DEVIZÁS LEVÉL AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM VEZETÉSÉHEZ.

DEVIZÁS LEVÉL AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM VEZETÉSÉHEZ.

DEVIZÁS LEVÉL AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM VEZETÉSÉHEZ.

[good_old_share]


Dr. Bene Gábor nyílt levele az Igazságügyi Minisztérium vezetéséhez!

 

Felkérjük Dr. Trócsányi Lászlót – aki egy pártonkívüli miniszter -, hogy a szükséges jogszabályi módosítások előkészítésével segítsék helyreállítani a hazai igazságszolgáltatás magyar és európai jellegű működését, vagy pedig tegyenek lépéseket, hogy kilépjünk az EU-ból, amely egyébként is a szuverenitásunkra tör!



Ugyanis az EU Bíróság alább hivatkozott ítélete szerint a bankok tisztességtelen szerződési feltételei ismételten vizsgálhatók!

Az egy tény, hogy a bankokhoz kölcsönért folyamodó ügyfelek, nem kaptak megfelelően korrekt tájékoztatást a szerződéskötést megelőzően, s így olyan feltételeket is „vállaltak”, melyek ésszerűtlenek, vagyis a bankok becsapták őket. (Sőt álláspontom szerint nem is kölcsönt kaptak, hanem egy becsomagolt banki terméket.)

 

Mára már széleskörben ismertté vált a C-51/17 számú ítélete az EU Bíróságnak.

Ennek "jogi" értelmezését, valószínűleg olyan érdekek szeretnék befolyásolni Magyarországon, amely kizárólag az állam fizetőképtelenségének megszüntetése céljából létrejött (valószínűleg) régebbi háttéralkut próbálta eddig is kiszolgálni. Ez a titkolt alku az, amely a gyurcsányi ámokfutás káosza miatt csődközelbe jutott állam megmentése érdekében, megpróbálta a társadalom gyengébb rétegét feláldozva, megmenteni az államháztartást a teljes csődtől.

Elsősorban ezért fontos, hogy megfelelően értelmezze végre a hazai jogászság tisztességes része ezt a döntést, s az visszariasszon mindenkit attól, hogy hatalmi szóval próbálja (át) értelmeztetni a bíróságokkal e döntést, mert az újabb emberi tragédiákhoz fog vezetni.

Ma az országot elhagyók nagy része nemcsak az alacsony bérek, hanem éppen a devizahitelnek csúfolt, látható és érezhető igazságtalanság miatt költöznek nyugatra „mosogatni”, így ott születnek meg az itthonról nagyon is hiányzó gyermekeik.



Az államnak tehát ragaszkodnia kellene a szuverenitásához, de nem annak az árán, hogy jelentős tömegek kerüljenek az utcára, kényszerüljenek az ország elhagyására, illetve öngyilkos „megoldásra”. A Nemzetegyesítők a szuverenitást, csak a szabadság és az igazságosság – egymást kiegészítő – megvalósulásában tartjuk lehetségesnek, tehát a muszlim invázió és az bankárkaszti diktatúra ellen: párhuzamos fellépést javaslunk.

A C-51/17 számú ítélet szerint a fogyasztónak az árfolyamváltozásból eredő gazdasági következményeit is fel kell tudnia mérnie a szerződéskötést megelőző banki tájékoztatás alapján. Tehát az „egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel” fogalmát akként kell értelmezni, hogy az vonatkozik minden szerződési feltételre, melyet a hazai jogszabályi rendelkezés módosított, vagyis az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás kérdését is az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételek között kell értelmezni!

Ez azt jelenti, hogy a bírói joggyakorlat semmilyen esetben nem lépheti át az uniós normát, vagyis nem lehet megengedően értelmezni a hazai jogot a kölcsönösszeg meghatározása, a törlesztő részletek meghatározása, a kamat meghatározása tekintetében!

Sőt, azt sem állapíthatja meg a hazai bíróság, hogy a hazai jogban teljes semmisségi okként meghatározott érvénytelenségi ok a valóságban, csak részleges érvénytelenséget eredményezzen, mert ez nem eshet bírói szabad mérlegelés alá.

(Annak ellenére írjuk ezt, hogy a semmisség igen hátrányos lehet a fogyasztóra nézve, ha nem tud egyszerre teljesíteni. Ám a fogyasztónak joga kell legyen arra, hogy a bírói döntés szerinti részletfizetést válassza! Hisz a szerződés semmissége teljes mértékben pénzintézeti felelősség, többek között a pénzügyi ismeretek és információ birtoklása okán. Figyelemmel mindazon körülményekre, amelyekről a banknak, mint hitelszolgáltatónak a szerződés megkötésének időpontjában, biztosan tudomása volt, vagy ismerete lehetett. A lehetséges árfolyam ingadozásokkal és a külföldi pénznemben számolt kölcsönben (?) rejlő kockázatokkal kapcsolatban a fogyasztó ugyanis jóhiszeműen támaszkodott a pénzintézet dolgozóinak közismert szakértelmére.)

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

A hazai jogot a bank érdekében felülíró jogegységi döntés a jövőben így nem alkalmazható, mert az egyoldalúan a bank javára született, hisz a tisztességtelen szerződési feltételnek a hazai jog eltérést engedélyező rendelkezésével való helyettesítése, biztosan nem a szerződő felek kívánatos egyensúlyát szolgálja.

loading…


(Szerintem a C-51/17 számú ítélet sugallja is az államnak, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződésben rögzített formális egyensúlyt helyre kellene állítania!

Szerintem az ügy ura a fogyasztó, nem a bíróság, vagy a bank, mert itt valójában a fogyasztóvédelmi irányelv értelmezéséről van szó! Másrészről azonban a bíróságok által is könnyen és hivatalból felismerhető bűncselekményről van szó a bankok oldaláról, mert az ún. „tévedésbe ejtés” az estek többségében teljesen egyértelmű!)

Tehát a hazai bíróságok feladata nem az egyenlőtlen helyzet fenntartása a pénzügyi szolgáltató érdekében, hanem annak kiküszöbölése: kifejezetten a fogyasztó érdekében!

A C-51/17 számú döntés alapjaiban kérdőjelezi meg a Kúria 6/2013, 1/2016 számú döntéseit.

(Tehát az a helyzet állt elő, hogy az általunk „új típusú, rejtett gyarmatosításnak” becézett EU egyik szerve a becsapott hazai fogyasztók mellé állt a hazai bíróságok, sőt az állammal szemben is, mert sem a törvényhozás, sem az igazságszolgáltatás munkája eddig, nem volt alkalmas a felek közti egyensúly helyreállítására.) Dr. Bene Gábor – Nemzetegyesítő Mozgalom.



A „deviza”-hiteles probléma megoldását nagymértékben segítheti az, ha minél többen értesülnek róla! Olyanok is, akiket esetleg közvetlenül nem érint. Te azzal is sokat segíthetsz, ha a „devizás” cikkeinket, videóinkat megosztod!

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM