Kilakoltatás élőben – hajnalban érkeztek a rendőrök.

Kilakoltatás élőben - hajnalban érkeztek a rendőrök.

Kilakoltatás élőben – hajnalban érkeztek a rendőrök.

Kedd hajnalban kilakoltatás kezdődött Soroksáron. Az N1TV élő videójából látható volt, hogy jelentős rendőri készültség mellett vették el otthonát egy nőtől.


 

Az asszony a Merkantil bankkal volt szerződésben, mígnem hónap elején tájékoztatták arról, hogy 25-én hajnalban kilakoltatják. A bírósági végrehajtó által küldött levélben előre jelezték, hogy kérvényezték a XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság négyfős biztosítását, de végül ennél többen érkeztek.



A kilakoltatáson látni lehetett többek között Bereczki Miklós helyi jobbikos politikust is. Az eseményekről később bővebben is beszámolunk.

Egyébként úgy tudjuk, hogy a kilakoltatott hölgy még a fia hamvait tartalmazó urnát sem vihette magával a házból, amire a végrehajtás egy mindössze 400 ezer forint körüli, már törlesztett tartozás miatt indult meg.

A kilakoltatási moratórium április végén lejárt, így újra veszélybe került több tízezer magyar család otthona. Az Országgyűlés májusban tárgyalhatott volna a kilakoltatásokról, de a kormánypártok bojkottálták az ülést.

Mi több: ugyan a moratórium április 30-án járt le, valójában a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerint az idei évben a tiltás alatt is lezajlott 114 kilakoltatás.

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/



Annak ellenére, hogy a kormánypártok szerint a devizahiteles válságot sikerült felszámolni, valójában az elmúlt három évben közel tízezer kilakoltatás zajlott le Magyarországon.

A EBRD-paktumnak köszönhetően pedig abban is biztosak lehetünk, hogy a kormány nem tervez további, bankokkal szembeni otthonvédelmi lépéseket.

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM