MENYHÉRT PÉTER – CSATLAKOZÁS A KÖZÖSSÉGI FELJELENTÉSHEZ
A lehetőség most még adott!
[cn-social-icon]
A deviza alapú, vagy deviza nyilvántartású jogügyletek kizárólag forintkölcsönként jöhettek volna létre, mert a magyar jog ezt a két fogalmat (a 2010 utáni gyalázatos bankmentő határozatok kivételével) ma sem ismeri, ilyen fogalmat egyetlen hatályos törvény sem definiál, nem szabályoz.
Mivel a bankok ezekkel a szerződésnek látszó tárgyakkal pénzügyi kötelezettségeket róttak a megtévesztett és becsapott áldozataik terhére, egyáltalán nem beszélhetünk szerződéses jogvitákról!
Aki egy csöppet gerinces ember, annak tudnia kel: ezek bűncselekmények, a Btk hatálya alá tartoznak! Tucatnyi bűncselekmény tényállása valósul meg ezekkel a szerződésnek látszó okmányokkal!
A magyar ügyvédi kar szégyene, hogy gyáva kiállni a hatályos magyar jog mellett! Persze, érthető: egyetlen bűncselekmény a csaló banki termék ellen,nem hoz annyi ügyvédi munkadíjat, mint az ezernyi fiskális okoskodás, a másfél millió szerződésen belül. Szánalmas egy ország vagyunk, hiszen a polgárok védelmét ellátni hivatott poltpéteri ügyészség BŰNÖZŐKET MENT, a magyar nép és a költségvetésünk helyett; a magyar ügyvédi kar pedig nem hisz benne, hogy a hatályos jogszabálynak érvényesülnie kell még a don csányi féle fehérgalléros bűnözőkkel szemben is.
Sajnálom az ügyvédek által félrevezetett embereket. Mi, Közösségi Feljelentők, júliusban a Strasbourgi emberi jogi bíróság, majd ősszel a Hágai nemzetközi büntető bíróság előtt védjük majd meg az igazságunkat.
Hogy mi lesz azokkal, akik nem jönnek velünk sértettként? Majd a viktor csapata megmenti őket a maguk módján. Aki kíváncsi a Közösségi Feljelentésre, információt a petermenyhert@gmail.com címre írt Emaillel kaphat.
FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll. [cn-social-icon]
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM