JÓ HÍR! TÖRÖLTÉK A VÉGREHAJTÁST!

JÓ HÍR! TÖRÖLTÉK A VÉGREHAJTÁST!

JÓ HÍR! TÖRÖLTÉK A VÉGREHAJTÁST!

[good_old_share]


Kedves Nemzeti Civil Kontroll!

 

Pár hete írtam, és meg is jelentették a történetünket.

Csak szerettem volna tudatni, hogy törölték a végrehajtásunkat.




Írtam egy kérelmet a közjegyzőnek, hogy törölje, ezt ő elutasította, mivel a vh. törvény szerint járt el. Ebben igaza is volt. Ezzel egy időben ugyan azt az anyagot elküldtem a végrehajtó irodának.

Ők nyilatkozattételre hívták fel a faktoringot. Bár szép nagy betűkkel leírták azt is, hogy ettől még a vh nem áll le… Hétfőn átvettem egy levelet a Faktoringtól ami az év vicce volt.

Azt írták, hogy bár a vh megindítása jogszerű volt ( nagyon nem, mert nem volt késedelmes), maga a végrehajtható okirat, amit a közjegyző állított ki, az volt jogszerűtlen.

A végére pedig beraktak egy sablon szöveget, hogy az adminisztrációs hibáért elnézést kérnek, és intézkednek a vh leállításáról, illetve az eddigi befizetéseinket természetesen elszámolják a tőkébe (milyen nagylelkűek…)

Nos jelenleg így állunk. A holnapi nap folyamán az ügyvédünket, aki ezt az egészet elindította bepanaszolom az ügyvédi kamaránál. Ezen felül bejelentést teszek mind az MNB-nél mind a PSZÁF-nál.




Illetve a levelüket elküldöm a közjegyzőnek is, hogy tudja, mindent rá kent a Faktor.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Nekünk szerencsénk volt. Én még nagyjából eligazodok a jogtárban. De vajon hány kispolgárral, közemberrel tehették ezt meg? 🙁  És mennyivel fogják még ezt megtenni…

Köszönöm, hogy foglalkoztak az ügyünkkel. Tisztelettel: B ZS.

NCK: Gratulálunk az eredményhez és a kitartásához!

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM