HA EGY BÍRÓ MEGTAGADJA A TÖRVÉNYEK ALKALMAZÁSÁT AKKOR AZ ÖNKÉNYT JELENT.

loading...

HA EGY BÍRÓ MEGTAGADJA A TÖRVÉNYEK ALKALMAZÁSÁT AKKOR AZ ÖNKÉNYT JELENT.

Email


Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda – Nézzük a mai pofont. A tegnapi ítélőtáblai kaland úgy megviselt, hogy egyszerűen belázasodtam, és kidőltem. Este tudtam csak elkezdeni dolgozni.

 

Van egy furcsa bíró a Fővárosi Törvényszéken. Nem is olyan régen még titkár volt, és az a vád érte, hogy utasításra tagadta meg az idézések kibocsátását devizás ügyekben, tömegével. Nem tudom az igazságot, de sehogy sem jó ez így.



Egyik legkedvencebb ügyfelemmel voltunk tárgyalni, és a tárgyaláson egy igen szimpatikus egyetemi hallgató is bent ült, hallgatóságként. A perben előadtam szóban jogérvényesítésünk lényegét, a semmisségi okokat, etc. Végig mentem az EUB ítéletek rendszerén, és kiemeltem a C-51/17-es határozatot, mely szeptember 20-án volt közzétett. A tárgyalás másnap, tehát 21-én volt.

A bíró berekesztette a tárgyalást, és rendes perbeszédet is mondtam. Majd a bíró közölte, hogy a keresetet elutasítja. Döbbenten ültünk ügyfelemmel. Az indokolását úgy kezdte a bíró, hogy ő nem ismeri a C-51/17-es ítéletet, de biztos abban, hogy annak semmi köze a jogvitához.

 

Kb. ekkor felálltam és közöltem, hogy távozok a tárgyalóból, mert ha a bíró nem ismeri azt a normaanyagot, melyet alkalmazni köteles, akkor hogyan mert egyáltalán ítéletet hozni? Majd kimentem az ajtón és követett kicsit lemaradva ügyfelem is.

Kint már jól belemelegedtem a hozzátartozónak való mesélésben, amikor az egyetemi hallgató is kijött és magából kikelve közölte, hogy az esze megáll, ilyet elképzelni sem tudott, etc.

Ma megjött az ítélet és a tárgyalási jegyzőkönyv. Az ítélet valami olyanról szól, hogy a bíróság nem találta fenntartottnak a keresetet, így afelől nem is döntött. A tárgyalási jegyzőkönyvben azt találta feltüntetni, hogy azt közöltem vele: "Kapja be!". Ez egyszerűen hamis tényállítását. Másfelől azt is leírta, hogy egyszerre távoztunk a tárgyalóból ügyfelemmel és a hallgatósággal, majd én becsaptam az ajtót, ami szintúgy hamis tényállítás.

Nem elég a bírónak, hogy furcsa döntést furcsa módon indokol meg, hanem beletesz a közokiratba egy valótlan tényállítást, ami rágalom, illetve a hamis tartalmú közokirat elve gondot jelent.

Az ügyben a bírósághoz eljuttatott beadványomban tettem magánvádas feljelentést. Egyszerűen elegem van az arroganciából. Ott van egy rakás tanú, akik előtt eljártam, nyilatkoztam. Mégis képes a bíró valótlan dolgokat közokiratba foglalni.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Azt gondolom, ezt követően minden tárgyalásra tucatnyi hallgatósággal kellene mennem.

 

Hozzáteszem, a fél, és képviselője akkor távozik egy tárgyalásról, amikor akar. Még csak engedély és indokolás sem kell hozzá. Ha egy bíró megtagadja a törvények alkalmazását, akkor az önkényt jelent. Ennyi.



Ha ezt megtűrik, akkor már a jogállamiság látszatát sem akarja a bírói kar fenntartani.

Hja, elfelejtettem mondani, 200.000.-Ft rendbírságot szabott ki rám a bíró olyanért, ami el sem hangzott. Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda.

Kapcsolódó cikk: DEVIZAHITELEK – HATALMAS TÖMEG MENEKÜLHET MEG A KILAKOLTATÁSTÓL!

A „deviza”-hiteles probléma megoldását nagymértékben segítheti az, ha minél többen értesülnek róla! Olyanok is, akiket esetleg közvetlenül nem érint. Te azzal is sokat segíthetsz, ha a „devizás” cikkeinket, videóinkat megosztod!

Email

loading…


Email

Szólj hozzá

Hozzászólás