TERVEK A “DEVIZA”-KÁROSULTAK MEGMENTÉSÉRE.

TERVEK A "DEVIZA"-KÁROSULTAK MEGMENTÉSÉRE.

TERVEK A "DEVIZA"-KÁROSULTAK MEGMENTÉSÉRE.

[good_old_share]


AZ ÉVTIZEDES "DEVIZA"-HITELES TRAGÉDIA…

 

10 éve tart a devizahitelesek kálváriája – írja a Mérce internetes portál.



Jelenleg 900 ezer magyar család állhat a csőd szélén, többségük akár utcára is kerülhet április után, a téli kilakoltatási moratórium lejártával.

A devizahitelesek problémáira nyújtott kormányzati segítség valójában nem jelentett megoldást. Livas Judit, az énpénzem.hu felelős szerkesztője elmondta a Hír TV-nek, a 2008-as válság után a kormány csak azoknak segített, akiknek egyébként is volt pénzük, a legszegényebbeket pedig cserben hagyták.

A Központi Hitelinformációs Rendszer adatai szerint

 

800-900 ezer magyar állampolgárt érint a hitelválság,
és ebben még nincsenek benne azok, akiknek a követeléskezelő cégeknél él tovább az adóssága, tehát már a végrehajtók is bekerültek a képbe.

Becslések szerint eddig 47 ezer lakást veszítettek el a családok.
A devizahitelesek tényleges megsegítésére több ellenzéki párt is kész tervvel állt elő:

Az LMP “mélyen belenyúlna Matolcsy György zsebébe”: 260 milliárd forintos alapot hoznának létre a devizahitelesek megsegítésére, emellett egy 10 pontos javaslatcsomagot is kidolgoztak a biztos lakhatás érdekében.



Az MSZP és a Párbeszéd pedig megállapodást írt alá a devizahitel- és a Questor károsultakkal, amelyben vállalják az új banki elszámoltatást. Ennek lényege, hogy a felvételkori árfolyamon számolnák újra a hiteleket, az elszámoltatásnak a fedezete a bankoknál lévő többletkövetelés lenne, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizaárfolyamon való nyerészkedéséből származó nyereség. Vállalásaik közé tartozik, hogy kormányrakerülésük esetén azonnal felfüggesztenék a folyamatban lévő végrehajtásokat.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

2018. január 13-án megalakult a jogászokat, civil érdekvédőket és banki károsultakat tömörítő Adóskamara, melynek célja, hogy egységes érdekképviseletet biztosítson azoknak az adósoknak, károsultaknak, akik ellen tisztességtelenül, jogsértően jártak el.

Nem titkolt céljuk, hogy összefogják, egységbe tömörítsék és közös erőkifejtésre bírják az adósok és károsultak különböző szerevezeteit.

Számításaik szerint körülbelül 4 millió devizahiteles magyar családról van szó.
12 pontos megoldási javaslatukat már átadták a pártoknak, tegnap pedig demonstrációt is tartottak a Szabadság téren.

Dr. Ravasz László, bíró szerint



“a devizahiteleseket egy nagyon aljas és megalázó propagandával megfosztotta a politikai uralkodó réteg és a bankszektor attól, hogy társadalmi jogvédelemben vagy szolidaritásban részesüljenek.

Ennek lényege az volt, hogy a saját áldozatukból „bűnöst” faragtak. Ennek elérése érdekében a klasszikus módszerhez folyamodtak és elkezdték az áldozatot hibáztatni az őket ért jogsérelemért. Sajnos ma Magyarországon a kormányzati propaganda miatt nagyon fogékony a lakosság jó része és az állami szervek arra, hogy az áldozatot hibáztassák a jogsérelem bekövetkezte miatt és ne a tettest.”

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM