A BANKI ALKALMAZOTTAK ÚJABB 3 BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETHETNEK EL!

A BANKI ALKALMAZOTTAK ÚJABB 3 BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETHETNEK EL!

A BANKI ALKALMAZOTTAK ÚJABB 3 BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETHETNEK EL!

[good_old_share]


Elállást követő felmondás közokiratba foglalásakor a banki alkalmazottak az alábbi 3 bűncselekményt bizonyítottan elkövetik: Hatóság félrevezetése, hamis tanúzás, közokirat-hamisításban való részvétel.



Elállás után, ha a bank felmondást közokiratba foglalja azonnal fel kell jelenteni a közokiratban néven nevezett alkalmazottakat, akik a nyilatkozatot teszik a közjegyző előtt.

Bűncselekmény elkövetőjét nem mentesíti, hogy utasításra járt el vagy nem ismeri a jogszabályokat.

Bűncselekménnyel létrehozott okirat joghatás kiváltására nem alkalmas.

A feljelentésben kronológiai sorrendben le kell írni hogy mi történt és azt, hogy a bank nem támadta meg bíróságon az elállást, nincs jogerős bírói végzése az elállás érvénytelenítéséről.

Btk 271.§, 273.§ 342.§

Btk. 271. § Hatóság félrevezetése
(1) Aki hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan – és a 268. § esete nem áll fenn -, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki hatóságnál szabálysértési, illetve fegyelmi jogkör gyakorlójánál szabálysértési, illetve fegyelmi eljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan – és a 269. § esete nem áll fenn -, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki hatóságnál egyéb hatósági eljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan – és a 269. § esete nem áll fenn -, elzárással büntetendő.




[emailpetition id=”1″]

Btk. 272. § (1) A tanú, aki hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.
(2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni arra, aki
a) mint szakértő hamis szakvéleményt vagy mint szaktanácsadó hamis felvilágosítást ad,
b) mint tolmács vagy fordító hamisan fordít,
c) a 268. § (1) bekezdésének b) pontja esetén kívül büntető- vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.
(3) A (2) bekezdés c) pontja alapján nem büntethető a büntető ügy terheltje.
(4) Aki a hamis tanúzást büntető ügyben követi el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a hamis tanúzás olyan bűncselekményre vonatkozik, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
(5) Aki a hamis tanúzást polgári ügyben követi el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a polgári ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentős egyéb érdek, a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Btk. 342. § (1) Aki
a) hamis közokiratot készít, vagy közokirat tartalmát meghamisítja,
b) hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál,
c) közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.




2) Aki az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott közokirat-hamisításra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Aki az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott közokirat-hamisítást gondatlanságból követi el, vétség miatt elzárással büntetendő. – Járvás Éva.

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM