FÖLDRENGÉSSEL FELÉRŐ ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZER – A DOLLÁRNAK VÉGE?

FÖLDRENGÉSSEL FELÉRŐ ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZER - A DOLLÁRNAK VÉGE?

Földrengéssel felérő új pénzügyi rendszert hoznak létre a dollár rovására a BRICS-országok !

A nyugati média által szokásos módon elhallgatott,  Brazíliában Fortaleza-ban megtartott BRICS-konferencia földrengésszerű váltást hozott (vagy majd fog hozni) a világ pénzügyi rendszerébe. Aláírtak egy 100 milliárd dolláros keretegyezményt az IMF ellensúlyozására. Egy új pénznemben lesz a kölcsön folyósítása, nem dollárban, és létre hoznak egy saját hitelminősítőt is. 
Jelentősége ennek körülbelül olyan nagy, mint a múlt században Bretton Woods volt, mely akkor a dollár hegemóniáját teremtette meg. Most annak a rendszernek lesz vége ! 

Amíg mindenki a focival volt elfoglalva és a hírek is csak a maláj gép lelövéséről szólnak, netán megemlítik, hogy Putyin gépe lehetett a célpont, mely elnöki különgép éppen hazafelé tartott Brazíliából. De honnan is ? Amiről nem beszélnek….. Pont erről a BRICS-csúcstalálkozóról..
Számos szakértő szerint a BRICS brazíliai csúcstalálkozója a jelenkori geopolitika szerkezetében végbemenő változások illusztrációja lett. A trend minden szférában megfigyelhető. Mi több, rohamosan veszti aktualitását a „pax americana” képlete, amelyet Washington az utóbbi néhány évtized során igyekezett ráerőltetni a világra.
BRICS : Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika


70 évvel ezelőtt Bretton Woods-ban (New Hampshire) egy konferencia létrehozta azt a pénzügyi rendszert, mely a mai napig fenn állt és melyben Washington létrehozta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot, egy új globalizációs korszak hajnalán felruházva és erős hatalmat adva az Egyesült Államoknak azzal, hogy mindennek a központjában az az amerikai dollár állhasson, mely a világ tartalékvalutájává vált.

A globális dollár-központúságból jócskán profitált az USA, különösen az elmúlt években, amikor is a kormány költekezése kikerült mindenféle kontroll alól és gyakorlatilag csillagászati adósságával teljes diszharmóniában még mindig számolatlanul nyomtatja a papírfecniket, aminek értéke zéró…. (és mint tudjuk a pénzkibocsátás joga is 1913 óta már magánkézben, a FED-et birtokló családok privát bankkartelljének kezében van). 
Google: "Pénz, mint adósság" V. "Adósságalapú pénz" – ha valaki netán még azon milliók közé tartozik, akiknek fogalmuk sincs a modern-kori rabszolgaság egyik kulcs eleméről……..

Amerika évekig visszaélt ezzel a pénzügyi helyzettel. Gyakorlatilag egy ún. “pork barrel politics”, amit folyatott, azaz ledózerolt erővel mindenkit miközben "más emberek és országok pénzét költötte el". Az elképesztő privilégium, mely a dollár árfolyamának dominanciáját meghatározta, tette lehetővé, hogy a világ polgárainak pénzét elszedve, bezsebelve fenntartsák az őrült amerikai költekezést és fenntartsák az amerikai kormány-gépezetet. 
A szabad piac lett a legerőteljesebb gazdasági mozgatórugó (mely mára egyenlővé vált a szabad rablással) és tette lehetővé, hogy egy teljesen beteg rendszer fejlődjön ki olyan globális következményekkel a Föld többi országára nézve, amire az egyoldalú haszonélvezők "magasról tettek", hiszen minden előnyét élvezték.
MOSTANÁIG ! ENNEK VÉGE ! A DOLLÁR VÉGE ?

Az amerikai dollár dominanciája veszélybe került. Egyrészt az USA túljátszotta szabályozó pozícióját és szerepét azzal, hogy szankciókat vezetett be más külföldi bankok ellen. Tudni kell, hogy a dollár tranzakciók minden esetben az USA-n keresztül kell, hogy áthaladjanak. Másrészt akárhogy is nézzük a legnagyobb fenyegetés és tény a keleti gazdasági hatalom felemelkedése, mely a Nyugatot és az eddigi dominanciát is fenyegeti mára. A 80-as évekhez képest az USA gazdasága, mely a világ kereskedelmének 1/3-át tette ki, mára már csak 18% Csak Kína önmagában már 15 %-ot tesz ki és folyamatosan emelkedik. 

A gazdasági válságban nyögdécselő Európai Unió, mely állandó megregulázáson töri a fejét az IMF és Világbank nyomására sehová nem jut és hibát hibára halmozva hanyatlik Dél-Európában Görögországtól Spanyolországon át Portugáliáig. 
Milliókat bocsát el a munkahelyéről IMF-nyomásra, 55 % -os munkanélküliséggel küszködik pályakezdők esetében és sorolhatnánk . 
Eközben a nyugati dominancián kívül eső nemzetek egymással kötnek nagyobbnál-nagyobb kereskedelmi megállapodásokat….. Elég csak a grandiózus Orosz-Kínai gázmegállapodásra gondolni…. 
Nos, jelenleg ez az Unió próbálja szankciókkal fenyegetni a felnövekvő Oroszországot, melytől gazdaságilag is függ. Ha valaki kívülről nézi az egészet, azt gondolná ez felér egy öngyilkossággal és idióták gyülekezete az egész bagázs ! Nos sajnos az is, vagyis ennél sokkal rosszabb a helyzet …..

Az Eurázsiai Gazdasági Unió létrehozása is nagyban csökkenti a dollárhoz való kötődést a nemzetközi kereskedelemben. Még a legkisebb elhajlás is a dollár, mint globális fizetőeszköz használatától drasztikus következményekkel jár az USA gazdaságára nézve. A globalizáció következő fázisa már a "peremen lévő" piacokat is egyre erősebbé teszi azáltal, hogy egyáltalán nem kell és nem is kötődnek már a nyugati hegemóniához azért, hogy állampolgáraik jólétét növeljék. Messze nem. 

Az 1944-es Bretton Woods megállapodásról a korabeli média és hírforrások a világháború zűrzavarában tudomást sem vettek… A múlt héten megkötött globális kereskedelmi megállapodásról – mely Washingtontól területig is élesen elhatárolódva zajlott – újra alig számolt be a mai média. 

Az új pénzügyi rendszer kulcsmomentuma : 
FORTALEZA – Új Fejlesztési Bank

Az IMF-et kiváltó tervezett új "versenyző" Brazília Fortaleza nevű városában született meg hivatalosan. Egykor majd a Fortaleza-ban rendezett BRICS országok konferenciája ugyanolyan ismertté válik, mint ma a Bretton Woods-megállapodás. A PÉNZÜGYI RENDSZER KULCSMOMENTUMA a 21. században ! 


Az Új Fejlesztési Bank / The New Development Bank (NDB) / egy vadonatúj versenytársat jelent az IMF-Világbank duó számára. Természetesen az új társulás kihívásokkal néz majd szembe, de magában hordozza az innovációt és a sikert is ! A Fortaleza-i megállapodás egyébként kristálytiszta jelzés, hogy még a mi életünkben, talán már ebben az évtizedben a dollár végét jelenti majd. Ahol olvastam erről, ott az eddigi Kaszinó-jellegű pénzügyi rendszerről írnak….. Sokan nem tudják ezt sem, de :

A derivatívák kereskedésével létrehozott nem létező pénz jelenleg 227000000000000 $ (227 trillió dollár) Ha ezen fiktív tétek elegendő mennyisége dől be egy pillanatban a kaszinóban, akkor teljes bankok rendszere csődölhet be és borul az egész gazdaság, hiszen kiderül, hogy a pénz nem létezik és soha nem is létezett.

A BRICS országok ma a világ valuta-tartalékának kb. 50%-át birtokolják ! 
Az USA és az EU kb. 8% -ot !!! 
Az Európai Unió saját magát taszítja a gazdaságilag halálos spirálba. Azon országok, melyek ettől távolodni tudnak IMF-től mentesen saját útjukat járva, talán csendben túlélhetik…  Az USA petro-dollár valutája az energiaszektorban is már támadás alatt áll, hiszen csak egyedül Kína energiaéhsége kielégítésére már most valós értékkel rendelkező alternatívákat használ. 

A BRICS-országok Új Fejlesztési Bankja a kulcs-momentum a keleti gazdasági hegemónia új korszakában és a nyugati hanyatlásában. Fortaleza gyakorlatilag a dollár halálos ítéletének garanciáját hozta. 

Ezt már Washingtonban is tudják…. Nem hiába zajlik ennyire élesen Oroszország ellen a politikai és gazdasági hadviselés.

Egy bökkenő van a történetben, vagyis sajnos a történelemben…. : A valutaháborúval együtt jár a kereskedelmi háborúval és eddig mindig világháború követte mindezt, amikor egy globális átrendeződés ment végbe …. Aztán a régi romjain megszületik valami ÚJ….. 
Vagy pont az, ami a cél : az Új Világrend (New World Order)… Na meglátjuk ! Meglátjuk ?
– SBG Buddha – VilagHelyzete.com

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM