NÉGYEZER “DEVIZAHITELES” PERT FÜGGESZTENEK FEL!

NÉGYEZER "DEVIZAHITELES" PERT FÜGGESZTENEK FEL!
loading...

Négyezer devizahiteles pert függesztenek fel

Sorban rendelik vissza szabadságukról a bírákat a Fővárosi Törvényszékre, hogy időben végezzenek a július elején elfogadott devizaügyekről szóló törvény végrehajtására. A sürgősséget annyira komolyan veszik, hogy a bírósági kézbesítők akár taxival is vihetik az iratokat.


Első körben négyezer devizaper felfüggesztése várható, a törvényszéknek ezzel december elejéig kell elkészülnie, így már most gőzerővel dolgoznak a lebonyolításon – írja keddi számában a Magyar Nemzet. Emellett indulhat 400 új eljárás is, ha a bankok vitatják, hogy tisztességtelen módon emelték volna a kamatot vagy az ügyfél egyéb költségeit.

A sürgősséget annyira komolyan veszik, hogy az iratokat nem postai úton, hanem személyesen, kézbesítők útján továbbítják, és ha ehhez nem lesz elegendő szolgálati gépjármű, akkor a kézbesítők taxit is igénybe vehetnek.


loading...

Egyelőre tehát véget érnek a Gipsz Jenő kontra Magyarország legnagyobb bankja típusú, az amúgy is a tönk szélén levő adóst továbbnyomorító jogviták. Az összes ügy Magyar Állam kontra „Vitatom, hogy tisztességtelen bank lennék pénzintézet Zrt.”  között zajlik majd. – Válasz.hu

Read previous post:
KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL - NEM LESZ BÉKEMENET, SEM "VÉRBOSSZÚ" A "DEVIZAHITELEK" MIATT.
KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL – NEM LESZ BÉKEMENET, SEM “VÉRBOSSZÚ” A “DEVIZAHITELEK” MIATT

Nem lesz sem Békemenet, sem "vérbosszú" a devizahitelek miatt Nem lesz Békemenet, és „vérbosszúra” sem készül a Civil Összefogás Fórum...

DR. KRISTON ISTVÁN - "DEVIZALEVÉL"
DR. KRISTON ISTVÁN – “DEVIZALEVÉL”

Tisztelt dr. Kriston István! A civilkontroll honlapján olvastam felhívásukat, valamint minden írást ami az Ön nevével összefüggésben elérhető volt a...

Close