IDEGESEK A BANKOK – A DEVIZÁSOK NEM HAGYJÁK MAGUKAT.

loading...

IDEGESEK A BANKOK – A DEVIZÁSOK NEM HAGYJÁK MAGUKAT.

Email


A most megjelent friss adatok szerint hatalmas tömegben árasztották el a bíróságokat a devizahiteles perek.

 

A „deviza”-károsultak nem hagyják magukat, és erre minden okuk megvan. Számtalan független jogász, ügyvéd és pénzügyi szakértő fedte fel az elmúlt évek alatt azokat a trükköket, amelyekkel a bankok megtévesztették az ügyfeleiket.



Érthető, ha sok károsult úgy dönt, hogy nem hagyja magát, és kitartóan harcol az igazáért, otthonáért valamint családja biztonságáért.

A most közölt adatok alapján tizenötezer olyan ügy érkezett tavaly az ország bíróságaira, amelyben az ügyfelek a korábban megkötött devizás szerződések egy vagy akár több pontját kifogásolták.

A számok azt mutatják, hogy száz gazdasági és polgári jogi per közül átlagosan nyolc a devizahitelezés miatt kezdődött, a legtöbb a fővárosban és Pest megyében.

A perek száma folyamatosan emelkedik. Ezt komolyan kell venni.



Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kimutatása szerint 2013 utolsó két hónapjában hatszáz, ezután 2014 egészében ötezer körül mozgott az ilyen ügyek száma, 2015-ben viszont már 11 ezer devizás pert jegyeztek fel, egy évvel később pedig újabb 19 ezret.

A múlt esztendőben nagyjából 15 ezer ügy érkezett.

Tavaly az ország bíróságaira összesen körülbelül 190 ezer gazdasági és polgári peres ügy futott be, ezek közül 15 ezer érintette a külföldi pénznemben nyilvántartott kölcsönöket.

Az új esetek nagyjából fele Budapesthez és Pest megyéhez köthető. A múlt esztendő végén nagyjából hétezer per volt folyamatban, ez az érték körülbelül ezerrel volt kevesebb, mint a 2016. december 31-én rögzített adat.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Sajnos ennek ellenére a FIDESZ-KDNP nem érzi úgy, hogy ebbe a folyamatba jogalkotással be kellene avatkozni. A devizakárosultakkal és az őket tömörítő szervezetekkel nem tárgyal, és az ellenzék részéről érkező devizahiteles javaslatokat sorban „lesöpri az asztalról”.



Érthetetlen ez a viselkedés, mert egy hatalmas méretű társadalmi katasztrófa közelít a kilakoltatási moratórium végén.

Mi várható a közeljövőben a „deviza”-károsultak szempontjából? Lovas Judit közgazdász bemutatja azt az időzített bombát, amely a károsultak tömegére vár. IDE KATTINTVA olvashatod a cikket.

Email

loading…


Email

Szólj hozzá

Hozzászólás