LEHET, HOGY TE MÁR KI IS FIZETTED A TARTOZÁSOD!

LEHET, HOGY TE MÁR KI IS FIZETTED A TARTOZÁSOD!

LEHET, HOGY TE MÁR KI IS FIZETTED A TARTOZÁSOD!

[good_old_share]


Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda – Ha valaki 2006-2008. körül vette fel devizás kölcsönét, 20-25 év futamidővel, és mondjuk a mai napig fizeti, akkor ezen személyek – a roppant módon megemelkedett törlesztőrészletek miatt – manapság megfizették a felvett kölcsön és kamataira vonatkozó tartozásokat.

 

Persze, a hitelező egy 2-3-szoros összeget követtel a fennálló tartozáshoz képest. Vagy van olyan, amikor ki sem mutathatóan irreálisan magas vagyont.



Csakhogy a fenti esetkört figyelembevéve, a legtöbb adós még a felvett tőke összegének megfelelő törlesztésben sincsen. Ugyanis előbb a kamatra kell elszámolni a befizetéseket, utána megy a tőkére. Azaz, amikor azon adósok, akik végrehajtás alatt állnak, legritkább esetben voltak "kifosztottak", ugyanis a szerződés létre nem jötte, avagy érvénytelensége esetében is még tartozásuk áll fenn.

Jellemző módon a peres jogviták arról szólnak, hogy a deviza konstrukció képes-e a szerződés részévé válni, vagy nem. Ha igen, akkor az semmis, vagy nem. Ebből kifolyólag a bank követelésének teljesítését az adós milyen alapon, milyen összeg erejéig tagadhatja meg.

A jogi probléma ennél sokkal összetettebb, de most leegyszerűsítettem. Azaz, ha valaki nem képes megtagadni jogalappal a banki követelés teljesítését, az nyugodtan gyűlölheti az ügyvédeket – velem együtt – csakhogy a gatyáját is végrehajtják. Ebből kifolyólag – ügyvéddel, vagy anélkül – de a perbeli jogvita nyújt egyáltalán lehetőséget a teljesítés megtagadására.

Lehet így zsebekben turkálni, gyűlölködni, lehet, sokan jól le is büsödzsidóztak engem, mert nagy az orrom, meg ügyvéd vagyok, de az egyéni szociális problémán ez nem segít. És a migráncs nem veszi el a tartozást.

Meghökkentő a magyar átlagemberek viselkedése és életszemlélete. De kénytelenek lesznek belátni, pálinkával és tokaszalonnával nem jönnek ki a sz..ból.

MÁS: Van két olyan ügyvédi összefogás kezdeményezés, melyet támogatásomról biztosítottam.



Az egyik dr. Kriston István kollégához fűződik, a másik pedig olyan devizás ügyvédekhez, akiknek pont elege lett a bíróságok contra legem jogalkalmazásából. Ez annyit tesz, elvonják magukat a jogszabályok hatálya alól, magyarul nem veszik figyelembe a kötelező normákat.

A két ügyvédi összefogás hozzávetőlegesen olyan cipőben jár, mint bármilyen más társadalmi összefogás. Ennek ellenére remélem azt, hogy csak lehet ebből valami.

Ámde, akár melyik út járható, az a kollégáktól iszonyat időt rabló "áldozatot" kíván. Ezt az időt a családjaiktól már nem vehetik el, mert onnan már mindent elvettek. Így a képviseleti munka láthatja a kárát. Hacsak nem sikerül segítséget bevonni. Na, erre van a legkevesebb esély.

Sokszor elmondtam, megismétlem: 2-3 korábbi bejegyzésem mögöttes tartalma arra irányult, rámutassak arra, a magyar társadalom jelentős része nem hajlandó semmilyen áldozatvállalásra. Bálint Zoltán írta meg a valót, teljesen egyetértek: a zemberek egyszerűen úgy szocializálódtak, hogy mindenki másnak kötelessége őket kiszolgálni. Pedig ez nem így van. Még Moszkvában sem.

Ha ez az ország a fejlettebb Nyugathoz kíván tartozni, mielőbb a fejekben kell rendet tenni. És nem azt szenté avatni, aki látszólag "ingyen" dolgozik", ám munkája romokba veri a kötelmi jogi alapokat. Mert hadd mondjam ki végre: Léhmann kolléga összes blanketta keresete úgy kezdődött, a fogyasztó és a bank közötti szerződés teljes egészében megegyezik a papír tartalmával. Ebből az következik, a fogyasztó akarta, kívánta a deviza konstrukciót. Erről az ingyenességről ennyit.

loading…


Ha tehát bármilyen ügyvédi összefogásnak az lesz az akadálya, hogy a legtöbb ügyvéd egzisztenciálisan ellehetetlenedik, akkor tárjuk szét a kezünket, és nézzünk fel az égre, mert kb onnan várható majd a segítség.

A magyar ügyvédi kar döntő része elszegényedett, a ma elvárt számítástechnikai modernizáció meghaladja anyagi képességeiket, és alkalmazkodási lehetőségeiket. A szakember igénybevételére már nincsenek források. Azon ügyvédek, akik napról napra élnek, egymást kínálják alá munkadíjban, és olyan lehetetlenül olcsó árak alakultak, ki, melyek vállalhatatlan munkát eredményeznek. Egyszerűen csak blankettákat lehet gyártani szerződések, keresetlevelek helyett.

A 2018. január 1-től alkalmazott új Pp. alapján alig indulnak perek, mert az ügyvédek nem felkészültek, és nem képesek megugrani a lécet, avagy képesek rá, de az ügyfelek nem fizetik meg a munkát.

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Lássuk be, a sors közös, és minden egymásra hat ki. Ha a társadalom elszegényedik, akkor mindenki elszegényedik. Csak valaki tovább bírja…

Jó lenne befejezni a marakodást és az ellenségeskedést, mert igen könnyű belátni, hogy amennyiben lesz eredménye a munkának, az azoknak lesz köszönhető, akik finanszírozzák az évtizedes ügyvédi munkát, nem azoknak, akik potyaleső módon várják a sültgalambot.

Ha meg valaki az én zsebemben akar turkálni, annak csak azt mondhatom, szívesen felhagynék az ügyvédeskedéssel, és mennék kapálni a szőlőbe, ugyanis akkor kisebb lenne az esélyem az infarktusra, etc. És elmondom, egyre több kollégám hagyja ott az ügyeket, mert fizikailag nem bírja, idegileg nem képes tolerálni a körülményeket. Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda.

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM