Póka László-Üzenet. Kedves Hitelközvetítők, Hitelügyintézők!KÉRJÜK A MEGOSZTÁST!

Póka László-ÜZENET. Kedves Hitelközvetítők, Hitelügyintézők!

Tisztelt Navratil Attila! A lenti levelet juttattam el ingatlanos levelező listákra, és kérek minden érintettet, hogy ő maga is küldje el ingatlan közvetítőknek, hitelügyintézőknek, hitelközvetítőknek. Talán mi, akik ezzel foglalkoztunk elő tudnánk állni a bizonyítékokkal, amivel alá tudnánk támasztani, hogy az embereket nem tájékoztatták kellőképpen. Ausztriában ez a tény, vagyis a tájékoztatás elmaradása adja az…

RÉSZLETEK
Dr.Léhmann György.Varga Mihály Miniszter Úrnak-semmis szerződési feltétel a semmis szerződés jogkövetkezménye

Varga Mihály Miniszter Úrnak-semmis szerződési feltétel a semmis szerződés jogkövetkezménye

Varga Mihály Miniszter Úrnak B u d a p e s t   Tisztelt Miniszter Úr! Az MTI híranyagból tudtuk meg azt, hogy a Magyar Kormány jelenlegi szándékai szerint „A kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni” csak…

RÉSZLETEK
A közvélemény bűnösöket akar.Megfizetnek a válságért a lúzerhitelek kufárai

Megfizetnek a válságért a lúzerhitelek kufárai.A közvélemény bűnösöket akar

Egyre nagyobb büntetéseket varrnak a bankok nyakába az Egyesült Államokban a válságot előidéző machinációkért. Sőt már olyan vezető is akad, akit személyesen felelőssé tett a bíróság. Nem is teljesen alaptalanul: volt olyan bank, ahol a vezetők elvárása volt, hogy a gyakran képzetlen ügyintézők naponta legalább egy jelzáloghitel-szerződést kössenek. Olyanoknak is, akikkel egyébként nem kellett volna….

RÉSZLETEK
Csak az adósok kártalanításával és felelősségük elismerésével rendezhetik elfogadható módon a devizahitel-problémát a bankok

Újabb javaslat a devizaadósok “megsegítésére”

Csak az adósok kártalanításával és felelősségük elismerésével rendezhetik elfogadható módon a devizahitel-problémát a bankok – közölte a Hír TV  Magyarország élőben című műsorában a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöke. Falus Zsolt szerint ugyanakkor a részletek ismerete nélkül is tudható, hogy a pénzintézetek javaslata csak látszatmegoldás. Már a hét végén benyújthatja a kormány a devizaadósok megsegítését szolgáló javaslatát….

RÉSZLETEK
Egy olvasói levél. Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

Egy olvasói levél.Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll! Szomorúan olvasom, hogy a Román szakhatóságok nyerésre állnak a bankokkal szemben, de mi itthon Magyarországon, mintha nem egy nyelvet beszélnénk. Számomra az lenne a csoda, ha az itthoni szakhatóságok is követnék a Horváth, vagy a Román utat, netán az Osztrákot. Tőlem lehetne Magyar "specialitás" is, ha a szürke hályog lehullna az illetékes…

RÉSZLETEK
Dr.Léhmann György-amennyid van, annyit érsz, avagy Magyar hagyd el hazádat

Magyar! Hagyd el hazádat, avagy amennyid van, annyit érsz!

Dr. Léhmann György:  Nagyon kedves levelezőm küldte az alábbi levelet azzal, hogy ezt nyugodtan továbbíthatom. Annál is inkább készséggel terjesztem, mivel legutóbb Cséfalvai államtitkár úr mintha azt mondta volna, hogy közel annyian jönnek vissza a magyarok külföldről, mint ahányan elmennek. Szerencséjére az Államtitkár Úrnak jó erős kupolát építettek az Országház fölé, kibirta még ezt is.  …

RÉSZLETEK
Milyen láthatatlan hatalmi csoportok rejtőznek a harmadik álarc mögött?

Milyen láthatatlan hatalmi csoportok rejtőznek a harmadik álarc mögött?

Éva Nagy Magyarország ugyanolyan jogállam, mint Ausztria, Horvátország, Románia, Lengyelország?   A devizakölcsön szerződések érvénytelenek, semmisek, legalább 50 okból kifolyólag. A devizahitel sem jogilag, sem közgazdaságilag nem értelmezhető kategória. A magyar emberek jog és érdekérvényesítése nulla. Ezzel él vissza a magyar állam, a bankokkal karöltve, hogy nem oldja meg 1.200.000 semmis devizahitel-szerződés problémáját.    A…

RÉSZLETEK