DEVIZAKÁROSULTAK DEMONSTRÁCIÓJA 2015-06-19

DEVIZAKÁROSULTAK DEMONSTRÁCIÓJA 2015-06-19.

DEVIZAKÁROSULTAK DEMONSTRÁCIÓJA 2015-06-19

Előző cikkünkben beszámoltunk róla, hogy Póka László, a Nem adom a házamat mozgalom vezetője a mai napon ( 2015-06-19 péntek) a devizakárosultak melletti demonstráción mindenképpen az aszfalton fog ülni sárgában, hangosítóval, és síppal a kezében. Mint írta- Nyilván ez nem fog tetszeni a hatalomnak, és mindent meg fognak tenni, hogy ezt megfelelően díjazzák..Korábbi cikk…TOVÁBB >>>

[cn-social-icon]

Póka László újabb levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz. Íme, a levél:

Trócsányi nem akarja, hogy ma odamenjünk hozzá

Lesz-e szabálysértés, előállítás, oszlatás 19-én pénteken?

Pár napja megírtuk Trócsáyni iGazságügyi miniszternek, hogy – mivel nem érkezett válasz a május 29-én beadott felhívásunkra – ma, június 19-én délután 14:45-kor a tiltott demó előtt benézünk hozzá egy kis beszélgetésre. Egészen véletlenül egy nappal korábban megírták a válaszlevelüket, melyet Répássy Róbert jegyzett.



Bár ne tették volna. Sorban leírták, hogy mikor és mit tettek a bankok érdekében. A legfontosabb adat, amit megtudtunk a levélből, hogy 8 ülésnapon is foglalkoztak azzal, hogy a károsultakat hogyan szolgáltassák ki a bankok kényének, és hogyan lehetetlenítsék el a kifosztottak igényeinek jogi érvényesítését. 14 órát tárgyaltak. Már csak abban bízom, hogy a bankárok ezeket meg fogják hálálni.

Én mindenesetre benézek hozzájuk 2015. június 19. napján 14: 45-kor. Nem lesz időm sokat dumcsizni, mert 16 órára a Bajcsy – Andrássy kereszteződésben lesz a helyem.

Utána mehet az útzár.

Van, aki még bízik abban, hogy nyomásgyakorlás nélkül lesz elfogadható megoldás?

Aki igen, az ma ne jöjjön velünk.

Válaszlevél: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1154460191246591.1073741935.626932930665989&type=3&uploaded=3

Még a levél megismerése előtt, csütörtökön az alábbi közleményt írtuk ki a résztvevőknek a szabálysértések lehetséges következményeiről:

Lesz-e szabálysértés, előállítás, oszlatás 19-én pénteken?

(Kérjük, hogy ezt az írást viszonylag sok helyre osszátok meg, hogy mindenki el tudja dönteni, részt akar-e venni a „Gyere ki az utcára, hogy ne kerülj utcára!” rendezvényen)

A bíróság hatályban tartotta a rendőrségi tiltást.

A végzésből sugárzik az önkény, a diktatúra parancsa. Ilyen körülmények között csak a határozott, de lehetőleg békés ellenállás jelenthet kiutat.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Fontos tudni mindenkinek, hogy ha elfogadjuk, hogy a hatalom ilyen módon is –a bíróság befolyásolásával, a jog kifacsarásával… – korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát, akkor egy még sötétebb diktatúra felé rohanunk. Nekünk kell megmutatni, hogy nem mehetnek tovább, sőt vissza kell vonulniuk.

Természetesen annak ellenére, hogy tiltott a rendezvény, több út, és terv is van. Ezeket most felvázolom, mert mindenkinek tudnia kell, hogy mik a lehetőségek, és azoknak mi lehet a következménye. Én személy szerint bármelyiket bevállalom. Azt javaslom, hogy gondolkodjatok ezeken, és ott a helyszínen döntsük el együtt, hogy melyiket hajtjuk végre.

 

1.                          A tiltás ellenére többen leülünk a kereszteződésbe. Megmutatjuk, hogy velünk a hatalom semmilyen módon nem packázhat. Erőből megyünk az önkény ellen.

Mi lehet a következmény:

a.       Mivel a tiltás ellenére megtartott rendezvény azonnali oszlatási ok, így szinte biztos, hogy a rendőrség fel fogja szólítani a leülő embereket, hogy hagyják el a helyszínt.

b.      Aki ezt megteszi, mármint hogy feláll, szinte biztosan nem lesz ellene eljárás

c.       Aki ülve marad, – esetleg térde alatt összekulcsolva a kezét megvárja, hogy elvigyék – az ellen biztosan eljárás indul jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülés miatt. Pénzbírság várható, ami közmunkában ledolgozható, vagy elzárásra váltható. HA nem tanúsít aktív ellenállást – ne verekszik a rendőrökkel, nem tagadja meg az igazoltatást –  akkor nem valószínű, hogy előállítják.

d.      Ha valaki, akit lecipeltek az útról a járdára, és igazoltatás után visszaül, annál előfordulhat az előállítás. Pl a szabálysértés továbbfolytatása miatt.

e.       Előnye ennek a lehetőségnek az, hogy várhatóan nagy lehet a sajtóvisszhangja. (Erre nincs garancia) Igazán akkor érdemes megcsinálni, ha sokan be merik vállalni, hogy a rendőrökkel lecipeltetik, lekísértetik magukat az útról. A balesetek elkerülése miatt fontos, hogy térd alatt végig legyen összekulcsolva a kéz, vagy már az elején az együtt sétálást válasszuk.

f.        Hátránya a szabálysértéseken túl: biztosan nem fog 4 órán át tartani, hacsak nem leszünk több ezren.

 

2.                          A tiltáson, és vagy bármi máson valaki annyira felháborodik, hogy egy másik, de közeli helyszínre bejelent egy rendezvényt 4 órás leülésre. (Így egy kicsit csúszhat a befejezés, mert később kezdjük)

Így, ha békés marad a rendezvény, akkor csak nagyon különleges esetben oszlatható fel. Pl egy híd lezárása esetleg lehet ilyen, de nem biztos hogy az is jogszerű lenne.

De pl. a József Attila utca ott, ahol először leültünk nem valószínű, hogy ebbe a kategóriába esne.

Mivel nincs oszlatás, így akik leülnek, nem vonhatók lejárás alá, mert nem követtek el semmilyen szabálysértést. Gyakorlatilag részt vettek egy rendezvényen. Ekkor, ha a rendőrség nem fogadja el, hogy gyorsreagálásúként jogos volt, hogy nem jelentettük be előre, akkor a bejelentővel szemben indíthat csupán eljárást.

a.       Előnye:



Nem indul eljárás sok emberrel szemben, Mégis megvalósulhat a 4 órás útzár

b.      Hátránya:

Nem indul sok emberrel szemben eljárás, pedig itt már szerintem időszerű, hogy sokan szabályokat szegjünk.

Lehet, hogy a sajtó nem fogja kidomborítani, hogy ésszel sikerült győznünk, és nem erővel.

Ezeken gondolkodjatok.

Részletesebb infókat, érthető jogi elemzést a TASZ honlapján találtok a témában: http://tasz.hu/gyulekezesi-jog ( ha van lehetőséged mindenképpen tájékozódj)

Én ott leszek.

Tudom, hogy lesznek ott sokan, sokféle beállítottsággal.

Lesznek bátrak, lesznek vakmerők, lesznek kitartók, lesznek megfontoltak. Lesznek, akik ezeket a tulajdonságokat túlzó módon fogják képviselni.

Azt javaslom, hogy döntsön a többség, és fogadjuk el (természetesen nem kötelező módón) az ott megjelenő közösség akaratát.

Tisztelettel: Póka László Nem adom a házamat mozgalom 0630-931-9802 [cn-social-icon]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM