáltatásokban ? Milliárdos adócsalás gyanúja is felmerülhet abból az ítéletből, amely jogerősen kimondta, hogy az engedéllyel nem rendelkező kereskedő által aláírt gépjárműszerződés érvénytelen.  A kereskedő és a szolgáltató között létrejött szerződés ugyanis nem csak az aláírásra adott lehetőséget, hanem a kihelyezett kölcsön utáni magas jutalékjogosultságra is, amely esetenként…

RÉSZLETEK
PEREKET VESZÍTENEK A BEHAJTÓ CÉGEK.

PEREKET VESZÍTENEK A BEHAJTÓ CÉGEK

Kivel ne fordult volna elő, hogy megcsúszott valamelyik hitelének törlesztésével vagy bajba került és nem tudott fizetni, ami miatt korántsem kedves hangnemben próbáltak tőle minél nagyobb összeget behajtani. De mégis meddig mehet el a követeléskezelő? A legkülönfélébb rémtörténeteket hallani. De ma már a bíróságok és a felügyelet is igyekszik gátat szabni a vég nélküli módszereknek….

RÉSZLETEK
A "DEVIZAHITELEZÉS" FELELŐSEI

A “DEVIZAHITELEZÉS” FELELŐSEI

Sajnos megint öngyilkos lett egy családapa a törleszthetetlen devizahitele miatt. Minden hétre jut egy eset, nem lehet ehhez hozzászokni, főleg úgy, hogy feltételezhető: a nyilvánossághoz eljutott esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik, és azoknak a családoknak a sorsa is tragédia, akik közül senki nem választja a halált, hanem próbál emberfeletti módon helyt állni, és nyomorog….

RÉSZLETEK
VÁLASZ EGY GYULAI HÁZASPÁRRÓL SZÓLÓ CIKKRE.

VÁLASZ EGY GYULAI HÁZASPÁRRÓL SZÓLÓ CIKKRE

Ez az egész cikk úgy hazugság, ahogy van! Lehet, hogy kóklerek vagyunk, de talán nem túlzok, ha azt mondom, mind a mai napig vagy a kóklerséget vagy a gátlástalan ügyvédek maradék húsunkat is lerágó mentalitása között választhatunk. Ráadásul az előzőben nem vagyok biztos. Sőt! Pontosan a drága ügyvéduraknak az fáj legjobban, hogy őket megkerülve kénytelenek voltunk…

RÉSZLETEK
GORDIUSZI CSOMÓ A "DEVIZA"-PEREKBEN

GORDIUSZI CSOMÓ A “DEVIZA”-PEREKBEN

Valójában érdekel valakit a Kúria, az EB iránymutatása? A devizahiteles perek körüli tánc folytatódik, de mára az teljesen világossá vált, hogy valódi megoldásra senki sem szánja el magát. Ezen a várva várt uniós állásfoglalás sem változtathat, hiába támogatja ugyanis az majd meg a Kúria korábbi jogegységi döntését, ha a legfőbb bírói fórum nem igazán hat…

RÉSZLETEK
MENYHÉRT PÉTER: A DEVIZA ALAPÚ CSALÁS LÉNYEGE

MENYHÉRT PÉTER: A DEVIZA ALAPÚ CSALÁS LÉNYEGE

A deviza alapú csalás lényege éppen a szerződéstől teljesen független megkárosítás! Ezt a tételt polgári úton SOHASEM lehet érvényesíteni! A csalás egyik alapvető eleme a megtévesztés: a magyar adósok ugyanis egy "devizában nyilvántartott" FORINT KÖLCSÖNT vettek fel, nem pedig deviza kölcsönt! Ha deviza kölcsönt akartak volna felvenni, akkor észrevették volna, hogy a bank akaratuk ellenére…

RÉSZLETEK