
A DEVIZAKÁROSULTAK FELBŐSZÜLTEK ORBÁN VIKTOR LEVELÉN.
[good_old_share]
Egy kis szívességet kért a FIDESZ-KDNP a devizakárosultak érdekei mellett kiálló Bankcsapdától, a Radikális Bankellenes Csoporttól, és a Sárgapólósoktól, cserébe tárgyalásokat ígért.
Azt ígérték, hogy a szívességért cserébe, hajlandók átgondolni a kormány SeVizás álláspontját.
Így kezdődött el az ügy, amelyről a Magyar Nemzet számolt be. Alább olvashatod az írást, és IDE KATTINTVA elolvashatod Póka László beszámolóját is, aki részt vett a megbeszéléseken.
Úgy tűnik, a kormánynak egyre kellemetlenebb, hogy mind erőteljesebben hallatják a hangjukat a devizahitel-károsultak, miután a kabinet az ígéretek ellenére képtelen volt megoldani százezrek problémáit. Kérdés persze, van-e hajlandóság és kellő erő a kabinetben ahhoz, hogy fellépjen a banklobbival szemben.
A jelek szerint nincs, inkább azon van, hogy elhallgattassa a leghangosabb szervezeteket.
Tavaly december elején ugyanis egy nagyon jól ismert közéleti szereplőn keresztül tárgyalásokat kezdeményeztek több devizahiteles érdekvédelmi szervezettel és be nem jegyzett mozgalommal. A közvetítő Trócsányi László igazságügyi miniszternek és Gulyás Gergelynek, a Fidesz frakcióvezetőjének üzenetét hozta, miszerint még karácsony előtt leülnének velük tárgyalni.
A hozzánk eljutott információk szerint azonban a kormánypártok által december elején megkeresett szervezetek úgy érzik, a kormány csak húzza az időt a választás előtt. Ezt a vélekedést erősíti a közvetítőn keresztül küldött egyik üzenet. Ebben az áll, hogy hagyják békén a jelenlegi kormányt, és ne náluk, hanem a devizahitelezést fölfuttató balliberális kabinet képviselőinél tiltakozzanak, illetve a bankároknál. Ezzel nyitott ajtókat döngetnek, mert mind a balos vezetők, mind a bankvezérek háza előtt rendszeresen tüntetnek a devizahiteles-szervezetek.
Az üzenetváltások során a kormány részéről feltették azt a kérdést is, hogy melyek lennének a devizahiteles érdekvédelmi szervezetek követelései. Ők egyrészt a végrehajtások leállítását, másrészt a devizahiteles tartozások újraszámolását kérték. Tárgyalásra azonban már nem került sor, mert az időpontot a kormány képviselői többször is módosították, a legutóbbi ígéretek szerint január közepén kerülhetne sor az államtitkári szintű megbeszélésekre.
A bajban lévőknek azonban időközben elfogyott a türelmük. Az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy az egzisztenciájukért küzdő devizahitelesektől is adományt gyűjtene a Fidesz abban a személyre szóló levélben, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök a Soros György elleni harchoz kért anyagi támogatást. Erre válaszul fogalmaztak meg egy levelet, amelyben a devizahitelek 2001. évi engedélyezését követően hatalmon lévő kormányok, illetve egyéb állami szervezetek felelősségét feszegetik.
Akadt, aki még a számára küldött Erzsébet-utalványt is visszaküldte.
Az Orbán Viktor, Trócsányi László, Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök, több fideszes politikus, a Magyar Bankszövetség korábbi és jelenlegi vezetői, valamint az egyes bankvezérek címére postázott levélben amelynek aláírói „a még Magyarországon élő, de kifosztás, hajléktalanná válás előtt álló devizahiteles áldozatok” – a Kúria, a magyar állam, a Magyar Nemzeti Bank, a bíróságok, valamint az igazságszolgáltatás összefonódásában látják a szerzők a devizahitelesek megmentésének legnagyobb akadályát.
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/
Mint hozzáteszik, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött 2008-as hitelmegállapodás, illetve az azonnali segély utalásának egyik feltétele a devizahitelek kivezetése volt. A kormány azonban a pénzt nem erre fordította, hanem befektette.
„Önök nem talpra állították az országot, hanem nyomorba döntötték a lakosság legnagyobb részét – fogalmaznak. – A jelenlegi Magyar Állam (kormány) alatt soha nem látott kilakoltatások voltak, vannak. Még a gázspray használatától sem riadt vissza a karhatalom, csak azért, hogy a családot az utcára tegye.
Mi nem adományt kérünk, hanem követelünk! Igazságtételt követelünk!” – többek között ez áll a felhívásban, miközben arra is kitérnek, hogy 900 ezer végrehajtás van folyamatban. A levél végén a szerzők emlékeztetnek, az állam, a Magyar Nemzeti Bank ezermilliárdokat nyert a gyenge forinton, amiből bőven telne a bajbajutottak megmentésére. „Önöket támogatni? Elképesztő arcátlanság önök részéről ez a felhívás” – zárul a levél. – Magyar Nemzet/Hajdú Péter.
[good_old_share]
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM