AZ ÁLLAM BEAVATKOZIK A „DEVIZÁS” SZERZŐDÉSEKBE?
[good_old_share]
AZ ALÁBBI LEVELET KÜLDTEM A MINISZTERELNÖKNEK SZOMBATON A DEVIZAHITELES VÉGREHAJTÁSOK, KILAKOLTATÁSOK FELFÜGGESZTÉSE, VALAMINT AZ ÁPOLÁSI DÍJAK EMELÉSE ÉRDEKÉBEN.
A REAKCIÓTÓL FÜGG, MI LESZ A KÖVETKEZŐ LÉPÉSEM. MEGOSZTANÁTOK, HOGY MINÉL TÖBB ÉRINTETTHEZ ELJUSSON?
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Hazánk sok-sok polgára nagy bajban van. Bajban van azért, mert nem csak nehéz a sorsa, de azért is, mert kilátástalannak látja, hogy valaha nehézségeit le tudja küzdeni még akkor is, ha ő maga mindent megtesz ezért.
Ön az elmúlt választás során már hetedszer akart miniszterelnök lenni, ezért úgy gondolom, Önnek nagyon fontos minden magyar ember sorsa. Egy országban az állam vezetőinek segítségére elsősorban azoknak van szüksége, akik képességeik, életük tetteiktől független alakulása, vagy személyiségükben rejlő korlátaik miatt önállóan nem képesek nehézségeiket leküzdeni.
Okoz-e nehézséget Hazánk erőforrásainak ismeretében Hazánknak az, ha az Állam beavatkozik a devizahiteles szerződésekben rejlő, egyetlen adós által nem vállalt devizakockázat érvényesíthetőségének megszüntetésében?
A költségvetés és a pénzügyi intézmények anyagi kondícióinak ismeretében a válasz: nem.
Okoz-e nehézséget Hazánk erőforrásainak ismeretében Hazánknak az, ha az Állam azon családoknak, ahol önálló életre képtelen sérült családtagot gondoznak, hogy olyan támogatást nyújtson, amely enyhíti ennek az életre szóló szolgálatnak anyagi terheit? A költségvetés anyagi kondícióinak ismeretében a válasz: nem.
Ön tudja, hogy 2011 óta folytatok küzdelmet azért, hogy a devizahiteles szerződésekben érvényesített, felmérhetetlen, s ezzel vállalhatatlan árfolyamkockázatot korlátlanul ne érvényesíthessék a pénzügyi intézmények. Mindent megtettem azért, hogy a döntéshozók megismerjék a valóságot, s olyan megoldási javaslatokat dolgoztam ki számtalan alkalommal (még a CÖF kérésére is), amelynek segítségével az adósok tartozása vállalható lett volna, s a pénzügyi intézmények sem szenvedtek volna el veszteségeket. Mostanra odajutottunk, hogy 200 ezer szerződésből eredően az otthonaik elvesztésére számíthatnak az adósok, naponta több tucat családot tesznek utcára.
Az optimális megoldás kidolgozásához idő kell, s szeretném, ha ezt az időt Ön biztosítaná.
Ebben a parlamenti ciklusban én szólaltam fel először a családtagjaikat otthon ápoló honfitársainknak nyújtott ápolási díj emeléséről. Mellékelem Önnek felszólalásaimat.
Az én szándékom az, hogy minél több sérült ember kikerüljön az intézetekből, s családtagjaik körében gondoskodjanak róluk, ezért a végső megoldás az lenne, hogy az ápolási díj mértéke az átlagbérhez igazodna.
Tudom azonban, hogy most még ennél szerényebb emelésről beszélhetünk. De beszéljünk!
A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/
A héten azért vonták vissza ellenzéki képviselők az ezen kérdésben előterjesztett javaslatukat, mert a kormánypárti képviselők nem csak megígérték ezen ügynek megoldását, de felkérték a kormány jelenlévő képviselőjét a forrás megteremtésére is. Majd a következő nap az EMMI-ben az Ön kormányának képviselői megalázták az ezen kérdésben tárgyaló érintett személyeket, s eredménytelen lett a találkozó.
A következő kéréseim vannak Ön felé:
1. Kezdeményezze a Parlament összehívását rendkívüli ülésre a 2018. július 23. napjával kezdődő hétre, amelyen a képviselők felfüggesztik azon végrehajtási eljárásokat és kilakoltatásokat, amelyekben devizahitelből eredő követelés végrehajtását kezdeményező vagy bekapcsolódó személyek vesznek részt!
2. Kötelezze a Pénzügyminisztert arra, hogy 2018. július 19-ig dolgozza ki azt az akár ütemezett ápolási díj emelési tervet, amelynek eredménye az, hogy 2018. októbertől kezdődően 2019. június 30-ig a kiemelt ápolási díjban részesülők havi díja elérje a nettó minimálbér összegét, s a másik két kategóriába tartozó ápolási díjban részesülők ápolási díja is azzal arányosan emelkedjen!
Tisztelettel:
dr. Varga-Damm Andrea, országgyűlési képviselő.
[good_old_share]
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM