ÜZENET A SZAKADÉK PEREMÉRŐL

Fájdalmas felismerés, amikor odaállsz a tükör elé, és felteszed a nagy kérdést: Mit is tegyek?
Itt az újév. 
Ilyenkor mindenki megáll egy pillanatra és visszatekint, mit, miért, hogyan tett, milyen lehetőségei vannak, honnan jön, hová tart, milyen eszközökkel bír.

Gumicsontok és fedő-sztorik

Követjük a római hagyományokat. 
Cézár cirkuszt és kenyeret rendelt a népnek, hogy elaltassa az elégedetlenkedőket, koncot vetve az alapvető igényeknek. A médiában gumicsontok cirkusza látható, és lehetővé vált, hogy mindenkinek legyen napi egy szelet kenyere.

De csak ennyi!

A mindennapok néma közönyében mérvadóvá váltak a celebek által elővezetett hamis életmodellek, ahol rommá tetovált, részben agyhalott, részben beszédhibás kretének és szilikonnal felpumpált, szőke, barna, vörös – TV- producerek által agyonkefélt – bigék viszik a prímet, rámutatva arra az egyszerű képletre, miszerint az érvényesülés útja nem a tanulás, hanem a rajzolt valóság megélése.

2014 rámutatott, hogy a nemzet még fogalmaiban sem létezik!

Megosztott, marakodó, hit és elvek nélküli társadalmunk legfőbb tettei nem a kapcsolatok, az alapvető értékek újra felismerésében merültek ki, hanem abban, miként tudunk még jobban elhatárolódni másoktól, a józan mérlegeléstől és az objektivitástól. 

Az összetartás elveszett.

Családok, ismeretségek, kapcsolatok roppantak meg a kiszolgáltatott mindennapok mértéktelen hazugságtengerében, ahol az emberek véleményét nem saját tapasztalataik alapján meghozott döntései, hanem a média és a kormányzat nászának eredményeként utcára került hamis valóság határozza meg.

A pusztuló kapcsolatok világa

Félek, hogy a kijózanodás borzalmas lesz, mert lehet élni szegényen, bután és jövőkép nélkül. De apa, anya, feleség, gyermek, önmagunkat meghatározó és fontos emberi kapcsolatok nélkül nem! 
A civilizáció, az emberi fejlődés legfontosabb kulcseleme a kapcsolat, a kötődés egy másik emberhez, akivel szót, gondolatot, érzést lehet „cserélni”.

E nélkül önmagunk szellemi árnyékaként fogunk csak vegetálni, mert hiányozni a fog a legfőbb, a legigazabb dolog, amely kiemelt minket az állatvilágból, a teremtő akarat közössége.

A szakadék szélén

A magány kísértete nehéz koloncként ott lóg a nyakunkban.
Egyedül, mégis másik millió ember mellett állunk a létezés szakadékának pereménél, képtelenül egy apró gesztusra, kinyújtani a kezünket afelé, aki mellettünk állva szemléli a mélységet, ugyanabban a nyomorban, gondban, kilátástalanságban osztozva, amelyben mi magunk, és mégis haragot, ellenszenvet, megvetést, másságot érez vagy érzünk pusztán csak azért, mert másképp ítéljük meg a szakadék mélységét, a zuhanás „minőségét”, vagy azokat az okokat, amelyek idevezettek minket a mélység szájához.

Nem azt nézzük, ami összeköthetne, csak azt, ami elválaszthat.

A szakadék túloldalán…

Ott a megoldás. Visszafordulni nem érdemes, mert a megtett utat újra végigjárva ugyanoda fogunk jutni, ahol most vagyunk. Hiába tesszük meg lassabban, gyorsabban, pókjárásban vagy kézen állva, az egyszer megjárt utakat újra csak akkor szabad megjárni, ha azok nem a szakadék pereméhez vezetnek!

Három választás a létezés

Magányosan leugrunk, és elszámolva önmagunkkal, nyomtalan elmúlunk a jelen létezéséből.

Kezet nyújtunk a mellettünk állónak, és együtt halunk vele abban a tudatban, hogy az utolsó percben meg tudtuk érteni valaki másnak a problémáját, és ezzel a miénkre is kaptunk – ha mást nem is – egy emberi kapcsolat jelentette pillanatnyi biztonságot, ami a zuhanás pillanatában is körbeölelhet.

Összefogunk és egymás erejére támaszkodva maradék erőnkkel hidat építünk – ha kell, önmagunk testéből, nyomorából, önfeláldozásából – a szakadék túloldalára.

Út a jövőbe

Felismerni, hogy valaki másnak voltaképp ugyanaz a gondja, nyomora, mint neked, egyfajta felfedezés. Ahhoz fogható, mint amikor a hit sajátos bizonyosságot nyer, mert képessé válunk megbocsátani másoknak azt, amiben különböznek tőlünk, mert felismerjük, hogy nekünk sokkal fontosabb az, ami összeköt minket!

A kapcsolatok fontosságának felismerése akkor érthető meg igazán, amikor a szakadék peremén állva szembenézel önmagaddal, és felteszed a kérdést: Mit tegyek? Holott lehet, hogy a válasz ott áll melletted, rongyosan, reménytelenül, lesújtottan és reménytelen magányban.

A tüntetések a szakadék pereme

A felismerés, hogy sokan vagyunk legalább egy dologban hasonlóak, rámutat egy másik dologra is, hogy ez nem elég, mert nincs meg benne az a kimondatlan és fontos apróság, amelyet várunk, remélünk!
Sokan vagyunk egy helyen, de nem vagyunk együtt. Még nincs meg az az összekötő kapocs, amely szilárd és erős egységet képezve kész és képes együtt megtenni azt, amire szükség van, hidat építeni a szakadékon át a holnapba.

Amint lesz egy vagy több olyan gondolat, amit a pódiumon egy vagy több ember ki mer mondani, ami nem a jelen kritikája, a tegnapok méricskélése vagy az egók harca, megfogalmazódik az új egység, az új kapcsolat gondolata. Amint ki meri valaki mondani, hogy miért van szükség arra, hogy megfogd a melletted álló kezét, miért kell megértened és támogatnod egy neked idegen embert, akkor azt tapasztalod majd, hogy lesz, aki téged ölel magához, a te nyomorodat, problémáidat és gondjaidat fogja sajátjának érezni, és kész lesz akár meghalni is veled vagy érted ezért az újra felfedezett kapcsolatért.

A holnap elkezdődött

Tedd fel magadnak a kérdést! Képes vagy kiegyezni másokkal önmagad érdekében? Képes vagy észrevenni mások problémáját, gondját, életének romjait?
Ha igen, hidd el, ők is észrevesznek majd téged.
A jövő csak akkor lehet a miénk, ha megbékélünk másokkal, és így megbékélünk önmagunkkal is.

Ha ez bekövetkezik, a regnáló hatalomnak nem lesznek eszközei, mert olyan egységgel kell szembenézniük, ami ezeregyszáz éve romba döntötte Európát, mert nem egyének voltak, hanem családok és kötelékek, kapcsolat és védelem, összetartozás és lojalitás.

Ideje újra felismerni a kapcsolatok fontosságát, és emberré válni, hogy  emberként élhessünk, egymást erősítve és gyámolítva a szakadék túloldalán! – Szerző – Shepherd szerint…