VÉGRE ALAKUL A DEVIZÁS ÖSSZEFOGÁS!

[good_old_share]


Jó híreket kaptunk! Oszd meg!

 

"Devizahiteles" igazságtételt! – Tüntetéssorozat a végleges megoldásért.

 

Bankcsapda – Radikális Bankellenes Csoport – Nem adom a házamat mozgalom.




2017. november 23-án, csütörtökön közösen elkezdjük a felhívó tevékenységünket azokkal szemben, akik döntően felelőssé tehetők a kialakult helyzetért. Ezt folytatni fogjuk akár még több csoport összefogásával is. A mostani döntéshozóktól azt várjuk, hogy azonnal függesszék fel a végrehajtási folyamat teljes egészét a közjegyzői záradékolásoktól kezdve az árverezéseken, a kilakoltatásokon át, a birtokba adásokig.

Ez a folyamat tartson addig, amíg egy erre a célra alakult bizottság / civil szakértők részvételével/ meg nem vizsgálja, hogy némely, vagy több közjegyző tevékenysége /mint a devizahiteles társadalom egészére hatással bíró közjogi tevékenység/a törvényesség keretein belül van-e, és amíg ez a bizottság fel nem tárta teljes "devizahiteles" folyamatot.

NCK: Minden károsultnak be kell látnia, hogy a kialakult helyzetben csak a károsultak közös összefogása és az egységért való kiállása hozhat eredményt! Reméljük, hogy a többi „deviza”-hiteles érdekvédő szervezet, és azok tagsága is csatlakozik a rendezvény-sorozathoz. Mi be fogunk számolni a fejleményekről! Kövesd az oldalunkat! https://www.facebook.com/Nemzeti-Civil-Kontroll-342783665741979/

A sorozat első aktusában 2017. november 23-án a probléma gyökerénél kezdünk. Annál a politikusnál, aki idejében felpörgették a csaló hitelezést.



Utána elmegyünk egy-vagy két bankvezérhez. Az erste vezérhez biztosan. Hiszen ez a bank jeleskedett leginkább a követelések tömeges eladásában. Miért is nem az adósoknak adták oda fillérekért? Miért hiénák gazdagodnak mások kárán is?

Mint fentebb látható, egy cselekvő összefogás alakul.

 

HA van kedved, ha nincs, csatlakozz a helyszínen november 23-án 12:30-kor. – Vagy saját lakóhelyeden bankokban, bankoknál politikusok, bankvezérek házánál.

Hozz táblákat, feliratokat! Kezedbe, autódra kerítésre! Ezzel legyél aktív tagja a megmozdulásnak!

Ez egy bejelentett rendezvény lesz.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

A helyszínek között autóval fogunk közlekedni.

1.  gyurcsáyn ferenc háza előtti terület. Budapest II. Szemlőhegyi út 42.

2.  jelasity radovan, erste vezér háza előtt. Budapest II. Balogh Ádám utca 35.




3.  (Még nem biztos) zolnai bertalan, raiffaisen (korábban budapestbank) vezér háza előtt. Budapest II. Orsó utca 35.

Minden helyszínen legfeljebb egy órát leszünk. Most a szervező csoportok képviselői fognak felszólalni. Beszélnek az okokról, célokról, tervekről.

Kosztolányi után szabadon: 23-án az igazság az utcán lesz, és ordítani fog. Ezt biztosan meghallják.

Öltözz melegen, és figyelemfelhívóan! Minden csoport színvilága, jelképei szerepet kapnak.

Legyél ott, hívjál embereket, terjeszd az eseményt! De csak akkor, ha valóban cselekedni akarsz. Hajrá!

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM

Ajánlott cikkek