EGYMILLIÁRD EURÓ KÁRTÉRÍTÉS A MAGYAR “DEVIZA”-“HITELESEKNEK”!

EGYMILLIÁRD EURO KÁRTÉRÍTÉS A MAGYAR "DEVIZA"-"HITELESEKNEK"!

Devizahitel: még a tavaszi ülésszakban szavazhatnak. Moody’s: saját elsődleges becslése szerint a döntés nyomán a magyar bankoknak hozzávetőleg egymilliárd euró kártérítésben kell részesíteniük a devizahiteleseket.

A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy még a rendkívüli parlamenti ülés vége előtt terjessze be a Ház elé első törvénymódosítási javaslatát a devizahitelesek érdekében.

„A Kúria meghozta döntését a devizahitelesekkel kapcsolatban. Kinyilvánították, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el. Ennek alapján a kormánynak és az Országgyűlésnek határozott lépéseket kell tennie.


A kormány keressen olyan jogi megoldást, amely alapján a peres utakat le lehet rövidíteni és a devizahitelesek visszakaphatják jussukat. Azt kérem a kormánytól, hogy július 4-ig dolgozza ki ennek a folyamatnak a jogi hátterét és akkor a Fidesz-frakció a tavaszi ülésszak végéig meg is tudja tárgyalni a beterjesztett javaslatokat” – mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában.

Tállai András válaszában elmondta, hogy a kormány egyetért a Rogán által felvetett devizahiteles-problémákkal. Az államtitkár szerint olyan megoldást kell találni, amellyel el lehet kerülni a perek sokaságát és egy olyan felelősségteljes, valamint végleges jogi megoldást kell találni, amivel elkerülhető az újabb perek sokasága.

Szerdán tárgyal a Kúria döntéséről a kormány

Korábban Z. Kárpát Dániel (Jobbik) megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány csak ősszel terjesztené be a devizahiteles kérdést rendező javaslatát. Tállai azt mondta: a kormány nyáron is kéthetente ülésezni fog, és már szerdán tárgyalni fogja a Kúria döntéséből fakadó feladatokat. Ha úgy látja, még a nyár folyamán beterjeszti az Országgyűlés elé a szükséges teendőket.


Kiszámolták, mennyi járhat vissza

A magyar bankrendszer adósminősítési szempontból negatív, hosszabb távon azonban több szempontból is kedvező hatásai lehetnek a Kúria által a devizaalapú hitelek ügyében múlt héten hozott döntésnek – állapítja meg hétfői elemzésében a Moody’s Investors Service. A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja Londonban ismertetett heti globális hitelpiaci összefoglalójában közölte: saját elsődleges becslése szerint a döntés nyomán a magyar bankoknak hozzávetőleg egymilliárd euró kártérítésben kell részesíteniük a devizahiteleseket.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlésnek kell igazságot tennie a devizahitelesek ügyében. Szerinte a Kúria döntése fordulópont, és a törvényalkotás feladata olyan jogszabályokat alkotni, miszerint a devizahiteleknek jóvá kell írni, amit a bankok az árfolyamréssel és az egyoldalú szerződésmódosítással elvettek tőlük. – MNO

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM