A BANKOK MÉGIS TŐZSDEI JÁTÉKOT ŰZTEK A „DEVIZÁSOKKAL”!

A BANKOK MÉGIS TŐZSDEI JÁTÉKOT ŰZTEK A „DEVIZÁSOKKAL”!

A BANKOK MÉGIS TÖZSDEI JÁTÉKOT ŰZTEK A „DEVIZÁSOKKAL”!

[good_old_share]


Ez már véglegesen beigazolódott!

 

Ilyen körülmények között az összes "devizás"-szerződést érvényteleníteni kell, a károsultak rendelkezésére bocsátott forintösszeggel pedig egy új, tisztességes elszámolást kell készíteni. Ez lesz most a parlamenti jogalkotóknak az alapvető feladata! (ha még működik a jogállam!!!)…JA…és az alap, hogy a devizás végrehajtásokat azonnal fel kell függeszteni!



Ha a parlamenti pártok ezt nem teszik meg maguktól, akkor a károsultak hatalmas tömegének kell egységbe tömörülni, és nyomásgyakorlással kikényszeríteni! Természetesen azokra a pártokra, akik gátolják ezt a folyamatot, többé egyetlen "deviza"-károsult, és annak családja se adjon egyetlen szavazatot sem!

 

A "deviza"-károsultnak viszont az ilyen típusú tőzsdei ügyletre nem terjedt ki a szerződéses akarata. (mert nem is tudott, nem tudhatott róla) tehát, nem kapott megfelelő tájékoztatást!

Arról nem is beszélve, hogy ráhatása, és minimális rálátása sem volt, és nem is lehetett a vegyes határidős deviza ügyletek kockázatának kezelésére! (mert a bankok elhallgatták ezt a tényt előle)

Ne feledjük!

 

Számtalan pénzügyi szakember éveken keresztül mondta, hogy a „devizahitel” fantázianevű pénzügyi termék mögött valójában tőzsdei vegyes határidős deviza ügyletek állnak, de ezt a bankok mindvégig következetesen tagadták! (nem véletlenül)

Járvás Éva – 5.19-nél "Azt gondolom, vannak esetek, amikor a tisztességről nem lehet beszélni."

Végig a betétesekről beszél, amikor a kérdés a hitelekre vonatkozott. Attól, hogy a szegényektől ellopott pénzből a gazdagok profitálnak attól még nem lesz egy bank fair a bank.

Miért is kellett a forint betétekből svájci frankot csinálni? Mégis tőzsdei játékot űztek az adósokkal, ugyebár! Ezt bizonyítjuk a kölcsönszámítás ellenőrzésével, és a bank teljesítésének törvényi megfeleltetésével.

loading...

Van még ügyvéd, aki lehülyéz ezért?




Senki el ne higgye ezt a sok maszlagot. Semmi köze a hitelezés csalásnak a betétesek pénzéhez. Simán össze akarja ugrasztani a társadalom két csoportját. Az ellopott milliárdok nem a betétesek kamatait gyarapították, mert akkor nem 2-3% lenne a kamatszint, hanem 200-300%. – Járvás Éva.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/




[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM