JOGERŐS: BÖRTÖNBEN HALNAK MEG SZITA BENCE GYILKOSAI

JOGERŐS: BÖRTÖNBEN HALNAK MEG SZITA BENCE GYILKOSAI

Jogerősen is tényleges életfogytiglanra ítélte a bíróság a brutálisan megkínzott és kivégzett Szita Bence (†11) gyilkosait. A bíróság ezzel helyben hagyta a korábbi, első fokú ítéletet. A három gyilkosnak a legszigorúbb fogvatartási körülmények között, fegyházban kell letölteniük a büntetést.

Mint ismert, Bence nevelőanyja, P. Erika (47) felbérelt két hajléktalan férfit, hogy öljék meg a kisfiút. A nő a gyereket hibáztatta azért, hogy megromlott a viszonya élettársával, azaz a fiú nevelőapjával. A nő és bűntársai, K. József (42) és B. József (53) 2012 október 29-én este a Kaposvár melletti sántosi erdőbe csalták a fiút. B. József ott a gyereket leütötte, ásóval és késsel negyvenszer megszúrta, megvágta. Közben a másik férfi megásta a gyerek sírját. A sötétben P. erika világított nekik zseblámpával, hogy borzalmas tettüket végrehajthassák.A gyilkosok a még életben lévő fiút a gödörbe temették, ott megfulladt, ruháit és telefonját a Kapos folyóba dobták


A bíróság korábban már első fokon ítéletet mondott, tényleges életfogytiglanra ítéltve a gyilkosokat, akik fellebbeztek. A másodfokú ítéletben a bíróság megerősítette, hogy élve nem jöhetnek ki a fegyházból a bestiális gyilkosság végrehajtói.

A borzalmak krónikája



2012. október 29. délután: Szita Bence (†11) eltűnését nevelőanyja, P. Erika (47) bejelenti a rendőrségen. A kiskamasznak állítása szerint a Kapos Pláza előtt veszett nyoma.

2012.október 29. este: A későbbi szakértői véleményekből kiderült, hogy a kisfiúval este nyolc és tíz óra között végeztek a Toponári erdőben. Közben többtucatnyi ember kutat az eltűnt Bence után.



2012. november 2.: P. Erikát újból kihallgatják a rendőrök, mivel korábbi állításait a Kapos Plázánál felszerelt térfigyelő kamera felvételei nem igazolják.



2012. november 3.: Reggel megtalálják Bence elásott holttestét.




2012. november 4.: A bíróság elrendeli P. Erika, B. József (57) és K. József (41) előzetes letartóztatását.



2012. november 10.: Eltemették a kisfiút, a szertartáson 1500 ember jelent meg.



2013. május 13.: A Szita Bence-gyilkosság pere a Kaposvári Bíróságon, nem jogerősen tényleges életfogytig tartó ítélettel.



2014. január 10.: Másodfokú tárgyalás

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM