„DEVIZA”-„HITELEK”: ITT AZ AKCIÓTERV

"DEVIZA"-"HITELEK": ITT AZ AKCIÓTERV.

A devizahitelesek megsegítésére itt az akcióterv

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a devizahitelek ügyében elfogadott kormányzati akciótervvel új korszak veheti kezdetét: a tisztességtelen bankok után eljöhet a fair bankok ideje.

A kormányfő Brüsszelből, az európai uniós csúcstalálkozó helyszínéről nyilatkozott pénteken telefonon a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának, amelyben azt is közölte: továbbra is ellenzi, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke.


A devizahitelesek megsegítéséről szólva a miniszterelnök elmondta, a kormány egy több lépésből álló akciótervet fogadott el. Ennek első része a Kúria ítéletének átvezetése a jogrendszerbe, az erről szóló jogszabályjavaslatot várhatóan még pénteken benyújtják.

Ezt követően, szeptemberben születhet törvény “a tisztességtelenül szerzett előnnyel való elszámolásról”, vagyis arról, hogyan kell elszámolniuk egymással a bankoknak és az ügyfeleknek – közölte.
Végül pedig, remélhetőleg az év végéig, megszületik majd a devizahitelek kivezetéséről szóló jogszabály, és ez, a kölcsönök – bizonyos feltételek melletti – kötelező forintra váltása jelent majd teljes körű megoldást a hiteleseknek – ismertette a menetrendet Orbán Viktor, aki szerint ennél a fázisnál lehet majd üzleti, bankstabilitási szempontokat figyelembe venni. 
Ugyanekkor kerülhet elő az állami szerepvállalás kérdése is – jegyezte meg.

 

A miniszterelnök szavai szerint mindezzel egy új korszak veheti kezdetét, a tisztességtelen bankok után “eljöhet a fair bankok ideje”, amikor a bankok tisztességesen jutnak profithoz, az emberek pedig nem lesznek kiszolgáltatva az erőfölényükkel visszaélő pénzintézeteknek.


A kormányfő általános alapelvnek nevezte, hogy ha valaki tisztességtelenül jutott előnyhöz valaki másnak a rovására, akkor ezt a kérdést rendezni kell, mégpedig az eredeti állapot helyreállításával. – MTI

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM

FEL