RENDEZNÉ A SZÁMLÁT A BANKSZÖVETSÉG!

RENDEZNÉ A SZÁMLÁT A BANKSZÖVETSÉG

Egylépcsőben rendezné a számlát a bankszövetség A Magyar Bankszövetség várja a köztársasági elnök válaszát és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság a teljes jogszabályt egészében fogja megvizsgálni – mondta a bankszövetség főtitkára szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a devizahitelesek megsegítését célzó, a múlt pénteken megszavazott első törvénnyel kapcsolatban. Kovács Levente hangsúlyozta: a bankszövetség…

RÉSZLETEK
NEM FOLTOZGATNI KELL A SZERZŐDÉSEKET - DR. LÁZÁR DÉNES.

NEM FOLTOZGATNI KELL A SZERZŐDÉSEKET – DR. LÁZÁR DÉNES

Nem foltozgatni kell a szerződéseket (Főleg úgy, hogy tudjuk, ezek a szerződések nem devizahitel-szerződések, hanem tőzsdén kívüli deviza határidős ügyletek. Ezekre az adósok szerződéses akarata nem irányult, ilyen szerződéseket nagyvalószínűséggel a legtöbben meg sem kötöttek volna. Az adósokat a bankok félre vezették, tévedésbe ejtették és a mai napig is tévedésben tartják. Szerk.)   A kormány…

RÉSZLETEK
A FELJELENTÉS - KÁSLER ÁRPÁD.

A FELJELENTÉS – KÁSLER ÁRPÁD

Tisztelt Katonai Főügyészség, tisztelt Budapesti Nyomozó Ügyészség tisztelt Nemzeti Adó és Vámhivatal Központi Hivatala   Az 1978. évi IV. törvény Btk. 318.§ Csalás, 310.§ Adócsalás a 2012. évi C. törvény Btk. 374. §-ban foglaltak szerinti gazdasági csalás, a Btk. 396. § szerinti, bűnszövetségben és üzletszerűen, nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint a Btk. 397….

RÉSZLETEK
"DEVIZAHITELEK": ÚJ KÉRDÉSEK, ÚJ VÁLASZOK - BANKMONITOR.

“DEVIZAHITELEK”: ÚJ KÉRDÉSEK, ÚJ VÁLASZOK – BANKMONITOR

Továbbra is záporoznak hozzánk a Kúria döntése kapcsán felmerülő kérdések, amelyekre ismét összeszedtük a válaszokat. A következő előrelépés az ügyben ősszel várható. Kérdés: "Üdv. 2006 szeptemberében vettünk fel autó hitelt 1,5 millió Ft-ot svájci frankban 10 évre az XX banktól. Az lenne a kérdésem, hogy ránk is vonatkozik-e a visszatérítés és ezt hogy kell kezdeményezni…

RÉSZLETEK
A JÁTSZMÁNAK VÉGE? AZ ÁRFOLYAMRÉS MIATT AGGÓDNAK A LENGYEL BANKOK IS!

A JÁTSZMÁNAK VÉGE? AZ ÁRFOLYAMRÉS MIATT AGGÓDNAK A LENGYEL BANKOK IS!

Az árfolyamrés miatt aggódhatnak a lengyel bankok is Varsóban attól tartanak, hogy egy bírósági döntés után tömegesen indulhatnak devizahiteles perek, amelyek a bankokra hárítanák az árfolyamrések teljes költségét. A lengyel mBank közleményben jelentette be, hogy megszünteti a devizában való jelzáloghitel-nyújtást, miután a verseny- és fogyasztóvédelmi bíróság (SOKiK) jogtalannak minősítette az általa felszámított árfolyamrést. Az ügyfelekkel…

RÉSZLETEK
JOGÁLLAMI DEFICIT - AVAGY VÉDJÜK A BANKOKAT A "DEVIZA"-"HITELESEKTŐL"

JOGÁLLAMI DEFICIT – AVAGY VÉDJÜK A BANKOKAT A “DEVIZA”-“HITELESEKTŐL”

Jogállami deficit Nincs még egy ország a világon, amelyik ilyen kesztyűs kézzel bánna a bankrendszerével. Vajon meghálálják-e ezt valaha is tisztességes szolgáltatásaikkal, tisztességes kamatra adott hitelekkel? Bármilyen különösen hangzik is, most már nem csupán az a kérdés a botrányba fulladt devizaalapú hitelszerződések szappanoperaszerű rendezgetésében, hogy megnyugtató módon megoldódik-e több százezer banki adós ügye. Sokkal inkább…

RÉSZLETEK
"DEVIZAHITELES" NYERÉSI SZÉRIA?

“DEVIZAHITELES” NYERÉSI SZÉRIA?

Nincs vége a devizahitelesek nyerési szériájának? – Az árfolyamkockázatnál is lenne mit keresniük Ezt mondja Lázár Dénes ügyvéd, akinek először sikerült pert nyernie a Kúrián az OTP Bank ellen. A jogász szerint az ügyfelek az esetek 99 százalékában nem kaptak megfelelő tájékoztatást arról, hogy a devizában való eladósodás milyen kockázatokat okoz. Visszaperelhetnék a forint romlásából…

RÉSZLETEK