BANKBAN DOLGOZNI OLYAN, MINT GYILKOS HELYETT ÖLNI

BANKBAN DOLGOZNI OLYAN, MINT GYILKOS HELYETT ÖLNI.

László Gácsi: (Hiteltársulás) Csak, hogy életben tartsam ezt a – az országot megszálló erők elleni harc szempontjából kiemelkedően fontos, bár jelenleg épphogy alapjáraton (sem) működő – véleményhatalmi eszközt, azaz a Hiteltársulás Facebook oldalát, melyet hiszem, hogy nagyságrendekkel többen kísértek, és ha eljön az idő (mert el fog jönni) fognak még figyelemmel kísérni, mint ahányan hozzá szoktak szólni.

Megosztok egy jó kis mondatot, most láttam a fentebb belinkelt "Békamenet" videóban. Nagyon tetszik nekem: "bankban dolgozni olyan, mint gyilkos helyett ölni." (Mi azért hozzátesszük, hogy manapság politikusnak lenni sem másabb!)

Azért tartom a benne megbúvó gondolatot fontosnak, mert nemzetünk, országunk kifosztottsági szintje oly mértéket ért el mostanra, hogy már az is bűn a szememben, ha valaki minden rendelkezésére álló időben és eszközzel nem tesz a megszállók térnyerése ellen, nemhogy az, ha kollaboráns módon a kifosztó, népirtó gépezet valamely fogaskerekeként teszi nap, mint nap, amit tesz.


Azaz szolgálja a kizsákmányoló rendszert. Mára már szerintem annyira a visszafordíthatatlanság veszélyével fenyeget az a tarvágás, amit a bankárok, ill. a mögöttük álló arctalan paraziták művelnek hazánkban, hazánkkal, hogy akárhogyan is megideológizálja, (hú de szép kis szó!), ill. kifogásokat gyárt magának az, aki magyar létére bankban dolgozik, egy megszállt országban nincsen érv, amit el lehetne fogadni magyarázatként arra, hogy a megszállókkal miért paktál le valaki.

Nem érv az sem, hogy " dehát a gyerekeimet valamiből fel kell nevelni ". Megmondjam miért? Mert nem lesz gyermekeinknek jövője, ha azonnal, és határozottan, megalkuvást nem tűrően, és főleg EGYSÉGESEN fel nem lépünk kifosztóink ellen!

Szintén a " Békamenet " apropóján egy gondolat: arról a demonstrációról is előállítottak egy harcost. Póka Laci ellen is eljárás van, annak idején dr Léhmann Györgyöt is megtámasztották (az ügyvédi kamara fegyelmi eljárással, a közjegyzői kamara meg becsületsértés, vagy miért jelentette fel anno).


Kásler Árpádot is őrizetbe vették stb… Lassan már mindenki, a kifosztottak közül valamilyen eljárás alatt fog állni, ill. le lesz csukva, miközben egyetlen egy nyomorult – teljesen nyilvánvalóan köztörvényes, hivatalból üldözendő bűncselekményeket elkövető – bankár, ill. ezen bűnelkövetők elleni eljárások megindítását elszabotáló, a feljelentéseket, panaszokat rendre elutasító, a bűnpártolás törvényi tényállását nyilvánvalóan kimerítő hivatalnok, ügyész, rendőr, közjegyző, követeléskezelő sem került ilyen atrocitásnak még csak a közelébe sem.

Nagyon fontosnak tartanám erről a külföldi közvélemény tájékoztatását. Kérek mindenkit, akinek külföldi ismerőse, üzlettársa, levelezőtársa van, adjanak hírt arról, mit művelnek a bankárok Magyarországon, és ennek ellenére kiket üldöznek itt a valódi nyomorult bűnözők helyett.

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM