A NAGY „DEVIZÁS” TERV

A NAGY „DEVIZÁS” TERV.

A NAGY „DEVIZÁS” TERV

Miközben a „devizahiteles” érdekvédő szervezetek, és ismert szakemberek egymást marják és jelentik fel, addig a politikát irányító pénzvilág teszi a dolgát.

Pontosan érzi, hogy nem csak az „érdekvédő” (??) szervezetek, de a bankok által adósoknak nevezett átvert károsultak is képtelenek az összefogásra, így a pénzvilág és a teljes politikum –akik megszavazták a forintosítási törvényt, és ezzel legalizálták a csalást, most nyugodtan hátradőlhetnek, és összekacsintva kérhetik a nekik kijáró kávét.

A munka bevégeztetett, az oszd meg és uralkodj elv most is jól érvényesült.

A „devizás” szervezetek széthulló félben tehetetlenül vergődnek, vezetőik (tisztelet a kivételnek) az egyéni ambíciókat helyezik előtérbe, miközben mocskolják, és feljelentik egymást. A szervezetek tagsága pedig képtelen a vezetőket a helyes irányba terelni.

A nagytőke az MNB kontrollját a politikusokkal fölszámoltatta, és megszüntették a Pénzügyi Jogok Biztosa pozíciót is. A tulajdonukban lévő fősodrású média a valóság helyett a devizaadósok megmentését harsogja, az átvert károsultak nagy része pedig lassan kezdi feladni a reményt és csendben beletörődik sorsába. (tisztelet a kivételnek).

A parlamenti pártok között egy sem akad, aki szembe merne fordulni a bankokkal, és nem csak azt merné kimondani, hogy a felvételkori árfolyamon kellene forintosítani (a felvett összegeket rendezni), hanem azt is megindokolná, és a rendelkezésükre álló dokumentumokkal bizonyítaná, hogy a devizahitelnek nevezett pénzügyi „termék” valójában befektetési ügylet, melyre az átvert károsultak szerződéses akarata nem terjedt ki. Ez lenne a tisztességes, de egy sem mer kiállni az igazság mellett, és képviselni azt a végsőkig.

Úgy tűnik, hogy minden a pénzvilág terve szerint halad.

NAGYON FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM