KI FOGJA EZUTÁN ÖNZETLENÜL SEGÍTENI A DEVIZÁSOKAT?
[good_old_share]
Póka László – Ki fogja ezután önzetlenül segíteni a SeVizásokat? – Köszönjük Dr. Léhmann György, amit értünk tett.
Több száz ember vett végső búcsút Dr. Léhmann Györgytől. Egy olyan embertől, aki önzetlenül sokszor még a költségtérítést sem elkérve segített a kifosztott SeVizások százain.
Nem lehettem ott a búcsúztatásán. Mert ugyan az a hatalom, ami ellen Ő is küzdött, kitiltott Budapestről az miatt, mert én is küzdök ellenük.
Léhmann Györggyel személyesen mindössze pár hónappal ezelőtt találkoztam. De ismertük egymás munkásságát. Nem csak ismertük, hanem kölcsönösen tiszteltük is a másik tevékenységét, és személyét is.
Nem csak én, hanem a Sárgapólósok bátor csapata is többször kapott tőle elismerést.
Számomra az önzetlen segítése mellett szimpatikus volt az ügyvéd úr azon hozzáállása, hogy elvárta, hogy az ügyfelei maguk is aktív részesei legyenek az ügyüknek. Elvárta a cselekvést, az informálódást.
A Facebook nem mutatja meg neked a híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/
Nem bambán tejelő ügyfeleket akart, hanem tudatos társakat a bankárok és politikusok elleni harcban. Hitt abban, hogy ha sokan cselekszünk és áldozatot vállalunk, akkor bármilyen hatalmat legyőzhetünk.
Mi 2012-ben találkoztunk a munkáival. Ezek alapján adtuk be a saját vh. megszüntető perünket. A végrehajtásunk azóta is áll az mellett, hogy azóta sem fizetünk egy fillért sem a kifosztóknak.
Korábban azt hittük, hogy az ügyvédek mind olyanok, akik önzetlenül közzé teszik a felfedezésiket, és jogi okfejtésüket. Később rájöttünk, hogy Dr. Léhmann György ebben is különleges volt. Azon kevesek közé tartozott, akik nem nyerészkedni akartak a SeVizás problémán.
Ő valóban meg akarta oldani, és sokak számára megoldást akart kínálni.
FIGYELEM! Dr. Léhmann György írásait, munkáit IDE KATTINTVA olvashatod!
Az volt a minimum, hogy sokan elkísérik utolsó útján.
Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nagyon kevesen – és a sajtó szinte egyáltalán nem – emlékeztek meg erről a hatalmas veszteségről, ami érte most a kifosztott SeVizások táborát.
Méltó emléket úgy állíthatunk a munkásságának, ha sokat tanulunk, nagyon sokan sokszor bátran cselekszünk.
Örülök, hogy itt volt velünk. És nagyon örülök, hogy megadatott, hogy kezet szoríthattunk.
Visszük tovább a lángot, Dr. Léhmann György!
A Siófoki Sárgajárást – melyet akkor követtünk el, amikor nála jártunk – az Ő emlékének ajánljuk:
Póka László.
[good_old_share]
Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM