KÁSLER ÁRPÁD – CSÁNYI SÁNDORHOZ!

KÁSLER ÁRPÁD - CSÁNYI SÁNDORHOZ!

KÁSLER ÁRPÁD – CSÁNYI SÁNDORHOZ!

[cn-social-icon]

2012-ben az OTP Bank közgyűlése után tartott sajtótájékoztatón dr. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, a Népszava újság cikke szerint az alábbi kijelentést tette:

 

“Amennyiben a felülvizsgálat a banknak ad igazat, akkor – az OTP elnök-vezérigazgatója- kilátásba helyezte, hogy polgári és büntető eljárást kezdeményeznek a feljelentők ellen (mármint a Kásler házaspár ellen).

Nos engedjék meg, hogy ismertessem a tényeket!

Az OTP Bank saját kimutatása alapján befizettünk számukra 26.187,14 CHF-nek megfelelő forintot havi törlesztőrészletek gyanánt, melyből a bank által megküldött és a bank által kiszámított tisztességtelenül felszámított összeg mértéke 12.428,30 CHF. Tehát a befizetett összeg 47 %-a. Mindez nem akadályozta meg sem a bankot, sem a közjegyzőt, sem a Járási Bíróságot, sem pedig a Kúriát, hogy ne állíttassák le az ellenem megindított végrehajtást, úgy, hogy majd két évnyi túlfizetésben voltam, amikor nem létező hátralék miatt a tisztelt OTP felmondta a szerződésemet. Ehhez asszisztált a teljes államapparátus. Mára persze mindent elkövetnek, hogy elhallgassanak és elhallgattassanak.

Öt évig harcoltam a hazai és nemzetközi porondon, mely küzdelemnek eredményeként megszületett az elszámolási törvény, amolyan fideszes módon persze, kiherélve. Éppen ezért megtámadtuk az Alkotmánybíróságon, ugyanúgy mint a forintosítási törvényt is.

A héten fizetési meghagyást nyújtok be az OTP ellen, 12.428,30CHF erejéig és 60.000 Ft nekem megítélt perköltség erejéig, amit a mai napig nem fizetett meg számomra az OTP immáron három éve.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Gondolom Csányi Sándor meg fogja mutatni, hogy nem oda Buda, de ne feledje, hogy egyszer már ezt megpróbálta.

Hat évvel ezelőtt átvertek 197 ezer forinttal. Bementem a gyulai bankfiókba, hogy írják jóvá. Elküldtek Békéscsabára, Békéscsabáról vissza Gyulára, mindezt öt alkalommal egy nap alatt. Magyarul hülyére vettek. Akkor mondtam, a gyulai fiókvezetőnek, hogy üzenem Csányi Sándornak, hogy Kásler átverése sok milliárdjába fog kerülni az OTP-nek, bele is került néhány százba, mert én tartom a szavam.

Jó lesz ha Orbán bevezeti a halálbüntetést, az alapján lesznek kivégeztetve mindazok, akik részt vettek és falaztak Magyarország kifosztásában. Azok, akik miatt a kilencedik emeletről vetették magukat a halálba családanyák, miközben túlfizetésben voltak és nem hátralékban. Eddig is csak a nép balgasága mentette meg őket ettől, az hogy április 6-án mindössze 24 ezer szavazatot kapott a Haza Nem Eladó Mozgalom. A kifosztottak, gyilkosaikra szavaztak, meg a köpönyegforgató, forintosítást szorgalmazó jobbikra, most kezdhetik 8-10 év után elölről törleszteni hiteleiket, ne feledjék, mindennek ára van, a tájékozatlanságnak is, hogy mást ne mondjak.

Végül is az összefonódásban való elbizakodásuk hozta meg a gyümölcsöt. Csányi pökhendisége magával rántotta az összes bankot és most fizetnek mint a katonatiszt, de itt nincs még vége mert:

Az 1. elégtétel Döbrögin az ÁRRÉS volt!

A 2. elégtétel az árfolyam lesz!

A 3. elégtétel pedig a kártérítés!

A ráadás az maradjon meglepetés.

Ezt megígérem! Kásler Árpád [cn-social-icon]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM