JOBBIK-HARC A DEVIZAKÁROSULTAKÉRT?

loading...

JOBBIK-HARC A DEVIZAKÁROSULTAKÉRT?

Email


Kategorikusan ki kell jelentenünk, hogy hazánkban, 2018-ban a „deviza”-károsultak helyzete radikálisan rossz!

 

Kilakoltatások, fizetés-letiltások, öngyilkosságok, végrehajtások, banki és végrehajtói zaklatások, álmatlan éjszakák és nélkülözés jellemzik a „deviza”-károsultak életét.

Most erre a kilátástalan helyzetre a Jobbik radikalizmusa hozhat megoldást? Valódi megoldást kínálhat a Jobbik a károsultak hatalmas tömegének?



Kétségtelen, hogy a Jobbik a hatalmas áttörést és sikert hozó 2009-ben a három Európai Parlamenti képviselői mandátumát, majd a 2010-es országgyűlésbe jutását a radikalizmusának köszönhette.

Annak az alapelvnek, amely az akkori radikálisan rossz gazdasági és közbiztonság viszonyok között radikális válaszokat kínált azok megoldására.

Ennek érdekében a Jobbik folyamatosan az utcán volt, és tagsága, valamint támogatói tábora gyorsuló ütemben nőtt. Megkerülhetetlenné vált a politikai szintéren, a siker pedig nem maradt el.

A 2010-es parlamentbe jutás után a párton belül megindult a fordulat, amely először csak a párt felső vezetésében, majd később, 2012-ben a közvélemény számára is nyilvánvalóvá vált.

 

Vona Gábor kijelentette, hogy a Jobbik „néppártosodik” és ezzel együtt a parlamenti politizálásra rendezkedett be, amely kimerült a nagy lózungokat felvonultató parlamenti szónoklatokban, és a törvénymódosítási javaslatok benyújtásában. Értelemszerűen ezzel nem néppárttá, hanem inkább  „tucatpárttá vált”.

A párt visszavonult a parlamentbe, az utcát „pedig feladta”. Ennek a fordulatnak az eredménye mára már mindenki számára nyilvánvaló.

Most stratégiát vált a Jobbik? Ismét az utcára vonul? A radikálisan rossz helyzetben lévő „deviza”-károsultak mellé áll, és radikális eszközökhöz nyúl?

Kétségtelen, hogy a hazai „deviza”-károsultak számára már nem sok lehetőség maradt.

De vajon a Jobbik meddig hajlandó elmenni a károsultak érdekében?

Valóban bevet majd radikális eszközöket, vagy csak amolyan „himi-humi radikális” lesz, és a kilakoltatásoknál megelégszik azzal, hogy egy-két parlamenti képviselő (a saját maguk által hozott törvényeket betartva) végignézi, ahogyan a szerencsétlen családokat az utcára teszik?

 

A „devizások védőszentje” néven fémjelzett dr. Varga-Damm Andrea, és Z. Kárpát Dániel fizikailag is beveti magát és táborát, vagy ez a feladat az új radikális pártra, a Mi Hazánk Mozgalomra és Toroczkai Lászlóra vár?

Most az Alfahír közölt egy interjút a Jobbik alelnökével, Z. Kárpát Dániellel. Íme:

„NEM BOHÓCOKNAK SZERZŐDTÜNK”: UTCÁN HARCOL A JOBBIK – INTERJÚ Z. KÁRPÁT DÁNIEL ALELNÖKKEL.



A parlamenti politizálás veszített értékéből, az ellenzéket karanténba helyezték, a tennivaló pedig ott hever az utcán.

A Jobbik ezt felismerve visszatért az emberek közé, kilakoltatásokat akadályoznak meg, nemzeti ellenállást hirdettek a milliárdosokból álló, de nagypolitikában megalkuvó Orbán-rezsimmel szemben.

Z. Kárpát Dániel alelnökkel beszélgettünk a magyar családok tömeges kilakoltatásáról, a politikusi ellenállás határairól, a kormány és a bankok közti háttérmegállapodásról, a fiatalok demográfiai válságot okozó kilátástalanságáról és az ezen enyhíteni képes, de a kormány látókörén kívül eső bérlakás-programról.

Már az áprilisi, csalásoktól sem mentes választás után arról beszélt, hogy az utca nélkül nem lehet igazságot szolgáltatni, a hagyományos politikai eszközök pedig már kevesek. Aztán ellenzékből ellenállók lettek, majd mára személyesen, fizikailag akadályoznak meg kilakoltatásokat. Kilépett a Jobbik a mókuskerékből?

A mókuskerékből kiléptünk. A parlamentben az utóbbi években bohózatba fulladó akciókat láthattunk, de mi nem bohócnak szerződtünk. A Családok Évében olyan mély szociális-társadalmi katasztrófa tapasztalható, hogy már 1300 családot lakoltattak ki, és ilyenkor egy magára valamit adó ember pártállástól vagy izmusoktól függetlenül elindul és igyekszik a csatatéren segíteni.

 

Hívjuk a többi párt és a média képviselőit is az ilyen eseményekre, és ahol elegendő számban összegyűlünk, ott a végrehajtó a jogsértésektől elriad, ennek köszönhetően nagyjából féltucatnyi kilakoltatást állítottunk már meg.

Ezek szerintem sokkal fontosabbak, mint a felszólalásszám halmozása, bár nyilván ez nem jelentheti azt, hogy a parlamentben ne tennénk oda magunkat.

A frakcióban Varga-Damm Andreával vezetjük az aktivitási listákat, de két „ezredese” is van a Jobbik-frakciónak, akik ezer felszólalás felett állnak: Szilágyi György és jómagam. A devizahitelesek ügyében több mint háromszáz felszólalást tettünk, és ez biztosan hozzájárult ahhoz, hogy ezeknek az embereknek a problémáival legalább foglalkozzanak. De nem szabad bezárkóznunk a parlamentbe, hiába a társadalmi apátia, meg kell vívnunk a harcainkat.

Meddig mehet el egy parlamenti képviselő, aki egy „szociálisan érzékeny néppártban” folytat radikálisabbnak tűnő „nemzeti ellenállást”?

A kettő megfér egymás mellett, hiszen olyan ügyek mellett állunk ki, melyek szociálisan vállalhatók. Nyilván nem önkényes lakásfoglalókat támogatunk, és nem is borsodi uzsorásokat, hanem olyan tisztességes magyar családokkal találunk egymásra, akik bajba kerültek. Eközben pedig olyan élettörténetek bontakoznak ki előttünk, amelyektől egy kicsit mi is másképpen látjuk a világot.

Tehát közelebb hozzák a parlamenti képviselőt a valós élethez.

 

Abszolút! Amikor a képviselő megnyomja a gombot, akkor tudnia kell, mégis mi az a valós élethelyzet, amiről ez az egész szól. Még a migráció frontján is ugyanezt tettük, én nagyon büszke vagyok rá, hogy az egész határsávot bejártam, több tucat migránssal beszéltem a motivációjukról, átláttuk, hogyan kezelik őket a szomszédos országokban, hogyan tolják rá őket a magyar határra, így pedig sokkal felelősebb döntéseket lehet hozni.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy meddig mehetünk el, csak azt tudom mondani, hogy a Jobbik mindig követi a jogszerűség határait, hiszen a rend pártjáról beszélünk.

De mivel ez mégiscsak egy politikai párt, a végrehajtók ököllel történő megfenyítését ne várják tőlünk, még ha volt is olyan eset, hogy fizikai erővel kellett felvennünk a harcot egy jogtalan kilakoltatással szemben. Szerencsére erre mostanában nincs szükség, és a családok is így járnak jobban.

Völner Pál államtitkár azt mondta, amit Önök művelnek az komolytalan és óriási felelőtlenség, mert hiú ábrándokat keltenek a bajba jutott emberekben. Tehát ott tartunk, hogy az embereknek bedőlt a hitelük, jön a végrehajtó, jönnek a rendőrök meg a teherautók, dolgos és tisztességes családok veszítik el otthonaikat, és eközben Önök a komolytalanok, mert segíteni akarnak, míg az ezt tétlenül figyelő kormány a jó fiú. Ha ez egy film lenne, letörölném, annyira idegesítő sztorija van.

loading…


Hát, tipikus bolsevik tempó valósul meg. Én viszont egy korrekt ember vagyok, és nem fogadom el majd hozom nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amiket a károsultak mutatnak arról, hogy egy-egy államtitkár vagy fideszes vezető hogyan érintett a folyamatban lévő ügyekben – mint például amikor az igazságügyi miniszter ügyvédi irodája képviseli a devizahitelesek ellen fellépő bankokat. Ilyenkor jellemzően szakjogász kezébe tesszük az anyagokat, igyekezzenek ők, a leginkább hozzáértők segíteni a károsultakon.

Emiatt a jóhiszeműségünk tehát nem kérdőjelezhető meg. Valójában arra lenne szükség, hogy ilyen esetekben legyen a helyszínen egy fideszes képviselő is, legyen ott a Bankszövetség embere, hogy lássák: az ő törvénykezési gyakorlatuk, problémakezelésük és elrontott jogalkotásuk a való életben milyen problémákat tud okozni. Ha ezt látják, ha ezt átérezhetővé tudjuk tenni, akkor talán itt a Házban is más döntések születnének.

Én egyesen kötelezővé tenném a családlátogatásokat, a kilakoltatásokon való megjelenést, mert az idevágó jogszabályok megírását nem lehet irodákba zárva végezni, a parlamenti elefántcsont-toronyban pedig pláne nem. Éppen ezért ha változást akarunk, a Jobbik Devizahiteles kerekasztala egy jó receptet ad; Vona Gábor nagyon jól kitalálta, hogy hívjuk meg az összes párt képviselőjét, a károsultakat, az ő jogvédőiket és civil vezetőiket, valamint a végrehajtói kamara vezetői mellett még a Bankszövetséget is.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Lehetővé tettünk szembenézési lehetőségeket, de rendre csak a károsulti oldal jelent meg ezeken. Az ilyen üléseken kidolgozott megoldási javaslatokat végül be is nyújtottuk az Országgyűlésnek, persze hiába. Ezek továbbra is arra várnak, hogy kormányra kerülve egy kész csomagot hajthassunk véghez a károsultak érdekében.

Pont emiatt érdekes ez az egész, hogy még tárgyalni sem hajlandók, miközben függő jogi helyzetekben, élő fellebbezés mellett jelennek meg a végrehajtók az otthonoknál, akár rendőri kísérettel. Rengeteg ilyen törvénysértés történik, de a kormányt még az üvöltő esetek sem hatják meg. Miért jó ez így nekik? Miért nem bántja az igazságérzetüket, hogy ilyen szinten vannak elnyomva a károsultak, akiket állítólag megmentettek?

Mert a kormány teljesen elszakadt a külvilágtól és a valós folyamatoktól, de van ennek egy másik oldala is. 2015 előtt sem voltak éppen szociálisan érzékenyek, de azóta kiderült, hogy ekkor a kormány paktumot kötött az EBRD-vel (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) és a Bankszövetséggel is.

A paktum során pedig vállalta, hogy további terheket nem rak a bankokra még a károsultak érdekében sem, magyarul szerződésben vállalták, hogy nem segítenek a magyar embereken.

 

Ez az érzéketlenség tehát igazából egy megállapodás eredménye, és az látható, hogy bár Magyarországon kinézetre a kormány irányítja a folyamatokat, a valóságban ez nem így van, hanem a multinacionális láncokkal való tökéletes szimbiózis és a paktumpolitizálás hozza meg a döntéseket.

Ilyen „multisimogatást”, mint amit az Orbán-kormány csinál, még az általam nagyon nem kedvelt balliberálisok sem csináltak. A bankokat illető terhelések is mindig egyeztetések nyomán születtek, soha nem a kormány „büntetett”, minden a paktumokról szólt. De nagy valószínűséggel így működik nemzetközi szinten több külügyi vonal is, ahogyan Brüsszel felé is ezt láthattuk. Mert most ugyan zajlik egy retorikai háború velük szemben, de a fontosabb kérdésekben (mint a Lisszaboni szerződés, a földkérdés, az édesvíz-kincseink védelme, vagy a szomszédos országok EU-s csatlakozásának támogatása az autonómia kikötése nélkül) Orbán Viktorék megalkudtak.

Viszont míg az Orbán-kormány mást mond itthon, mint külföldön, a kilakoltatások ellen küzdő politikai erők és civil szervezetek egyre egységesebbnek tűnnek, és tudják is, hogy mit akarnak elérni. A kilakoltatásoknál érhet be a nemzeti ellenállás egyik közös része?

Ez ügyben még szkeptikus vagyok, mert a legjobb hálózatszervező erő a közösségi média, de egyben ez a legnagyobb ellensége is az ilyen folyamatoknak.

Sokszor a feszültség lecsapolása megtörténik egy kommentelésben, de a hálózattá szerveződéshez még nagyon sok minden kellene. Az viszont egészen biztos, hogy ha 300 ezer devizahitel-károsult a Kossuth téren összegyűlne, és addig nem menne haza, amíg a törvények módosításával változás nem történik, akkor az a változás bekövetkezne. Azt érdemes megfejteni, hogy az elmúlt több mint tíz év alatt erre miért nem lett precedens.

Azaz, hogy miért nem sikerült megszólítani őket?

 

Úgy gondolom, hogy sikerült megszólítani őket, csakhogy eközben ehhez képest marginális kérdésekben, mint amilyen például a netadós tüntetés volt, sokkal nagyobb erőbefektetéssel sokkal nagyobb tömeget tudtak utcára vinni, vagy ahogyan a vasárnapi boltzár ügye is sokkal több embert mozgósított. Pedig ezeknek a kérdéseknek a fontossága eltörpül amellett, hogy ezrével lakoltatják ki a családokat Magyarországon.

Az otthon elvesztése pedig talán csak az otthon megszerzésének kilátástalanságánál lehet frusztrálóbb. Az albérletárak mellett takarékoskodni kizárt, a fiataloknak még egy banki hitelhez sincs önerejük, tehát ahhoz is szegények, hogy eladósítsák magukat. Emiatt egyre idősebb korban költöznek el otthonról, és ennek már rövidtávon is negatív demográfiai eredményei vannak. Régóta mondják már, hogy bérlakásokat kéne építeni, de miből, kivel és hol?



Régóta foglalkozunk a kérdéssel, hogy a kilakoltatások megakadályozása mellett hogyan lehetne belakoltatni azokat az embertömegeket normális élőhelyekre, akiknek erre szükségük van. Óriási hiány látszik a kínálati oldalon mind az újépítésű-, mind a használt ingatlanokból és az albérletekből.

Utóbbinak árazását sem egy egészséges piac alakítja ki, hanem egy brutális kínálati szűkösség. Amikor megalkottuk a Jobbik bérlakás-építési programját, még a jelenleginél sokkal könnyebb körülmények között voltunk. Hogy csak egy példát mondjak: a munkaerőhiány nem sújtotta ennyire durván az ágazatot, a munkavállalói szám elegendő volt ahhoz, hogy éves szinten 5-10 ezer közötti újépítésű bérlakást építsünk, de a helyzet az, hogy most azért nehezebb szituációban vagyunk. Viszont olyan 60-100 milliárd forint közötti összegből most is el lehetne indítani egy 4-6 év alatt megtérülő bérlakás-programot, ráadásul

az erre szükséges forrás nagyjából tízszeresét találtuk meg a költségvetésben felesleges kormányzati piramisépítések formájában. Nem értem, hogy miért nem akarja a kormány minősített magyar kivitelezőkkel és beszállítókkal elkezdeni ezt a programot.

A helyszínek kapcsán a nagyvárosokban barnamezős beruházásokra kell gondolni, a fővárosban például a Rákóczi-hídnál most is felhőkarcolókat építenek a kormányközeli üzleti körök, ehhez hasonlóan normális beruházási formákban százával lehetne bérlakásokat is felhúzni.

Kisebb településeken a bérlakások építését a munkahely-teremtési támogatásokkal és a szakképzési rendszerrel kell harmonizálni. Ez egy nagyon hosszú távú program, de nagyon el kellene már kezdeni, és minden lehetőség megvan a magyar gazdaságban ahhoz, hogy ez sikeres legyen. Nem véletlen, hogy minden normálisan működő Nyugat-európai országban van hasonló program, és ha tényleg demográfiai kormányzást akarna ez a kormány, akkor ebbe belekezdene, hiszen a gyermekvállalás egyik legnagyobb gátjáról beszélünk a lakhatási válság tekintetében.

A kivándorlást is visszavetné a magyar fiatalok szemében az, ha hosszú távú, biztos lakhatást tudnánk kínálni számukra.

loading…


De van elég ember itthon, aki felépítené ezeket a házakat?

Szerintem igen, csak hosszú távú motivátorokra van szükség, mert egy építőipari vállalkozás számára fontos, hogy ha egy állami programban kap egy 4-6 éves megbízást, az kiszámíthatóbb, mint a piacon elérhető projektek többsége. Főleg most, hogy a kormány leállítja az újépítésű lakások kedvezményes áfakulcsát, ezzel tulajdonképpen befagyasztva a piac egy részét. Ezt a piacot lehetne feltámasztani a jobbikos javaslattal.

Miközben nemrég azt jelentették be, hogy a Jobbik nem vezetné ki a kedvezményes áfakulcsot sem.

Így van, sőt tartósan meghosszabbítanánk ezt a kedvezményt, mert a CSOK és a többi intézkedés ellenére, melyek fellendülést hoztak az ingatlanpiacon, valójában az újépítésű ingatlanok száma még mindig nem érte el a 2008-as szintet sem, márpedig az is csak arra volt elég, hogy több száz évente cserélődjön ki az ingatlanállomány Magyarországon. Az én első célom az, hogy lehetővé váljon legalább a százévenkénti csere, ehhez nagyjából másfél-kétszer annyi ingatlant kellene építeni, mint most.

A lakásszerzés másik lehetőségét még mindig az önkormányzatok jelentik, de sajnos ezt sem lehet túl komolyan venni. Ahol meg lehet pályázni pár tucat lakást egy évben, ott több száz ember jelentkezik rájuk, de a legtöbb helyen még ennyi sincs. Eközben azt látni, hogy sok az elhagyatott épület, gyakori, hogy le is bontják őket, hogy eladják a telket. Pedig ha rendbe hoznák ezeket, nagy kereslet lenne rájuk. Van ebben mozgástér?

Nagyon szűkös, de annál fontosabb. Legyünk őszinték: a kivéreztetett önkormányzatok majdnem mindent dobra vertek, amit csak lehetett. Nagyon sok ingatlan került magántulajdonba, sorozatosan halljuk a kormányközeli körök visszaéléseit is, amikor családtagok, barátok jutnak a jobb lakásokhoz.

Egyébként pontosan az önkormányzatoknál lenne nyitva az a kapu, hogy ott van félmillió üres ingatlan, egy részük az ő tulajdonukban, a másik oldalon pedig ott van a gyakran teljesen értelmetlenül folytatott közfoglalkoztatás. Ha összehoznánk a kettőt, az érintett ingatlanállomány egytizedét valószínűleg lakhatóvá lehetne tenni, a többi valóban annyira rossz állapotban van, hogy olcsóbb újat építeni, mint felújítani.

De ha csak az egytizedét visszahozzuk a lakásoknak, már az is ötvenezer magyar család minőségi otthonát jelentené.

A programunkban is foglalkoztunk ezekkel a problémákkal, és nagyon sajnálom, hogy a választások előtt nem programalapú vita folyt, hanem egy karaktergyilkos, undorító és mocskos kampány. De mi magunk csak úgy tudunk nem mocskossá válni, ha tiszta pajzzsal és karddal kimegyünk a csatatérre akár egy kilakoltatáshoz is, és küzdünk a bajbajutottak igazságáért.

A „deviza”-hiteles probléma megoldását nagymértékben segítheti az, ha minél többen értesülnek róla! Olyanok is, akiket esetleg közvetlenül nem érint. Te azzal is sokat segíthetsz, ha a „devizás” cikkeinket, videóinkat megosztod!

Email

loading…


Email

Szólj hozzá

Hozzászólás