MEGTÁMADTÁK A POLITIKUSOKAT-TÜNTETÉS A FÖLDTÖRVÉNY ELLEN

MEGTÁMADTÁK A POLITIKUSOKAT – TÜNTETÉS A FÖLDTÖRVÉNY ELLEN

Kossuth téri tüntetés a földtörvény ellen. 2014. 05. 06. A Kossuth téren a Parlament alakuló ülésének napján egész nap demonstrálók tiltakoztak Gaudi-Nagy Tamás vezetésével a földtörvény ellen. Nem kellett sokat várni, hogy tetőfokára hágjon az indulat, a képviselők megjelenése olaj volt a tűzre, és a tüntetők közül többen is megrohanták és szidalmaztak Parlamentből kilépő politikusokat….

RÉSZLETEK
DR. LÉHMANN: AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÚJ ÍTÉLETÉNEK JELENTŐSÉGE.

DR. LÉHMANN: AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÚJ ÍTÉLETÉNEK JELENTŐSÉGE

Európai Bíróság új – C-26/13. számú – ítéletének jelentősége Április 26-án volt két éve annak, hogy az Európai Bíróság által ezen a napon kihirdetett C-472/10. számú ítélete alapján és elsősorban a 93/13 EGK Irányelvének ismeretében ténybelileg eldőlt az, hogy a bankok által szándékosan elrontott devizában nyilvántartott kölcsönszerződések magyar tragédiát okozó következményeit jogállami keretek között miként…

RÉSZLETEK
KÉT BANKNÁL SEM TÖRŐDNEK A "DEVIZAHITELES" ÍTÉLETTEL.

KÉT BANKNÁL SEM TÖRŐDNEK A “DEVIZAHITELES” ÍTÉLETTEL

Két banknál sem törődnek a devizahiteles ítélettel Két olyan esetről is ír a Magyar Nemzet, amelyekben első fokon kimondták egy devizahitel-szerződés érvénytelenségét, a hitelezők mégis a hitelszerződés felmondása mellett döntöttek. A lap szerdai számában az egyik ügyben érdekelt Erste Bank azt válaszolta, hogy amíg bíróság jogerősen ki nem mondja a szerződés érvénytelenségét, addig a felek…

RÉSZLETEK
KÁSLER ÁRPÁD: BÜNTETŐ FELJELENTÉS AZ ÜGYÉSZSÉG RÉSZÉRE.

KÁSLER ÁRPÁD: BÜNTETŐ FELJELENTÉS AZ ÜGYÉSZSÉG RÉSZÉRE

Mi, deviza alapú hitelesek, nem utasítjuk a közjegyzőt! Viszont feljelentést teszünk azok ellen, akik a hatályos magyar jogszabályok megkerülésére, vagy megszegésére kényszerítik őket. 1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről: 2. § (1) A közjegyző az eljárása során csak a törvénynek van alávetve, és nem utasítható. ABONY, 2014 . MÁJUS  2. Az Abonyban megrendezett találkozó alkalmával…

RÉSZLETEK
A MAGYAR FÖLD MEGVÉDÉSE ÉRDEKÉBEN

A MAGYAR FÖLD MEGVÉDÉSE ÉRDEKÉBEN

Május 6-án nyomásgyakorló tüntetés a Kossuth téren a magyar föld külföldiek általi elrablásának megállítása érdekében [cn-social-icon] Kérlek, hogy a május 1-jei tüntetésen elfogadott és az Európai Bizottsággal az EU Házra kiragasztással közölt ultimátumot terjesszétek, készüljetek és gyertek el a május 6-án 9.20-kor a Kossuth téren kezdődő tiltakozó és nyomásgyakorló – rendőrséghez már bejelentett –  tüntetésre,…

RÉSZLETEK
MENNYI PÉNZT AD VISSZA A BANK?

MENNYI PÉNZT AD VISSZA A BANK?

Összeállítottuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kifogásolt számladrágítás pontosan mit is jelenthet a megbírságolt hitelintézetek ügyfeleinek. A pénzt visszafizető (tehát nem perelő) bankok közül számításaink szerint az MKB ügyfelei kaphatták a legnagyobb összeget vissza. Az egyéb banknál levők többsége legfeljebb néhány száz forintra számíthat.   Az Azénpénzem.hu feltérképezte (lásd táblázatunkat), hogy a „túlszámlázásért” felelősségre…

RÉSZLETEK
A NAGY ÁTVERÉS - AVAGY A TÖRTÉNELEM MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT.

A NAGY “DEVIZA” ÁTVERÉS – AVAGY A TÖRTÉNELEM MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT

Nagy Éva – Facebook: A bankok 50-100 évente eljátsszák a jelzáloghitelezéssel kapcsolatos átverést, és okoznak országhatárokon átnyúló pénzügyi válságot, a fedezetlen hitelezéssel.  A szisztéma ugyanaz, rászedni az embereket alacsony kamatozású hitelekkel, megszerezni az összes pénzüket, és ingatlanfedezetüket! Egy generációváltással a dolog elfelejtődik, és kezdődhet minden előlről.  Hányszor lehet még szegény országunkat csontig kifosztani? A pénzügyi összeomlás…

RÉSZLETEK