VÉGREHAJTÁSI ZÁRADÉK TÖRLÉSE.

VÉGREHAJTÁSI ZÁRADÉK TÖRLÉSE.

VÉGREHAJTÁSI ZÁRADÉK TÖRLÉSE.

[good_old_share]


Az ügyvéd úr bejegyzése után a hozzászólást is érdemes elolvasni!

 

Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda – A közjegyzőtől a VH záradék törlését kértem (sok esetben) arra hivatkozással, hogy az okirat készítése során megsértette a Ktv. 120.par. (1) bekezdésében taxatíve felsoroltakat, így a 131.par. (1) bekezdése alapján az irat nem minősül közokiratnak, így az záradék kiállítására alkalmatlan, az nem lehet végrehajtható okirat.



A közkegyző visszautasította kérelmet. Fellebbezésemet a Budapest Környéki Törvényszék elutasította arra hivatkozással, hogy a közejgyző törvényesen járt el, az érvénytelenségre csak perben lehet hivatkozni.

Drága Törvényszék!

Illik tudni kategória, hogy a semmisség (érvénytelenség) egy jogi tény, annak megállapítása pert sem igényel, egyszerűen azt tudomásul (figyelembe) kell venni!

A per az érvénytelenség jogkövetkezményének orvoslását célozza, illetve kivéletes esetben a fogyasztó jogainak megóvását a semmisség deklarálása kapcsán, mivel a bank követelésének teljesítését erre fel tagadhatja meg a fogyasztó!

Azaz, a semmisséget a közjegyző folyamatosan köteles figyelembe venni: most és 10 évvel ezelőtt is!

 

Másfelől illik tudni kategória az, hogy a Ktv. 120.par. nem a semmisségről szól, így nem kellett volna mellébeszélni, azt kellett volna elbírálni, amit kértem és nem mást!



Harmadjára pedig illik tudni kategória, hogy első fokon a közjegyző saját maga hibáját lett volna köteles elbírálni, ami nonszensz. Alkotmánysértő.

És pluszként, illik tudni kategória, hogy soha nem rendelhető el VH, ha nem egyértelmű a kötelezettség hatálya, összege, lejártsága.

Azaz, ha az EUB C-118/17. alapján teljesen egyértelmű a dolog a semmisség kapcsán, akkor egyetlen VH sem lefolytatható!

A törvényszék végzése nem egyszerűen normasértő, hanem célzatosan okoz joghátrányt. Mehetek feljelentést írni megint?

A rendkívüli jogorvoslat kérdéses, ellenben írhatok AB beadványt… ami olyan 40 órai munka. – Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda.

Egy hozzászóló gondolatai. Érdemes elolvasni!

loading…


Tisztelt Dr. Marczingós László ügyvéd úr! Én 3 alkalommal, több különböző jogsértésekre is hivatkozva kértem a közjegyzőt a záradék törlésére.

Mivel a közjegyző bevétel orientált vállalkozó így nem is fogja megtenni a törlést, még abban az esetben sem, ha jogszabályt kell megsértenie, mert akkor megállna a kártérítési felelőssége a bank felé és az adós felé is, nem beszélve a büntetőről.

Azonban mindhárom alkalommal ugyanaz a tanács a Fővárosi Törvényszéken lett az ügyhöz kiszignálva, milyen érdekes, mint ha a közjegyzőnek lenne saját törvényszéki tanácsa, akik persze hasonló indokkal, mint az Ön esetében mindent rendben találtak, sőt mellébeszélve jöttek a DH törvényekkel, meg elszámolással, amelyre senki nem hivatkozott egyetlen beadványban sem.

Ne maradj le semmiről! Kattints ide és iratkozz fel a hírlevelekre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Közjegyzőt is feljelentettem Budapesti Nyomozóügyészségen, 1.5 év állítólagos nyomozás és 3 ügyész elfogyasztását követően lezárták, hogy minden a legnagyobb rendben.



Ennek okán kényszer értékesítenem kellett az ingatlant, most költözöm ki a családdal Írországba, elhagyom végleg ezt az undorító velejéig romlott kuplerájt, mert én hiába cselekszem, ha a másik 1000x a fotelben sír.

Én nem akarok majd 45 évesen szívrohamot kapni, és a gyermekeim se nőjenek fel egy ilyen putri országban. Nagyon sok időbe és sok munkába tellett ennek a "hazának", hogy így gondoljam, nem sajnálom. Sok kitartást a szélmalom harcához!

NCK: Emberek! Mi kell még ahhoz, hogy az átvert, jogfosztott, megalázott és kirabolt társadalmi réteg végre összefogjon és kiálljon a jogai mellett? Mert végre be kellene látni, hogy nyomást csak így lehet gyakorolni erre a korrupt és aljas rendszerre….Vagy inkább úgy döntötök, hogy a családdal majd szépen kiköltöztök a házaitokból, lakásaitokból és átadjátok olyanoknak, akik nem csak, hogy átvertek, de soha nem is dolgoztak meg érte? Mert az egyszerűbb???

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM