Makkos Albert levele a CÖF elnökéhez-SEGÍTSÉG A TÁRGYALÓKNAK.Vajon figyelembe veszik?

Makkos Albert levele a CÖF elnökéhez-SEGÍTSÉG A TÁRGYALÓKNAK.Vajon figyelembe veszik?

Tisztelt Csizmadia úr! A sajtó szerint a CÖF a civil szervezetek nevében a Bankszövetséggel folytat tárgyalást.Ismeretes, hogy a CÖF korábban nem foglalkozott a devizahitelek problémakörével. Nem tudom ki készítette fel a tárgyaló delegációt a jelenlegi tárgyalásokra. Segítségképen azonban szeretnék néhány jelentős elemet kiemelni, ami a Bankszövetség és a CÖF, illetve a Kormány közötti aszimmetriát csökkentheti. A pénzintézetek jelentős szerződésállománya…

RÉSZLETEK
Bankárok-Üzletszerűen bűnszövetségben elkövetett csalás

Bankárok-Üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás

Üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt tett feljelentést a Civil Összefogás Fórum a devizahitelesek védelmében. Bár ismeretlen tettes ellen szól a felljelentés, a civilek szerint a 2010 előtti magyar állami vezetők, illetve a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöksége is felelős a magyar emberek eladósodásáért. (Kapcsolódó cikkek a lap alján!) Kapcsolódó cikkek: Feltétlenül nézd meg-Dr. Damm Andrea…

RÉSZLETEK
Százmilliárdot ajánlanak a bankok az adósoknak

Százmilliárdot ajánlanak a bankok az adósoknak-Tanulj meg a sorok között olvasni!

A bankok két javaslatot adtak át Varga Mihálynak: ha megegyeznek, és a kormány is rábólint, akkor jöhet a devizahitelek többségének forintosítása, forint-kamattámogatás és egy új árfolyamgát is. Két mentőcsomag készül, egy a rendben fizetőknek, egy pedig a bajban lévő devizahiteleseknek. A Bankszövetség kommunikációs vezetője, Sütő Ágnes az Indexnek elmondta: délelőtt a Bankszövetség hét-nyolc tagú elnöksége…

RÉSZLETEK
Bombahír a svájcifrank-hiteleseknek! Az MNB adósságelengedést javasol

Bombahír a svájcifrank-hiteleseknek! Az MNB adósságelengedést javasol…

A tőketartozás egy részének elengedésével tenné vonzóvá az árfolyamgátat a devizahitel-adósok számára az MNB – hasonlóan ahhoz, ahogyan azt lapunk korábban javasolta. A jegybanki dolgozatban a devizacsere lehetőségét nem említik, vagyis úgy tűnik, hogy az MNB nem számol a devizaadós-mentés kapcsán a devizatartalék megcsapolásával.  KAPCSOLÓDÓ CIKKEK A LAP ALJÁN! Az árfolyamgát futamidejének meghosszabbításával és a…

RÉSZLETEK