Jogerősen is semmis a szerződés, bukott a pénzügyi intézmény!

Jogerősen is bukott a Lombard Pénzügyi és Lízing Zártkörűen Működő Részvénytársaság !!! Szerződés semmis !!! Ítéletet mellékeltem.

A károsultat a perben Dr. Budaházi János ügyvéd képviselte.

Indokolás:

„A felperes és az alperes között 2008. július 15. napján létrejött HIT……/08. számú egyedi kölcsönszerződés szerint az alperes, mint hitelező 1.000.000 forint pénzkölcsönt nyújtott, amelynek felhasználásával a felperes a Hun Autó Centrum Kft. szállítótól az ……. forgalmi rendszámú Suzuki Wagon R típusú gépjármű tulajdonjogát kívánta megszerezni.

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a szerződés részét képező Üzletszabályzat XIII.6. pontjának tisztességtelenségét, melyben a felek a kölcsönszerződésből származó jogvitáik rendezésére alávetik magukat a hitelező székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességének; ezen túl kérte a felek kölcsönszerződésből eredő kötelezettségek teljesítése biztosítása érdekében megkötött opciós szerződés 4. pontja érvénytelenségének megállapítását, mivel álláspontja szerint a szerződés rendelkezése az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 374. § (2) bekezdésébe ütközik.

Sérelmezte, hogy a kölcsönszerződéshez nem tartozik kockázatfeltáró nyilatkozat, az Üzletszabályzat V.6. pontjában foglalt tájékoztatás pedig nem minősül a Hpt. szerint megfelelőnek.

Az alperes nem tett eleget a Hpt. 203. § (6) és (7) bekezdésében, valamint a régi Ptk. 205. § (3) bekezdésében foglaltaknak, amely okán a felek között létrejött kölcsönszerződés semmis. Kiemelte, hogy az alperes képviseletében eljáró autókereskedés a kölcsönszerződés aláírására nem volt jogosult, a képviseleti jog delegálására jogellenesen került sor, mivel a Hpt. 47. § (1) bekezdése szerint cégjegyzésre hitelintézet esetén a pénzügyi szolgáltatással összefüggésben való kötelezettség vállalása a részvénytársasági forma esetén két igazgatósági tag együttesen jogosult.

Az együttes aláírási jogot csak együttesen lehet átruházni.

Előadta, hogy az autókereskedésnek nem volt jogosultsága a pénzintézet nevében pénzügyi tevékenységet végezve eljárni, azaz közreműködni a kölcsönszerződés megkötésében, amely alátámasztja a kölcsönszerződés érvénytelenségét.

Ezen túl hivatkozott arra, hogy az alperes rosszhiszemű és megtévesztő magatartást tanúsított, amellyel a szerződés a régi Ptk. alapján semmis.

Kiemelte, hogy az alperes pénzváltási szolgáltatással a Hpt. 5. § (2) bekezdés d) pontjába ütköző tevékenységet végzett, amely megvalósítja a régi Ptk. 200. § (2) bekezdésében foglalt semmiségi tényállást.

Utalt arra, hogy a kölcsönszerződés nem tartalmazza, hogy az alperes milyen árfolyamon számolt a szerződéskötéskor, de a törlesztőrészletek meghatározása során sem utal erre a szerződés, ezért a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja értelmében semmis. Ezen túl semmis a kölcsönszerződés a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a 210. § (1) és (2) bekezdése alapján is.

Az érvénytelenség kiküszöbölését oly módon kérte, hogy a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre nyilvánítsa hatályossá és kötelezze az alperest 11.974 forint visszafizetésére.
Ezen túl kérte, hogy a bíróság keresse meg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát és a gépjármű nyilvántartásból az ……. forgalmi rendszámú gépjárműre 2008. június 13. napján bejegyzett vételi jogot és az ennek biztosítására alapított elidegenítési és terhelési tilalmat töröltesse és kötelezze az alperest a gépjármű törzskönyvének felperes birtokába adására.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Kiemelte, hogy a kölcsönszerződésben nem szabályozott kérdéseket a szerződés elválaszthatatlan részét képező HIT/ ….05.31. számú Üzletszabályzat tartalmazza.

Előadta, hogy a perbeli esetben zárt opció került kikötésre a hitelező javára, amely alapján a hitelező az opciós jogát az opciós szerződésben kikötött feltételek beálltától kezdődően gyakorolhatta (opciós szerződés 7. pont). Állította, hogy a törzskönyv alperesi birtokban tartása az opciós jogtól független, önálló szerződéses biztosíték. Hangsúlyozta, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés abból az okból, hogy a kedvezőbb kamatmérték ellenében az árfolyamkockázat az adósnál jelentkezik, nem ütközik jogszabályba, nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, nem uzsorás szerződés, nem irányul lehetetlen szolgáltatásra és nem színlelt szerződés.

Kiemelte és hivatkozott az Üzletszabályzat azon pontjaira, amelyből megállapítható, hogy a mértékadó devizanem fogalma, az árfolyam, az árfolyamváltozás kiszámításának képlete és alkalmazásának feltételei rögzítésre kerültek. Hangsúlyozta, hogy az Üzletszabályzat V.6. pontjából megállapítható, hogy az árfolyamváltozásból eredő fizetési kötelezettséget a felperes kifejezetten vállalta.

Az okiratok megismerésére a felperesnek lehetősége volt. Előadta, hogy az alperes és a kereskedő között írásba foglalt együttműködési megállapodás jött létre, amelynek I.2. és 3. pontjaiban az alperesi jogelőd felhatalmazta a kereskedést arra, hogy az alperes engedélye alapján és nevében a képviseletében kölcsönszerződést kössön.

A kereskedő az érintett szerződés megkötése során ügyleti képviselőként eljárhatott, jogosult volt az alperes nevében harmadik személyekkel kötött szerződés ellenjegyzésére, aláírására. Utalt a 6/2013. PJE határozatban foglaltakra és kiemelte, hogy a felek közötti deviza alapú kölcsönszerződés alapján sem a felperes, sem az alperes nem tekinthető befektetőnek. Hangsúlyozta, hogy a szerződés a kölcsönösszeget bár forintban határozta meg, de ezen túlmenően a törlesztő részletek számát, összegét, esedékességét tartalmazza, így a szerződés megfelel a szerződéskötéskor hatályos Hpt. 213. § (1) bekezdés a) és e) pontjában foglaltaknak.

A kamat hiánya miatti érvénytelenségi kereset (Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pont) tekintetében kiemelte, hogy a szerződés rendelkezéseiből megállapítható, hogy a felperes által fizetendő ellenszolgáltatás szerződésben meghatározott mértéke, azaz a törlesztőrészletek összege meghaladja a kölcsön összegét, ebből pedig megállapítható, hogy a felek ügyleti kamat felszámításában állapodtak meg.

A fizetendő törlesztő részletek és a kölcsönösszeg különbözete adja a kamat összegét.

A kamat százalékos mértéke pedig az Üzletszabályzat IV.4. pontja alapján kiszámítható, eszerint az 16,61%. Kérte, hogy a bíróság a régi Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján, figyelemmel a Kúria 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. pontjában, valamint a 6/2013. PJE határozat 4. pontjában foglaltakra is az érvénytelenség jogkövetkezményeit oly módon alkalmazza, hogy a kölcsönszerződést a megkötéséig visszaható hatállyal nyilvánítsa érvényessé, akként, hogy az ügyleti kamat éves százalékos mértéke 16,61%. A felperes által alkalmazott elszámolási igény kiszámításának módját mind módszerében mind pedig összegszerűségében vitatta.

Az elsőfokú bíróság rész-, és közbenső ítéletével megállapította, hogy a peres felek között 2008. július 15. napján létrejött …………….. számú egyedi kölcsönszerződés érvénytelen, és azt a szerződéskötés időpontjára visszamenőleges hatállyal érvényessé nyilvánította akként, hogy az ügyleti kamat mértékét évi 16,61%-ban állapította meg.

A szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmeket ezt meghaladóan elutasította.

Megállapította, hogy az alperes HIT/……….31. számú Üzletszabályzat V.6. pontja, amely szerint: "Amennyiben a kölcsönszerződésben megjelölt mértékadó devizanem nem magyar forint, a kölcsönszerződés deviza alapú szerződés, mely esetben a kölcsönbe vevő vállalja a mértékadó devizanem és a forint közötti árfolyamváltozásból eredő kockázatokat.

Az árfolyamváltozás lehetséges mértéke euró esetében a mindenkori intervenciós sáv nagysága alapján limitálható, míg egyéb devizák esetében további kockázatot jelent az adott deviza és az euró keresztárfolyamának változása." tisztességtelen emiatt semmis. Megállapította továbbá, hogy az Üzletszabályzat e pontja érvénytelensége miatt a felperes az árfolyamváltozással összefüggésben kiterhelt összegek elszámolására igényt tarthat. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül adja ki a felperes számára az …………. forgalmi rendszámú Suzuki Wagon R típusú gépjármű törzskönyvét.
Az opciós szerződés IV. pontjának érvénytelensége megállapítására és az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére irányuló kereseti kérelmet elutasította.

Megállapította, hogy az alperes HIT/ 05.31. Üzletszabályzat XIII.6. pontja, amely szerint: "A felek alávetik magukat a hitelező székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességének." tisztességtelen, emiatt semmis.

Jogi indokolása szerint a felek a teljes bizonyító erejű magánokiratban rögzítették, hogy a perbeli szerződés részévé vált az Üzletszabályzat a régi Ptk. 205/B. § (1) bekezdésének megfelelően tekintettel arra, hogy a felperes elismerte, hogy az Üzletszabályzat tartalmát megismerte és azt elfogadta.

A 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 5./a pontjában foglaltak alapján, utalva a régi Ptk. 209. § (1) bekezdésében foglaltakra úgy foglalt állást, hogy az Üzletszabályzatnak a hitelező székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességre vonatkozó XIII.6. pontjában foglalt kikötése tisztességtelen. E kereseti kérelemről az 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 213. § (2) bekezdése alapján részítélettel határozott.

Az opcióval kapcsolatos kereseti kérelem tekintetében úgy foglalt állást, hogy az önállóan elbírálható volt, ezért a régi Pp. 213. § (2) bekezdése alapján ugyancsak részítéletet hozott.
Felhívta a régi Ptk. 375. § (1) és 374. § (2) bekezdésében, továbbá az opciós szerződés 4. pontjában foglaltakat. Megállapította, hogy a szerződés rendelkezéséből önmagában nem következik az, hogy az alperes a vételi jogát a szerződés aláírásától számított öt éven túl is gyakorolhatná, a gépkocsi a felperes tulajdonában áll és a felperes tulajdonosként jogosult arra, hogy a gépjármű törzskönyve a birtokában legyen.

A felek között létrejött szerződés és irányadó Üzletszabályzat nem tartalmazott atipikus biztosíték adására vonatkozó kikötést. Utalt az Üzletszabályzat IV.9. pontjában, továbbá a IV.7. pontjában foglaltakra, valamint felhívta az I.29. és I.30. pontok rendelkezéseit.
Azt a következtetést vonta le, hogy az alperesnek nincs olyan jogszabályon vagy szerződési rendelkezésen alapuló joga, hogy a szerződés aláírásától számított öt éven túl a felperes tulajdonát képező gépjármű törzskönyvét birtokban tartsa.

Erre figyelemmel kötelezte az alperest a törzskönyv átadására a felperes részére.

Az alperes 11. sorszámú ellenkérelmében vitatta, hogy a gépjármű-nyilvántartásba az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére sor került volna, a felperes ezzel ellentétes állítását okirattal nem igazolta, ezért nem találta megállapíthatónak, hogy a korlátozó bejegyzés valóban létezik. A felperes ekörben a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, ezért a bíróság a törlésre irányuló kereseti kérelmet elutasította.

A felek a szerződés biztosítására külön opciós szerződést kötöttek, az Üzletszabályzat I.29.- I.30. pontjai, a IV.9., VI.1., VI.3. pontjai, valamint X. fejezete rendelkezik a szerződés biztosítékairól, ezért az ennek hiányára alapított, a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmeket elutasította.

Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás hiánya és az árfolyamkockázat felperesre telepítése körében utalt a régi Ptk. 209. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a 209/A. § (2) bekezdésében és a Hpt. 203. § (6) bekezdésében, (7) bekezdés a) pontjában foglaltakra.

A Kúria 2/2014. PJE határozatban foglaltakra figyelemmel kiemelte, hogy a peres eljárás során az alperes által bizonyítandó tény, az árfolyamkockázat valós tartalmára vonatkozó konkrét és egyedi tájékoztatás megtörténte és annak tartalma.

A pénzügyi intézmény által csatolt és a fogyasztó által aláírt és a tájékoztatás lényeges tartalmát is rögzítő kockázatfeltáró nyilatkozattal szemben a fogyasztót terhelte annak bizonyítása, hogy a tájékoztatást nem kapta meg, annak tartalma eltért a nyilatkozatban foglaltaktól, illetve a kiegészítő tájékoztatásra tekintettel alappal gondolhatta úgy, hogy az általa viselendő árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége vagy az bizonyos mértékben korlátozott.
Az alperes nem vitatta, hogy a szerződéshez kapcsolódóan külön kockázatfeltáró nyilatkozat megszövegezésére és annak a fogyasztó részére történő átadására nem került sor.

Kiemelte, hogy a deviza alapú kölcsönszerződések megkötésére általában azért kerül sor, mert az adós célja az volt, hogy a forint kölcsönszerződések esetén irányadó kamatnál alacsonyabb kamat mellett jusson kölcsönhöz. Erre csak úgy nyílt lehetőség, ha devizában adósodik el, ami egyben azt jelenti, hogy vállalja az árfolyamváltozás kockázatát, melynek iránya, mértéke előre nem látható, nem kiszámítható.

A szerződéses konstrukcióból származó árfolyamkockázatot az adós szempontjából kiegyenlíthette az az előny, hogy az alacsonyabb kamatban és törlesztőrészletekben mutatkozott meg, tehát mindkét fél
realizálhatott számára fontos előnyöket az aktuális gazdasági és üzleti érdekeinek megfelelően.

A perbeli esetben úgy foglalt állást, hogy a szerződésben meghatározott kamat mértéke 16,61% bizonyosan elérte az ebben az időszakban alkalmazott forint kamatok mértékét.

A szerződés konkrétan az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, az ÁSZF I.23., I.25. pontok értelmező rendelkezései, továbbá az Üzletszabályzat V.6. pontjának tartalma nem felel meg az átláthatóság követelményének, abból nem állapítható az meg, hogy a forint kedvezőtlen irányú változása esetén a felperes terhei milyen módon változnak meg.

Álláspontja szerint az ÁSZF rendelkezéseiből nem tűnik ki az, hogy az árfolyamváltozásnak milyen hatása van a felperes által fizetendő törlesztőrészletekre és a megfogalmazása nem egyértelmű, homályos az általánosan tájékozott ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára megfelelő tájékoztatást nem nyújt. Mindezekre tekintettel az ÁSZF V.6. pontja tisztességtelenségét állapította meg, utalva a 6/2013. PJE határozatban, továbbá a 2/2014. PJE határozatban foglaltakra. Ezen túlmenően kiemelte, hogy az Európai Bíróság C – 51./17. számú ügyben hozott döntésében foglaltak alapján az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételeknek nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lenni a fogyasztó számára. Az egyértelmű és világos tájékoztatás követelményének nem felel meg az, hogy az Üzletszabályzat I.25. pontja például kamatváltozásként tünteti fel magát az árfolyamváltozást. Az ÁSZF V. 6. pontjából pedig nem állapítható meg az, hogy a bekövetkező árfolyamváltozás milyen konkrét következményekkel járhat.

Utalt arra, hogy ebben a körben értékelte azt is, hogy a bekövetkezett árfolyamváltozást kedvezőtlen iránya esetén a felperes oldalán jelentkező terhet nem kompenzálja a szerződés alacsonyabb mértékű ügyleti kamata sem.

Ebből adódóan sérül a szimmetria elve is. Mindezekre figyelemmel az Üzletszabályzat V.6. pontja tisztességtelenségét állapította meg, amelynek jogkövetkezménye, hogy a felperes az árfolyamváltozásból eredő terhek viselésére nem köteles. Rögzítette, hogy mivel az alperes a felperessel szemben a szerződésből eredő követelést tart nyilván, ezért a felperest az Üzletszabályzat V.6. pontja tisztességtelensége miatt megillető összeg kiszámítása körében további bizonyítási eljárás lefolytatására van szükség. Mivel a perben e kérdésben a felperes által érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege tekintetében a vitát elkülöníthetőnek tartotta, ezért a jog fennállását közbenső ítélettel állapította meg a régi Pp. 213. § (3) bekezdésében foglaltak alapján.

A képviselet vonatkozásában utalt a szerződéskötéskor hatályos Hpt. 47. § (1) bekezdésében foglaltakra és rögzítette, hogy a képviselet alapulhat törvényen, jogi személy szervezeti szabályzatán, illetve jogügyleten.

Osztotta azt az alperesi hivatkozást, mely szerint a szervezeti szám teszi kizárttá azt, hogy az alperes ügyleti képviselete körében egy személy járjon el. Az alperes részéről eljáró személy képviseleti jogát a régi Ptk. 219. § (1), (2) bekezdésében foglaltak a 222. § és a 223. § (1) bekezdése, valamint a Hpt. 210. §-ában foglaltak alapján vizsgálta. Az alperes által csatolt együttműködési megállapodás, továbbá a szervezeti képviselet szabályai szerint alperes részéről aláírt meghatalmazás alapján úgy foglalt állást, hogy az alakiság szabályai az alperesi meghatalmazás tekintetében nem sérültek, megállapította, hogy az autókereskedés az alperessel kötött együttműködési megállapodás, valamint a meghatalmazás alapján jogosult volt alperes helyett és nevében egyedi, az alperes szervezete által jóváhagyott meghatározott tartalmú kölcsönszerződést aláírni.

Amennyiben pedig álképviseletre került volna sor, úgy a régi Ptk. 221. § (1) bekezdése értelmében a képviselt személy utólag is jóváhagyhatta az álképviselő eljárását, amely jóváhagyás nincs alakszerűséghez kötve, ráutaló magatartással is megtehető és ráutaló magatartásnak minősül, ha a pénzügyi intézmény a maga részéről teljesítette a szerződést, amely a perbeli esetben megtörtént, mindezek alapján a felperes képviselet szabályainak sérelmére alapított kereseti kérelmét részítélettel elutasította.

A jogosulatlan pénzügyi tevékenységre vonatkozó kereseti kérelem tekintetében kifejtette, hogy szükségtelen volt annak vizsgálata, hogy a szerződések megkötésénél eljárt autókereskedőnek volt-e jogosultsága a pénzügyi tevékenység elvégzésére, mivel a régi Ptk. 200. § (2) bekezdésében foglaltak és a következetes bírói gyakorlat szerint a más jogági szabályokat sértő szerződés a polgári jog szempontjából akkor érvénytelen, ha más jogági törvény kifejezetten rögzíti, hogy az adott jogi norma megsértése együtt a szerződés érvénytelenségét is megvalósítja vagy ha az a törvény értelmezésében az összes körülményre nyilvánvaló módon megállapítható.

A Hpt. a felügyelet engedélyének hiányában végzett ügynöki tevékenység keretében kötött polgári jogi szerződésekhez nem fűzi a semmisség jogkövetkezményét, így a bejelentés, hogy az engedélykérés elmulasztása megtörtént, legfeljebb felügyeleti intézkedést vonhat maga után, de nem eredményezi az ügynök közreműködésével kötött pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződés érvénytelenségét.

Nem tartotta a perbeli szerződést a jóhiszeműség és tisztesség követelményeibe ütközőnek sem, ebben a körben utalt a 6/2013. PJE határozat III.2.b. pontjában rögzítettekre. Kiemelte, hogy a devizaalapú kölcsönök tipikus esetben nem minősül befektetési tevékenységnek, a perbeli szerződés rendeltetése nem befektetés megvalósítása, mivel a fogyasztó kizárólag a fogyasztási cikk vásárlásához vagy szolgáltatás igénybevételéhez szükséges összeghez kívánt jutni, nem az árfolyamkockázat kezelése vagy a devizaárfolyam spekulációja volt a célja.

Nem találta a kölcsönszerződést a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontja szerint érvénytelennek, a szerződés tárgyát a felek meghatározták, a szerződés egyértelműen tartalmazza a kölcsön összegét és azt, hogy a felperes mekkora futamidő alatt köteles visszafizetni a felvett kölcsönt, meghatározták továbbá a havonta esedékes törlesztő összeget is 28.638 forintban.

Alaptalannak tartotta a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontjába ütközésre történő kereseti kérelmet is, mivel a kölcsönszerződés tartalmából megállapítható, hogy az tartalmazza a kölcsön összegét, a törlesztőrészletek számát, összegét, az esedékességet, a teljes hiteldíj mutatót, a mértékadó devizanemet és a kamat árfolyamváltozás elszámolásának a peres felek által meghatározott módját, azaz a normál deviza konstrukciót, melynek értelmében a kamatváltozás I. és kamatváltozás II. elszámolás a hirdetmény szerinti gyakorisággal történik. E kereseti kérelmeket elutasította.

Kiemelte, hogy a szerződéskötéskor hatályos Hpt. 5. § (2) bekezdés d) pontja szerint kizárólag hitelintézet jogosult pénzváltási tevékenység végzésére, annak nincs akadálya, hogy a felek úgy állapodjanak meg, mely szerint mindkét fél a kötelezettségének a kirovó pénznemben köteles eleget tenni, tehát mind a folyósításra, mind a törlesztésre a kiróvó pénznemben kerül sor.

Osztotta az alperes arra vonatkozó jogi álláspontját, hogy ez az átszámítás nem jelent pénzváltást csupán a folyósított összegnek, illetve a törlesztett összegnek a teljesítéskori árfolyam alapján történő kiszámítását, melyre tekintettel az erre alapított kereseti kérelmet is alaptalannak tartotta és részítélettel azt elutasította.

Nem vitásan a kölcsönszerződés a kölcsön százalékban kifejezett kamatát nem tartalmazta, azonban az összes fizetendő törlesztőrészletnek és a kölcsön összegének különbözete az induló ügyleti kamat összegét adja, ami 566.792 forint.

Megállapította, hogy a perbeli szerződés 1.000.000 forint összegű kölcsön összegét és az összes törlesztőrészletet 1.566.792 forint tartalmazta.

A kettő különbözeteként a szerződés összegszerűen tartalmazta a kölcsön kamatát, ugyanakkor nem tartalmazta annak éves százalékban kifejezett értékét, ezért a kölcsönszerződés a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontjába ütközik, azaz érvénytelen. Mivel nem vitatottan az alperes nem kamatmentes kölcsönt nyújtott a felperes számára, ezért az összes törlesztőrészlet összege, valamint a kölcsön összegének különbözete jelenti a kamat mértékét, továbbá az Üzletszabályzatból a kamat éves százalékos értéke kiszámítható.

A kamat százalékban kifejezett éves mértéke feltüntetésének elmaradása a perbeli szerződés esetén a kölcsönszerződés formai hiányosságát jelentette, az érvénytelenség oka ezért kiküszöbölhető.

Az érvénytelenség lehetséges jogkövetkezményei közül a régi Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján az érvényessé nyilvánítást alkalmazta, figyelemmel a Kúria 6/2013. PJE határozat 4. pontjában kifejtettekre is; megállapította, hogy a felek a perbeli szerződésben évi 16,61%-os mértékű ügyleti kamatban állapodtak meg.

Az ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen a határozat részbeni megváltoztatását és a felperes árfolyamkockázatról szóló tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatti érvénytelenség megállapítása iránti kereset elutasítását kérte azzal, hogy az ítélőtábla mellőzze az elsőfokú bíróság rész-, közbenső ítélete rendelkező részének azon megállapítását, mely szerint a HIT/2006.05.31. Üzletszabályzat V.6. pontja tisztességtelen, emiatt semmis és ennek jogkövetkezményeként a felperes igényt tarthat az árfolyamváltozással összefüggésben kiterhelt összegek elszámolására.

Másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú rész-, és közbenső ítélet régi Pp. 252. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak alapján történő hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozathozatal utasítására irányult mindkét kérelem mellett a felperes perköltségben való marasztalásával egyidejűleg.

Utalt arra, hogy a Kúria Gfv. VII.30.112/2015/5. számú eljárásában a perbeli szerződés V.6. pontban foglalt kikötést közérdekű kereset során már vizsgálta és azt nem találta tisztességtelennek.
Az egyedi szerződésben a felek meghatározták a mértékadó devizanemet, illetve az adós által az Üzletszabályzat alapján választott kamatváltozás I. és kamatváltozás II. elszámolási módját.

Abban állapodtak meg, hogy az árfolyamváltozás elszámolási módja normál konstrukció szerint történik, ugyanis a felperes választása az egyedi kölcsönszerződés tanúsága szerint volt az úgynevezett normál devizakonstrukció, amely egyedileg megtárgyalt szerződéses kikötésnek minősül, arra a régi Ptk. 209. § (1) bekezdése nem alkalmazható. Állította, hogy önmagában abból, hogy az egyedi kölcsönszerződésben meghatározásra került a mértékadó devizanem és az árfolyamváltozás elszámolási módjában a felek megállapodtak, továbbá az Üzletszabályzat V.6. pontjából az átlagosan körültekintő és figyelmes fogyasztó számára érzékelhető volt, hogy a kölcsönszerződés árfolyamkockázatot tartalmaz, melyet viselni köteles.

Emellett utalt az Üzletszabályzat további árfolyamkockázatra utaló rendelkezéseire (I/6., I/17., I/22., I/24., I/25.b. V/2., V/6. pontok).

A felperesi fogyasztótól elvárható volt, hogy a szerződés megkötését megelőzően a kölcsönszerződést, illetőleg annak részét képező rendelkezéseket, így az Üzletszabályzatot is alaposan elolvassa és áttanulmányozza, azt megfelelően értelmezze.

Amennyiben a felperes ennek nem tett eleget és az Üzletszabályzat rendelkezéseiről nem szerzett tudomást az az alperesi finanszírozó terhére nem róható és erre alappal a felperes a régi Ptk. 4. § (4) bekezdése alapján nem hivatkozhat. Utalt a Debreceni Ítélőtábla Pf. II.20.398/2018/5. számú ítéletében foglaltakra, továbbá a Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.961/2014/3. számú határozatának 13. oldal utolsó és 14. oldal első bekezdésében írtakra.

Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

Állította, hogy megfelelően tájékoztatta a felperest az árfolyamkockázatról és a perbeli kölcsönszerződés árfolyamkockázat viselésére vonatkozó rendelkezései nem tisztességtelenek. Kiemelte, hogy téves az elsőfokú bíróság azon álláspontja, amely szerint a szerződésben meghatározott 16,61%-os kamatmérték bizonyosan elérte az ebben az időszakban alkalmazott forint kamatok mértékét.

Ezzel kapcsolatosan részben az elsőfokú bíróság nem folytatott le bizonyítást, másrészt a kamat mértékének a meghatározása minden egyes ügyfélnél eltérő, amely nemcsak a deviza alapú szerződések esetén a forint alapúaknál is érvényesnek tekinthető.

Nem lehet ugyanis azt megállapítani, hogy egy adott napon két ügyfél azonos mértékű ügyleti kamaton fogja megkapni ugyanazt a kölcsönt, hiszen azt a hitelbírálat fogja eldönteni, hogy a kölcsönbe adót milyen kockázat terheli az adott ügyfél részére folyósítandó pénzkölcsön során.

Megjegyezte, hogy azzal, hogy az elsőfokú bíróság rész-, közbenső ítéletében az Üzletszabályzat V.6. pontjai tisztességtelenségének megállapítása mellett annak jogkövetkezményeként rögzítette, hogy a felperes igényt tarthat az árfolyamváltozással összefüggésben kiterhelt összegek elszámolására, tulajdonképpen módosította a felek között létrejött szerződést, hiszen a felek az egyedi kölcsönszerződés tanúsága szerint az árfolyamváltozás elszámolási módjában megállapodtak (normál devizakonstrukció), mely egyedileg megtárgyalt szerződéses kikötésnek minősül.

Utalt a régi Pp. 215. §-ában foglaltakra és előadta, hogy a felperesnek nem volt olyan irányú kereseti kérelme, amely szerint azt kérte, hogy a bíróság módosítsa a felek között létrejött szerződést, melynek következtében álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a felperesi kereseti kérelmen túlterjeszkedett.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte."

"Az alperes fellebbezése az elsőfokú ítélet 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 252. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerinti hatályon kívül helyezésére is irányult.

Az ítélőtábla elsődlegesen ezt az indítványt vizsgálta, mert ennek megalapozottsága az elsőfokú ítélet érdemi felülvizsgálatát kizárja.

Az elsőfokú eljárás során nem történt olyan lényeges, súlyos eljárási szabálysértés, amely az elsőfokú ítélet – fellebbezési korlátokra tekintet nélküli – hatályon kívül helyezését indokolttá tenné.

A fellebbezésben állított, az elsőfokú bíróság által a régi Pp. 215. §-ában foglalt keresethez kötöttség elvének megsértésére – tartalmában a régi Pp.252. § (2) -be bekezdésére – alapított alapított hatályon kívül helyezési ok nem fog helyt a később kifejtettek szerint.

Az ítélőtábla az elsőfokú rész-, és közbenső ítéletet a fellebbezéssel támadott részében érdemben vizsgálta felül."

"Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás.

Az elsőfokú bíróság a felek közötti kölcsönszerződés részét képező üzletszabályzat V.6. pontja tisztességtelensége tekintetében a tényállást megfelelően feltárta, az abból levont következtetéseivel és a vonatkozó jogszabályok helyes értelmezésével és alkalmazásával meghozott érdemi döntésével és annak jogi indokolásával az ítélőtábla egyetért, azt megismételni ehelyütt nem kívánja, csupán az alábbiakra mutat rá.

Az árfolyamkockázatról való tájékoztatás megfelelősége vizsgálata során a releváns szerződési pontok a V.6. pont, továbbá az ÁSZF I.23. és I.25. pontjai. A szerződéses rendelkezésen túl azonban – ahogy arra az elsőfokú bíróság is helyesen utalt – a 2/2014 PJE, valamint a 6/2013. PPJE határozatban foglaltak, továbbá a Európai Unió Bíróság (a továbbiakban: EUB) e körben kialakított gyakorlata és a tájékoztatással szemben elvárt követelmények vizsgálata szükségszerű.

Az elsőfokú bíróság a hivatkozott jogforrások figyelembevételével és azok helyes alkalmazásával vonta le azt a másodfokú bíróság által is osztott álláspontját, hogy az alperes a fogyasztó felperest nem tájékoztatta megfelelően adott esetben a kölcsönszerződésnek az árfolyamváltozás fogyasztóra telepítő rendelkezésről, az árfolyam kockázatról.

Az elsőfokú eljárás során az alperes és az autókereskedés közötti együttműködési megállapodás során az alperest a szerződéskötés során képviselő Szikszai Imre tanúként úgy nyilatkozott, (a ………../2016/18. számú jegyzőkönyv) hogy az árfolyamkockázatról egy alap tájékoztatás hangzott el, amelynek „mélységét" az ügyfél kíváncsisága határozta meg.

Az ítélőtábla ezzel összefüggésben kiemeli, hogy az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás teljessége, mélysége, annak megfelelősége nem függhet az ügyfél „kíváncsiságától".
A kialakult és következetes bírói gyakorlat alapján a tájékoztatással szemben támasztott követelmények, az elvárhatóság és a teljesség a fogyasztó személyétől, ismereteitől függetlenek.

Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az adott szerződési kikötés tisztességtelenség okán semmis. Ugyanakkor az ebből levont következtetése nem volt teljes körű.

Az ítélőtábla ítélkezési gyakorlata szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő szerződési kikötések – a tájékoztatás hiánya vagy nem megfelelő volta miatt – tisztességtelenségének megállapítása folytán a deviza alapú kölcsönszerződés teljes egészében érvénytelen lesz, lévén az árfolyamkockázat a szerződés főtárgyát meghatározó szerződési feltétel [Fővárosi Ítélőtábla ………89/2019/4-II. számú ítélet].

Az adott szerződési kikötés érvénytelensége a szerződés teljes érvénytelenségét vonja maga után, ezért az ítélőtábla az elsőfokú rész-, és közbenső ítéletet a rendelkező rész szerinti pontosítással és kiegészítéssel hagyta helyben.

Az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a szerződési rendelkezés érvénytelensége okán a felperes az érvénytelenség jogkövetkezményeként elszámolásra tarthat igényt.

A szerződés teljes érvénytelenségének jogkövetkezményét a folytatódó eljárásban az elsőfokú bíróságnak kell – a kereseti kérelemben foglaltak alapján – levonni és a felek között már megvalósult elszámolás alapulvételével, az esetleges szükséges (szakértői) bizonyítás lefolytatása után hozható megalapozott döntés.

A jogkövetkezmény alkalmazása során annak nincs akadálya, hogy az elsőfokú bíróság a részítélettel megállapított rendelkezéseit újra értékelje a részítélethez fűzött kötőerő jogi természete alapján [régi Pp. 213. § (2) bekezdés].

A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság rész-, közbenső ítéletét a régi Pp. 253. § (2) bekezdésében foglaltak alapján részben változtatta meg.

Az alperes fellebbezése eredményre nem vezetett, ezért az ítélőtábla a régi Pp. 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján kötelezte a felperest másodfokú eljárásban ügyvédi képviseletével felmerült perköltsége megfizetésére, melynek mértékét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak szerint állapította meg, figyelemmel a másodfokú eljárásban kifejtett ügyvédi tevékenységre is. „

Budapest, 2019. szeptember 11. Jogi probléma esetén keressék bizalommal az Ügyvédi alirodát.
Dr. Budaházi János ügyvéd, Dr. Láng Péter ügyvéd, Ügyvédi iroda elérhetősége:
2030. Érd. Mályva utca 14. Tel: 06-70-632-3583
Vezetékes telefon/fax: 06-23-360-472. Ügyelfogadás kizárólag telefonos egyeztetés után lehetséges.

Az ítélet IDE KATTINTVA tekinthető meg!