Friss! Újabb végrehajtók kerülhetnek a nyomozók elé

Dr. Fiszter Zsuzsanna, Friss! Újabb végrehajtók kerülhetnek a nyomozók elé

Friss! Újabb végrehajtók kerülhetnek a nyomozók elé

Nemrég még arról számoltunk be, hogy mentelmi jogot akartak szerezni maguknak a végrehajtók (látszik, hogy nem véletlenül), most pedig úgy tűnik, hogy a Schadl-Völner ügy csak a jéghegy csúcsa volt.
A friss beszámolóból legalábbis ezt lehet leszűrni:

Dr. Fiszter Zsuzsanna: Információink szerint több végrehajtó-helyettest is felfüggesztettek a végrehajtói tevékenységükből. Így helyettest neveztek ki a helyükre.

Az egyik végrehajtóhoz el is látogattunk ma, de konkrét választ nem kaptunk a végrehajtó kilétéről. Ellenben zavart tekintetek voltak.

A Schadl-Völner ügy mellett már sikkasztással is vádoltak meg végrehajtót. Most pedig információink szerint 5 végrehajtó is érintett lehet a mostani hatósági elkapásban.




Álláspontunk szerint még mindig le kellene ellenőrizni és nyomozni kellene a 2015 után kinevezett végrehajtók után.

Ha pedig más bűncselekmény is szóba kerül a körükben, akkor az még jobban ráerősít arra, hogy mielőbb nonprofittá kell tenni a végrehajtást! Dr. Fiszter Zsuzsanna.

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM