EZ A BESZÉD! GYŐZZÜNK EGYÜTT. OSZD MEG!

EZ A BESZÉD! GYŐZZÜNK EGYÜTT. OSZD MEG!

EZ A BESZÉD! GYŐZZÜNK EGYÜTT. OSZD MEG!


[good_old_share]

Béla Balogh – (FRISSÍTÉS: Idézem Zetényi Csukás Ferenc-et: "…akkor kezdem én…készen állok az összefogásra. Beállok a sorba. Egymás mellett, egymásért! A megnevezetteket Balogh Béla szervezésében meghívom egy budapesti színhellyel bíró munkaebédre! Úgy legyen!")




Hámori Gábor: A DÉSZ támogatja a kezdeményezést. Üljünk össze, beszéljük meg mit kell tenni.

PÓKA LSZLÓ.

Bárhogy is fáj megbocsájtok neked. Te meg bocsáss meg nekem azért, amit én okztam neked, ha nem volt igazam.

Nem szeretnék érzelmekbe borulni sem veled és senkivel, de véget kellene vetni ennek a rémes rémálomnak végre.

Azt hiszem sok ezer ember gondol erre győzelemre sokszor és sokféleképpen, de sajnos miattunk képtelenek győzni.

Mert egymással küzdünk folyton. Egymást hardsogjuk túl annak ellenére, hogy szinte minden ember fuldoklik. Mi még sem 
vesszük észre halálhörgésüket az embereknek.

Bár tesszük a saját dolgunkat, még is elveszítjük az emberek többségét.

Egyenként semmik vagyunk.Az eredményeink csak részeredmények.

Arra kérlek most utoljára, tisztelettel, hogy az emberek érdeke miatt tegyük félre személyes problémánkat. Ígérem, hogy soha nem szól szám.

Add az ERŐSSÉGED az ERŐSSÉGEM mellé. S ha mások is megteszik, közel kerülünk a győzelemhez. Be kell látnom, hogy én sem megyek egyedül semmire. Sok ember hullik el a főld alá mellőllem is. S mindenki mellől.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.

FALUS ZSOLT.

Reménykedek, hogy te is meghallod az emberek áltam közvetített szavát. Nem szeretlek, amit most értelmetlen lenne 
elmondanom. Inkáb elmondom, hogy szükség van rád is a győzelemhez. Már, ha akarsz győzni eggyütt, közösen velünk.




Neked is csak azt mondhatom, hogy a győzelem csak együtt lehetséges. A közös képesség az, ami hegyeket mozgathat. 
Győzzünk és majd ráérünk.vitázni.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.

BARABÁS GYULA.

Soha nem vitáztunk, sőt, mindent megbeszéltünk. Tőled nem kérek Bocsánatot, nincs miért. De a közös szellemiség 
jegyében kérlek, most állj mellénk.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.

SZABÓ JÓZSEF.

Az elmélet sehová sem vezetett. Neked is a jogos és megérdemelt helyed itt van közöttünk. Most lépjünk fel közösen. Kérlek.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

FRONT EGYSÉG.

Mindkettő: Geri Tiborés Máté Tamás. Úgyszintén Lilla barátom. Most egyszer végre együtt s aztén összeülünk az alkotmány ügyében.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.

TIÁN PÁL.

Kérlek hozd a titánokat.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.

TAKÁCS ANDRÁS

Jöjjenek az ernyő szervezet alá tömörülét Nemzeti szervezetek.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.




ZETÉNY (I) CSUKÁS FERENC.
Itt az idő, hogy Horthy belovagoljon. A győzelem számít.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.

RADIKÁLIS BANKELLENES CSOPORT.

Jöjjetek teljes szívvel velünk. Kamerák százaival, hogy az összefogásnak híre legyen.

Az Istenre eszküszöm így lesz. A szavam kötelez.

Ha a TEREMTŐ kegyelme szerint szent küldetésünk fontos számunkra, úgy semmi más csak a győzelem számít. A
közös gőzelem.

Kérem a megszólítottakat és mindenkit, aki itt nem említettem, hogy jelezzen vissza, ha hajlandó eggyütt harcba szállni velünk.

Kérek mindenkit terjessze a felhívás, hogy a legtávolabbi helyekre és személyekhez is eljusson az összefogás híre. Béla Balogh.

NCK: Amennyiben kialakul az egység, a Nemzeti Civil Kontroll pedig biztosítja a szükséges médiatámogatást!

[apss_share]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM