
SENKIT NEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN!
[good_old_share]
2017. január 08. vasárnap
Száz körül jár a fagyhalál áldozatainak száma – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnapi gyorsjelentésében.
Az emberjogi mozgalom nem jelölte meg az áldozatok pontos számát, csupán annyit közölt, hogy a dermesztő hideg további áldozatokat szedett, és a kihűlt személyek száma a december végi nyolcvanról száz körülire emelkedett.
Az MSZF annak tulajdonítja a tömeges fagyhalált, hogy az élet védelmére tett állami intézkedések nem felelnek meg a vészhelyzet támasztotta követelményeknek.
„Ki kellene nyitni a fűtött középületeket és egyházi épületeket a fagyoskodók előtt, de nem teszik. Ezért félő, hogy a fagyhalál áldozatainak száma a százat is meghaladhatja. Sok embertársunknak nincs hová mennie, nincs hol meghúzódnia, mert a hajléktalan szállók és melegedők megteltek” – áll az MSZF közleményében.
Az MSZF ebben a helyzetben különösen fontosnak tartja a lakosság segítségét az életek mentésében. „Hogy a veszteség minél kisebb legyen, ne lépjünk át a bajba jutott embereken, hanem segítsünk rajtuk egy csésze forró teával, egy tányér meleg levessel, energia dús étellel, meleg fürdővel.
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/
Ha meggémberedett, magatehetetlen embert látunk, hívjuk a 112-es központi segélyhívó számot! A fedél alatt élő magányos, idős, beteg embereknek segítsünk befűteni, enni-inni adni, beszerezni gyógyszereiket! Rászoruló embertársainknak gyakran arról kell dönteniük, hogy egyenek-e vagy fűtsenek, hiszen mindkettőre nem futja nyomorúságos jövedelmükből” – hívta fel a figyelmet a Magyar Szociális Fórum az élet védelmében a fagyhaláltól.+++
[poll id=”7″]
FIGYELEM! Többen is jelezték, hogy a Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki, valamint a "követed" gombnál állítsd be a megjelenítés elsőként opciót, hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE!
[apss_share]
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM