PÓKA LÁSZLÓ – NE OTTHON RETTEGJ! GYERE VELÜNK SÁTOROZNI!

PÓKA LÁSZLÓ - NE OTTHON RETTEGJ! GYERE VELÜNK SÁTOROZNI!

PÓKA LÁSZLÓ – NE OTTHON RETTEGJ! GYERE VELÜNK SÁTOROZNI!

[cn-social-icon]

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

Végre egy „beszélgetős” megmozdulás!

 

2015. október 21. napján a rettegett Sárgapólósok (nem sárgapólóban) kisátoroznak az Oktogonra.
Ez az esemény most kevésbé fog szólni arról, hogy a bankokat, vagy a kormányt szidjuk, és megoldásokat követelünk. Nem itt másról lesz szó.
A kifosztott társadalom részére kívánjuk megmutatni, hogy mi lesz velük, ha továbbra is csupán otthon rettegnek.



Kevés szóval, de annál látványosabban világítunk rá, hogy azok, akik megmentőre várnak, reménykednek, hogy a rabló bankok visszaadják a lopott pénzt, hazaáruló politikusokban bíznak, az EU bíróságtól, vagy az EU parlamenttől várnak segítséget…- hogyan járnak. Vagy inkább hogyan laknak. Na jól biztosan nem fognak lakni.

A politikusoknak nem is az a célja, hogy az emberek jól lakjanak. A hazaárulók számára csupán eszköz az emberek gondja.

Egy izgalmasnak ígérkező, utcán élős napot tervezünk bemutatni. 
Természetesen a létszám, a sátrak száma, a kellékek szellemessége remek nyomásgyakorló, véleménynyilvánító eszköz lesz. Hiszen az egészen biztos, hogy akkor is nagy figyelem irányul a Nem adom a házamat mozgalom megmozdulásaira, amikor az elhallgatásunk érdekében a hatalom minden eszközt bevet. Leginkább a sajtó befolyásolható képviselőinek letiltását alkalmazza.

Várunk minden érintettet, érdeklődőt, olyanokat, akik már elhiszik, hogy nem lehet a társadalmat mélyen érintő problémákat a fotelből megoldani.
Hosszú napra készüljünk. Reggel 6 órakor kezdünk pakolni, és akár esete későig is ott leszünk.
Elszántság, szándék, növekvő létszám esetén esetleg maradunk másnapra is.

Hozzatok sátrakat, élelmet, meleg italt, feliratokat, táblákat!

Szerkesztőség: Emlékeztetni szeretnénk a tisztelt olvasókat, hogy a "devizás" átverés, és az ezzel kapcsolatos politikai árulással (nem létező deviza forintosítása,  "csődvédelem", tisztességtelenül felszámított összegek kapcsán elmaradt felelősségrevonásokban részt vett az összes parlamenti párt!

Sokan szerették volna a civilek összefogását, a szavazás eredményét megtekinthetik itt: 

FONTOS KÉRDÉS A DEVIZAKÁROSULTAKHOZ: Te aktív szerepet vállalnál, és tevőlegesen részt vennél a devizakárosultak esetlegesen megszerveződő országos mozgalmában?

Megnézem a szavazási eredményeket

Betöltés ... Betöltés ...

Több mint 4200-an így szavaztak: aktívan és tevőlegesen minden erőmmel segíteném az országos mozgalmat, és megyei szinten a mozgalom megszervezésében és a tagtoborzásban is szerepet vállalnák. Kíváncsian várjuk, hogy a 21-i. rendezvényen hányan vesznnek majd részt…

Most kevesebb felszólalást tervezünk. Inkább beszélgetni, zenélni fogunk.
A nagy dumák ideje lejárt. Itt már csupán a nyomás valódi gyakorlása tudja előre vinni az ügyet.



Most jöjjenek azok is bátrak, akik eddig nehezen viselték, hogy a nem volt időnk velük dumcsizni, mert a felszólalókra figyeltünk, mert a program gördülékenységét felügyeltük. 

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/961449900561121/ 

Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/ [cn-social-icon]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM