CSALÁDOK ÉVE KILAKOLTATÁSOKKAL, RENDŐRSORFALLAL.

loading...

CSALÁDOK ÉVE KILAKOLTATÁSOKKAL, RENDŐRSORFALLAL.

Email


A magyar kormány ismét megmutatta, mennyire erős és büszke. Komoly rendőri jelenlét mellett lakoltattak ki kedden egy devizahiteles családot Budapest XVII. kerületében- számolt be a ZsurPubi.

 

A szülők gyerekeikkel együtt váltak otthontalanná, a három kiskorút még állami gondozásba is vehetik.



Nincs mit szépíteni, már az országgyűlési választások előtt lehetett tudni, hogy amennyiben Orbánék maradnak, a Fidesz kegyetlenül cserben fogja hagyni a gödörbe csak úgy sunyin belökött, ezért az egyik leginkább kiszolgáltatott társadalmi réteget: a devizahitel-károsultakat.

Március eleji interjúnkban, amit Z. Kárpát Dániellel, a Jobbik alelnökével készítettünk, a képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a kilakoltatási moratórium szándékosan az április 8-i voksolás utánig meg lett hosszabbítva.

Nyilván nem véletlenül, hiszen rossz visszhangja lett volna még a Fidesz szektás rajongótáborán belül is, ha könnyes szemű szülőket és gyerekeket láttak volna a híradásokban. Persze még ez sem biztos ebben az őrült, agymosott propagandára kondicionált médiarendszerben, mert könnyen lehet, hogy egyszerűen be sem számoltak volna ilyen eseményekről.

Mégsem merték vállalni a kockázatot Orbán propaganda „szakemberei”, inkább jegelték a témát, így a magyarok nagy része nem látta, hogy már rég ég a ház.

2018. május 1-jén viszont véget ért a több ízben meghosszabbított téli kilakoltatási moratórium. Azóta pedig folyamatosan tartanak az önkormányzati, illetve hitellel vagy jelzáloggal terhelt magántulajdonú lakásokból történő kilakoltatások, egymás után jönnek a totális egzisztenciális megsemmisülést és kilátástalanságot jelentő akciókról szóró hírek.

Elképesztő szembesülni azzal, ami a 444 cikkében szerepel, miszerint az elmúlt években átlagosan 3-4 ezer család került utcára a moratórium lejártakor, akik többsége bedőlt jelzáloghiteles adós volt. A Mérce szerint pedig összességében körülbelül százezer magyar feje felett lebeg Damoklész kardjaként az utcára kerülés veszélye.



A konkrét ügyre visszatérve: egy XVII. kerületi családi házból meglehetősen komoly rendőri biztosítás mellett lakoltatott ki a végrehajtó kedden egy háromgyermekes (8, 10 és 12 évesek) családot. ( RÉSZLETEK IDE KATTINTVA)

A szokatlan rendőri jelenlétre azért volt szükség, mert a végrehajtás előtti estén a Facebookon végigsöpört egy felhívás a kilakoltatás megakadályozására, aminek hatására többen jelezték, hogy hajlandók akár fizikailag is hátráltatni a dolgot. Végül ilyesmire nem került sor, de a helyszínen megjelent Devizahitelesek Mentőöve Egyesület aktivistái végig felháborodottan tiltakoztak. A szóbeli inzultus dacára végrehajtották az intézkedést.

Akit érdekel az egész történet, azaz hogy milyen és mekkora hitelt vett fel a családapa, itt bővebben olvashat róla.

A most keddi történet reflektorként világít rá, milyen is valójában a NER „empatikus és keresztényi lelkületű” kormánya, amely egyik legfontosabb szolgálatának tekinti az önzetlen segítségnyújtást. Történik mindez akkor, amikor kis túlzással milliószor hallhattuk már, hogy „2018. a családok éve”.

 

Novák Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának májusi nyilatkozta szerint a családok éve arról szól, hogy még inkább a középpontba kerüljenek a családi értékek, és még több támogatást adjanak a magyar családoknak.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Az általa elindított és a Margitszigeten megrendezett „Legszelídebb Motorosok Felvonulásán” – amin több ezer gyermek vett részt – először azzal dicsekedett, hogy a fröccsöntött kismotor Magyarországon az egyik legnagyobb mennyiségben eladott jármű, amit a magyar Neizer László építészmérnök álmodott meg. Ezután pedig azt találta mondani, hogy az eszköz „státusszimbólum”, ugyanis kifejezetten ciki, ha egy két-, három- vagy négyéves gyermeknek nincs ilyenje. 



Nos, igen nehéz megállni, hogy ne nyomdafestéket nem tűrő stílusban reagáljunk minderre. De minimum álljunk meg egy szóra!

Mi úgy gondoljuk, nem az a „ciki”, ha nincs egy gyereknek fröccsöntött kismotorja, hanem sokkal inkább az, hogy nemsokára Mészáros Lőrincé (= Orbán Viktoré) az egész ország, a csúcsra járatott állami gyűlöletkampányokkal teljesen megmérgezik az emberek lelkét, a szegénység egyre nagyobb méreteket ölt, egy átlagos fiatal képtelen megfizetni a budapesti albérleteket, elképesztő ütemben menekülnek el itthonról az emberek, az egészségügy problémáinak megoldására a Fidesz-kormányok több mint 8 éve kísérletet sem tesznek, a hazai kisvállalkozások sorra mennek tönkre a kiszámíthatatlan, folyton változó jogi környezet miatt, az amúgy is kiszipolyozott munkavállalók másod- és harmadállások vállalására kényszerülnek, hogy eltartsák családjaikat, a NER nyomasztóan feudális és autoriter légköre miatt pedig lassan teljes apátiába süllyed a társadalom eddig még éber része is. Na, ezek egyike sem túl szexi!

Tolja el a fröccsöntött kismotort, ha a családok évében mindez nem érdekli, kedves Novák Katalin!

A „deviza”-hiteles probléma megoldását nagymértékben segítheti az, ha minél többen értesülnek róla! Olyanok is, akiket esetleg közvetlenül nem érint. Te azzal is sokat segíthetsz, ha a „devizás” cikkeinket, videóinkat megosztod!

Email

loading…


Email

Szólj hozzá

Hozzászólás