Devizahitel-Az Otp Faktoring sunyi trükkje zátonyra fut + bizonyíték, hogy a K&H Bank szándékosan nem tájékoztatta az ügyfeleit a devizahitel valódi kockázatairól

Devizahitel-Az Otp Faktoring sunyi trükkje zátonyra fut + bizonyíték, hogy a K&H Bank szándékosan nem tájékoztatta az ügyfeleit a devizahitel valódi kockázatairól

Szögek az Otp Faktoring koporsójába –

Dr. Szabó V. László ügyvéd- Hivatkozom  a perben a kumulatív hatásra, mert az adós nem kapott tájékoztatást az árfolyamkockázat, árfolyamrés, egyoldalú banki kamatemelés akár  együttesen is a nyakába szakadásáról.

Erre a tanult banki ügyvéd azt mondja, hogy ezeket már a DH törvények rendezték  és ezeket már nem lehet piszkálni mert az MNB árfolyam került a szerződésbe és a tisztességtelenül felvett árfolyamrést az adós visszakapta.
Tehát a kumulatív hatásra se lehet hivatkozni.

Erre azt mondja a C-51-17 hogy a kumulatív hatás összes körülményét vizsgálni kell, hogy miről tudott az adós a szerződés kötéskor, még akkor is ha az ilyen tisztességtelen kikötést utólag orvosolták. 
Ez az első szög az Otp Faktoring koporsójába.

Erre azzal jött elő, hogy az árfolyamrés nem a főszolgáltatás része, nem érinti a kölcsön elsődleges tárgyát:
a kölcsön összeg[ét], annak deviza nem[ét], a szerződésben meghatározott mértékű kamat[ot], költség[et] és díj[at].
Miért mondja ezt?

Azért mert ha ez így van akkor nem lehet alkalmazni a C80-82/21-et amiben az van, hogy ha semmis a szerződés valamely főszolgáltatást érintő eleme miatt akkor abba nem lehet behelyettesíteni semmit, az azonnal kuka, ha az adós nem akarja, hogy fennmaradjon mert fél az egyösszegű visszafizetéstől.
Vagyis ezzel azt akarja kilőni, hogy a C/80-82 3 pontja nem alkalmas arra,hogy a konvalidálódást (utólagos érvényessé nyilvánítás) eleve kizárja mert az árfolyamrés nem a főszolgáltatás része.

Most jön a második szög az Otp Faktoring koporsójába.




Tehát  az árfolyamrést a bank szerződéskötéskor  eltitkolta, az utólagos módosítás tisztességtelen volt, az árfolyamkockázat megfelelősége majd a per során kiderül.
Csakhogy minket abszolút nem érdekel, hogy az árfolyamkockázatról való tájékoztatás megfelelő volt-e vagy sem mert nem ez a kérdés.

A fenti  három együttes hatás az adós feje felett lebegett ezt ismerte a bank már a szerződéskötéskor is.
Azonban ezek együttes bekövetkezését és annak lehetséges hatását nem tárta az adós elé. Ez teljesen független attól, hogy az árfolyamkockázatról való tájékoztatás később megfelelőnek minősül-e  vagy sem. 
Hiszen ennek a hármas hatás  együttes bekövetkezésének a veszélyét ha ismeri az adós akkor lehet, hogy fel sem veszi a hitelt.

Tehát e hármas hatás együttes bekövetkezésének lehetőségéről ha tájékoztatják az adóst akkor tudta volna mérlegelni azt, hogy tudja-e vállalni még ezt a terhet is a jövedelmi viszonyai alapján.

Tehát nem érdekes az, hogy a C-80-82/21 csak arra vonatkozik, hogy a főszolgáltatás tisztességtelensége esetén lehet csak vizsgálni a ténybeli helyzetet és az árfolyamrés nem a főszolgáltatás része hogy ha a hármas hatást nem egyenként (!) mint különálló érvénytelenségi okot nézzük hanem mint az árfolyamkockázatról való nem megfelelő tájékoztatás keretein belül a kumulatív hatás alá tartozó okokat kell elbírálni.

Más, (K&H Bank): Itt a bizonyíték, hogy a K&H Bank szándékosan nem tájékoztatta az ügyfeleit a devizahitel valódi kockázatairól.
Ráadásul a banki alkalmazott azt is elismerte, hogy adhatott olyan tájékoztatást, hogy csak 10%-ot ingadozhat az árfolyam.



Az erről szóló 5 oldalas bírósági jegyzőkönyvet IDE KATTINTVA olvashatod! Dr. Szabó V. László ügyvéd 

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM