NCK FELHÍVÁS + Menyhért Péter levele

Nemzeti Civil Kontroll-FELHÍVÁS+Menyhért Péter üzenete

Rövid NCK előszó – FELHÍVÁS

Magyarország Kormánya részéről, és Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter, valamint személyesen Orbán Viktortól is a 2010-es választások után ilyen kijelentések és ígéretek hangzottak el: [cn-social-icon]

– Senki nem kerül utcára

– Nem lesz kilakoltatás

– „Magyarország egy olyan ország, ahol senki sem találhatja magát a szabad ég alatt, mert nem tudja törleszteni a lakáshitelét"

–  A bankok becsapták az embereket

A „deviza”-„hitelezés” kapcsán Varga Mihálynak írt NCK levél itt olvasható. A miniszter „úr” válaszra sem méltatta a több ezer hozzá érkezett petíciót, amelyben az átvert „hitelesek” többek között a kilakoltatások felfüggesztését kérték. A hitegetésen és az időhúzáson kívül nem történt érdemi lépés és jogállami megoldás kormány részéről.

Bár a FIDESZ-KDNP és az „ellenzék” is tisztában van azzal, hogy a bankok nagy része milyen bűncselekmény-sorozatot követett el, és ennek a Magyar lakosságra illetve a gazdaságra nézve milyen következményei vannak, mégsem történik érdemi és jogalkotói lépés a kormány részéről.

Sem a parlamenti pártok, sem a parlamenti frakciók hivatalból nem teszik meg az ügyészség felé a feljelentéseket, nem indítanak átfogó vizsgálatokat, nem védik meg a külföldi érdekeltségű uzsorásoktól a saját választóikat. Nem védik a Magyar emberek alapvető jogait, érdekeit.



Egy- egy „ellenzéki” párt képviselőjétől időnként elhangzanak olyan konkrét kijelentések, amelyben nagyrész felsorolják, hogy milyen módon verték át a bankok az embereket, de a képviselő mögött álló ellenzéki pártok nem teszik meg hivatalból a szükséges lépéseket. Bár erre az anyagi, a szellemi, valamint a jogi erőforrások is a rendelkezésükre állnak.

Ezek után ki kell jelentenünk: a bűncselekmények ismeretében, és az ígéreteik tükrében a FIDESZ-KDNP, és az „ellenzék”, így végső soron a teljes jogalkotó jelenlegi parlament a „deviza”-„hitelezési” anomália kapcsán (is) hiteltelenné vált.

A Nemzeti Civil Kontroll (a jelenlegi tényállás alapján) egyetlen jelenlegi parlamenti pártot sem kíván támogatni a 2014-es választásokon!

A kialakult helyzet hatékony kezelése érdekében a „hitelesek”, azok családjai, rokonai, illetve a „hiteleseket” képviselő szervezetek teljes és aktív együttműködésében látjuk a végleges és tisztességes megoldást.

Kérjük tagjainkat, szimpatizánsainkat és olvasóinkat, hogy saját maguk és családjuk érdekében is vonják meg bizalmukat az összes parlamenti párttól és csak olyan személyeket, vagy szervezeteket támogassanak, akik parlamenten kívül és ellenszélben is érdemi lépéseket tettek a probléma megoldása érdekében.

Megjegyzés: A Nemzeti Civil Kontroll alapítója, Navratil Attila 2012-től a Haza Nem Eladó mozgalommal, illetve a BAÉSZ-el (Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete- Kásler Árpád) kötött együttműködési megállapodást!

Nemzeti Civil Kontroll

Menyhért Péter:

"Kedves barátaim!
 

Kérlek titeket, olvassátok el, és gondoljátok végig a következő helyzet-értékelésemet.
November elseje óta azt tapasztalom, hogy a kormányzat a devizahiteles társaságok segítségével továbbra is csak megúszni, és a csalókat megmenteni szeretné. 

 

Egyre több helyen tapasztalom, hogy a „harcos”szakembereket valamilyen módon „lecsendesítették”, megvették? Ez a módszer többségében arra utal, hogy az állam kiegyezik a perelő-feljelentő emberekkel – ez cca 2-3 ezer család a 130 ezerből – a többit meg betereli a bankok alá az „árfolyamgátas” vágóhídra.

Az elégedetlenkedésnek vége, hiszen büntető feljelentést alig száz felett tettünk; a hallgatás pedig megint le fog nyomni. 
Ha azt választják a bankok, hogy a feljelentőket békén hagyják, a pereket pedig az ügyvédek megnyerik, akkor a néhány ezer izgága lerendezésével megoldották a kérdést. 


Mit számít a sok százezer magyar polgár – gondolják kedvenc politikusaink – aki hőzöng, azt lecsendesítik, aki meg birka, az nem is érdemel mást.
Én már csak két dolgot tehetek: egyrészt megpróbálom a nyugati bankokat, médiákat, jogvédőket tájékoztatni, és szervezem a pótmagánvádat.


Érdekes megfigyelni: amióta az ügyészeket személy szerint feljelentettem, gyakorlatilag alig érkezett elutasítás. Ülnek a feljelentéseken, és jobb időre várnak. Gondoljatok bele: az én egyik feljelentésemre sem kaptam még a mai napig jogerős elutasítást, amivel én is, a saját jogalapomon, megindíthatnám a pótmagánvádas eljárást.
Az egész zavar lényege szerintem a következő:


A kormány nagy sajtóhadjárattal olyan szinten "segíti" meg a devizahiteleseket, hogy azok lekerülnek mindenféle napirendről.



Nézzétek meg, megint milyen néma csend van: tele van minden a győztes perek siker-propagandájával. 
És egyre kevesebbet, egyre halkabban beszélnek, a szakemberek, a devizás-védők szinte eltűntek. 
Mindenki boldog és elégedett; az izgágák lerendezve, a többi meg nem érdekes, aki nem állt ki magáért, az meg is érdemli???


Vajon, mit tehetnék, ha a néhány tucatnyi feljelentést elbírálnak, de az egészet nem?
Meddig állnák ellent a „diliházas” meg „letartóztatásos” figyelmeztetés-fenyegetéseknek?? Nem hiszem, hogy sokáig – nem vagyok én messiás.


Ha befejezem, és az aktív feljelentők problémáját megoldják, akkor nem marad semmi: az IGAZSÁG eltűnik a ködben, és sohasem jut el az emberek százezreihez.
Mi a levonható tanulság?


Mindenki cselekedjen: tegyen feljelentést, vagy pereljen – akkor talán, legalább valószínűleg megoldják a gondját.
A sült galambra várókkal már én sem tudok mit kezdeni.
Fél éve próbálom megértetni az emberekkel: sem pénz, sem ügyvéd, sem szaktudás nem kell, már a büntető feljelentéshez. Minden készen van – csak DÖNTENI KELL: birka vagyok, vagy polgár? Terelgetnek engem vagy kiállok magamért?
Egészen megdöbbentően PATÓ PÁLSÁG – ez a Magyarország. 
Várnak, tűrnek és meghalnak. 
Senki nem fog segíteni rajuk, ha mi is elenyészünk – eltűnünk a hatalom korrupt és gyilkos csendjében.
Szép Új világ – vajon, azt kapjuk, amit megérdemlünk??

 
Én már csak annyit tehetek, hogy mindenkinek felhívom a figyelmét: mozduljon meg, és tegyen végre VALAMIT magáért.
A társaság még most is sokat segíthetne, ha minél hamarabb találnánk valami olyan kapcsolatot, ahol világgá kürtölhetnénk: néhány tucat szemét csaló tönkreteszi sok százezer magyar polgár életét, és ezt az egészet a velejéig romlott, korrupt magyar politikai elit, diktátorostul, ellenzékestül, vigyorogva nézi végig. – menyus 
[cn-social-icon]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM