RAVASZ LÁSZLÓ NY. BÍRÓ ÉS SZEPESHÁZI PÉTER BÍRÓ KÖZLEMÉNYE.

RAVASZ LÁSZLÓ NY. BÍRÓ ÉS SZEPESHÁZI PÉTER BÍRÓ KÖZLEMÉNYE.

RAVASZ LÁSZLÓ NY. BÍRÓ ÉS SZEPESHÁZI PÉTER BÍRÓ KÖZLEMÉNYE.

[good_old_share]


Közkivánatra !

Megkaptuk az EBFF Mozgalomtól a Magyar Nemzetben rövidítve megjelent közlemény full version-jét !




Köszönjük, közöljük.
EBFF Fórum

Íme:

"Az EBFF Mozgalom nyilatkozata

 

(alapító tagok: Ravasz László ny.bíró, Szepesházi Péter bíró)

„Az EBFF Mozgalom megdöbbenéssel értesült a „A Pécsi Ítélőtábla és a Pécsi Törvényszék közös szervezésében 2016. április 8-án megtartott devizakonferencián” elhangzottakról: http://hitelsikerek.hu/wp-content/uploads/2017/02/P%C3%A9cs-20160408.pdf

A szakmai tanácskozáson elhangzottak nem elsősorban azért számítanak botránykőnek, mert az „Ami a deviza alapú kölcsönszerződések érvénytelenségét illeti, sok érvénytelenségi jogcímet, amivel a nehéz helyzetbe jutott adósok próbálkoztak, a jelenlegi tudásunk alapján már ki tudunk „lőni”- (10.o.) és a „Az érvényessé nyilvánítással szemben hatályossá nyilvánítás esetén nem lesz semmi orvosolva, az érvénytelenségi okot nem lehet kiküszöbölni, itt már csak a kegyelemdöfést adjuk meg, vége a történetnek, „csak” az elszámolást kell elvégezni.”- mondatokban az azokban szereplő kifejezések vállalhatatlanok lennének, hanem, mert az anyag a bírósági ún. szakmai igazgatás, belső tájékoztatás hosszú ideje megfigyelhető fogyatékosságainak állatorvosi lova.



Egyetlen bíró, bírósági vezető sem engedheti meg magának, bármilyen tartalmúak is a devizahiteles szerződésekkel kapcsolatos jogi nézetei, hogy a saját munkaterhét a szempontok között említse vagy gondolja az ügy mikénti és milyen sebességű befejezése mérlegelésénél, miközben adósok tízezreit a hajléktalanság réme fenyeget, s a pénzintézetek vonatkozó érdekei is fontosak. A döntés felelőssége ezt nem teszi lehetővé, különösen úgy nem, hogy a lemondását sajnos még mindig csak fontolgató Wellmann Györgynek a devizaadósok ügyvédeit nem igazi jogásznak nevező kijelentése óta az összes többi bírónak különös óvatossággal kell eljárnia még kollégái előtt is, hogy a maradék bírósági közbizalmat, a devizahiteles ügyekben a bírósági szervezet fennmaradó pártatlanságát megőrizhessük.

Nehezen magyarázható az is, hogy a fogyasztóvédelmi normák mélyreható elemezése, az európai fogyasztóvédelmi standardok kitárgyalása ilyen mértékben hiányozzon egy táblabírósági szakmai értekezlet repertoárjából – sajnos nem ez az egyetlen ilyen hiányosságban szenvedő belső szakmai esemény.

Árulkodó a „Hogyan kell elszámolni? Nem nagyon biztató a kép. Bíró ezt nem képes végigcsinálni, majd a szoftverek az alperesi pénzintézetnél, vagy az a szakértő, akit a felperes kirendelni indítványoz.

Nem várható el, hogy egy bíró hosszú éjszakákat a kamatperiódusok számolgatásával töltsön”-idézet is. Nem hihető, hogy a tanácskozás egyetlen résztvevője se vonta le azt a következtetést, hogy talán még sincs minden rendben ezzel a szabályozással, vagy legalább annak a tanácskozáson helyeselt, a gyors lezárást (keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása) engedő értelmezésével, ha a tárgyalás kitűzéséhez már (!) szakértőre lehet szükség, mert maga a bíró sem képes arra, amit elvár a felektől.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

A fentiek eltérő, a bírósági szervezetre kedvezőbb mérlegelést egyébként éppen az a magatartás cáfolta, amely a közzétett tanácskozást másnapra elérhetetlenné tette az interneten. Ez a reakció a bírósági honlapok felületes sikerpropagandája, a problémák elhallgatása, az állampárti komisszár néhai bírónő szegedi ítélőtáblai emléktáblája le nem vétele mellett a nyilvánossághoz és annak részeként a felekhez, köztük a devizaadós felekhez fűződő valós és kiábrándító bírósági hozzáállást tükrözi, sok fejfájást okozva az egyre romló munkafeltételektől szenvedő, érdemi illetményemelésben nem részesülő becsületes bíráknak és bírósági vezetőknek.




További, immáron az ítélőtáblai felelősségi kört meghaladó anomália, hogy a fentiekkel ellentétes devizahitelekkel összefüggő jogi nézeteket tartalmazó bírói és szervezeten kívüli jogi álláspontok, előzetes döntéshozatali, alkotmánybírósági kezdeményezések nem kerülnek fel a belső honlapok aktuális hírek-rovataira, pedig sok kolléga szívesen olvasná ezeket is munkaidejében, míg szabadideje az esti internetes szakmai szörfölésre, bent a belső honlapok eldugottabb allinkjein történő keresgélésre finoman fogalmazva is korlátozott.

Budapest, 2017.02.01.

Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Mozgalom
alapító tagok: Ravasz László (ny.bíró), Szepesházi Péter (bíró)

Ui.: Köszönjük a közlést a Magyar Nemzetnek:  https://mno.hu/belfold/itt-mar-csak-a-kegyelemdofest-adjuk-meg-1384369 .

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM