SZAKAD A JOBBIK – NINCS BOMLASZTÁS, VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS VAN!

SZAKAD A JOBBIK - NINCS BOMLASZTÁS, VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS VAN!

SZAKAD A JOBBIK – NINCS BOMLASZTÁS, VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS VAN!

[good_old_share]


Az alábbi bejegyzés jelent meg Császárné Kollár Tímea Jobbikos képviselő Facebook oldalán:

 

Tizennégy évvel ezelőtt vállaltam először feladatot a Jobbik Magyarországért Mozgalom munkáját segítve, majd 2005-ben beléptem a pártba.

Munkámmal megyei és városi képviselőként, Pest megyei és budaörsi elnökként, valamint Komárom-Esztergom és Pest megyei regionális igazgatójaként a hazámat, a városomat, a közösségünket szolgáltam, nemzeti elkötelezettséggel, keresztény emberként.

A Jobbik – mint párt – eszköz, de nem cél.



A cél a múltban is, és most is hazánk, nemzetünk sorsának jobbra fordítása. Biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan ezt a célt tartotta bajtársaim zöme vezérelvnek. Meggyőződésem azonban, hogy a rossz eszközt nem szentesítheti a jó cél sem.

Egy pártnak, mint eszköznek tisztának kell lennie, alapvetéseiben elvhűnek, módszereiben erkölcsösnek, viselkedésében megalkuvás nélkülinek.

A Jobbik már nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. Vállalhatatlanná vált, a túlzott megfelelési kényszer miatt pedig önfeladóvá.

Vona Gábor kijelentette, hogy 2006 után ő adta a párt lelkét ennek a közösségnek. 47 éves vagyok. Nekem nem ő és nem a Jobbik adta a lelkemet, így nem is tudja egyik sem elvenni.

Földindulás volt, megindult a hegy,

És eltemette a kis templomot,

De a lángot nem bírta eltemetni,

Én égve leltem ott;

És hozzá imádkoztam s benne hittem

S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát.

Én égve hazavittem.

Azóta szívem mélyén ég, ragyog

A viharfújta, széllengette láng,

És el nem oltják semmi viharok.

(Reményik Sándor: Öröktűz – részlet)

A lángot őrzöm, ápolom tovább. A gyertyát vigyázom. Mi Magunkért, a Mi Hazánkért.

A mai nappal lemondok minden, a pártban betöltött tisztségemről és kilépek a Jobbik Magyarországért Mozgalomból.

 

Szintén kilép a pártból Pulai Edina Érd Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, Battai Zoltán és Zsombik Zsolt bizottsági tagok, valamint Boda Bánk László Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, akik a továbbiakban a közösségért ugyanúgy, de függetlenként folytatják munkájukat.



A biatorbágyi, a budaörsi , az érdi, a perbáli és a piliscsabai szervezetekből a tagság többsége ugyancsak kilép a pártból, így a szervezetek is megszűnnek.

Köszönjük szépen honfitársainknak, hogy a hosszú évek alatt mellettünk álltak, támogattak minket.

Tisztelettel: Császárné Kollár Tímea Annamária.

NCK: Nem értjük, hogy miért kellett erre a döntésre ennyit várni? A megyei elnököknek és a párt felsővezetéséhez közel állóknak már 2010-ben is világosan kirajzolódott az új irány, melyet Vona Gábor később nyíltan be is mutatott.



Ez az új irány a néppártosodás. És, hogy mi ezzel a probléma?

Mindössze annyi, hogy egy néppárt természetéből és működéséből adódóan igyekszik minden oldalról tagságot, támogatókat, választókat toborozni, így óhatatlanul felüti a fejét, és idővel egyre erőteljesebben jelenik meg párton belül a liberális gondolkodás.

Ez a gondolkodásmód pedig nem fér össze a radikális Nemzeti eszmékkel. A konfliktus elkerülhetetlen.

Ez törvényszerű. Ennek a csapdának esett áldozatul a Jobbik. A Jobbik volt elnöke, és elnöksége a felelős a párton belül kialakult helyzetért. Ennyi!

Szeretnénk jelezni, hogy a jelenlegi elnökség tovább erőlteti azt az új irányt, amely NEM a nemzeti párt iránya! A korábbi (nemzeti) Jobbikot ez alapjaiban különböztette meg a többi parlamenti párttól! Mi szóltunk!

Akik pedig még ezek után is maradnak a jobbikban, azok inkább azon gondolkozzanak el, hogy megalkuvó mentalitásukat más pártokban, például az MSZP-ben jobban kamatoztathatnák. Ott most úgyis nagy szükség van új emberekre. Nemzeti Civil Kontroll.

Zárszóként: ahogy egy tanult kollegánk mondta: örömlánynak lenni és szűznek is maradni egyszerre nem lehet …wink

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM