FORINTOSÍTÁS: ÖLRE MENNEK A BANKOK EGYMÁS ÜGYFELEIÉRT?

FORINTOSÍTÁS: ÖLRE MENNEK A BANKOK EGYMÁS ÜGYFELEIÉRT?

FORINTOSÍTÁS: ÖLRE MENNEK A BANKOK EGYMÁS ÜGYFELEIÉRT?

 

Ez rendkívül jól hangzik, de mi ebben már nem hiszünk. Sokkal inkább az elmúlt évek tapasztalataiból merítünk, és ebben az esetben is a kartellt tartjuk valószínűbbnek. "kutyából nem lesz szalonna…"

Egymás ügyfeleiért harcolnak majd a bankok a devizahitelek forintra váltásakor a Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint. A jegybankban arra számítanak, hogy a devizahiteles mentőcsomagot 4-5 bank éli túl Magyarországon. A Budapesti Gazdasági Fórum résztvevői megosztottak voltak abban, hogy a pénzintézetek szigorítják-e a jövőben a hitelezést.

2700-2800 milliárd forintnyi adósságot érint a devizaalapú hitelek forintra váltása a jegybank számításai szerint. „Ki mondta azt, hogy az egyik bank nem forintosíthatja a másik bank ügyfelét? Senki” – fogalmazott Nagy Márton. A Nemzeti Bank igazgatója azt mondta a Portfólió.hu online gazdasági portál konferenciáján: az ügyfelekért erős verseny alakulhat ki, ezért a pénzintézeteknek átlátható ajánlatot kell majd tenniük. 

A devizahitel-állomány 20 százaléka az Erste Banknál van. „Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az ügyfelek jelentős része nálunk maradjon. Sőt, még esetleg olyan bankoktól, akik erre nem készültek fel, azoktól az ügyfeleit áthozzuk” – fogalmazta meg céljaikat Jelasity Radovan elnök-vezérigazgató.



Becslések szerint a pénzintézeteknek közel 1000 milliárd forintot kell visszafizetniük ügyfeleiknek a törvénytelenül alkalmazott árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések miatt.

A magyar exportot támogató, állami tulajdonú pénzintézet vezetője nem számít visszaesésre a hitelezésben. „A rendelkezésre álló jövedelmek emelkedésével emelkedhet a hitelkereslet. A hitelkínálat tekintetében pedig már megtörtént az a tőkeképzés a bankrendszer túlnyomó részében, amely a további hitelezésnek az alapját képezi. Azt gondolom, hogy ez az elszámolási rendelet nem kell, hogy visszavesse a hitelezést, viszont az új tiszta helyzet, amennyiben ez a probléma fixálódik, az egyértelműen a hitelezésnek kedvező szituációt teremt” – fejtette ki Nátrán Roland, az  Eximbank vezérigazgatója.  

Surányi György volt jegybankelnök borúlátóbb. „Az a tény, hogy a bankok elveszítik a tőkéjüknek nagyjából a harmadát ebben a devizahitelezési csomagban, ez azzal jár, hogy az ő hitelnyújtó képességük is csökken, egyre kevesebb hitelt tudnak nyújtani a tőkeveszteség miatt, emiatt kénytelenek szigorítani a hitelbírálataikat, kénytelenek kevesebb kockázatot vállalni, mert nincs miből kockázatot vállalniuk” – fogalmazott az MNB volt elnöke.

Surányi György utódja szerint ideje volt rendet tenni a devizahitelezésben. „Nagyon csúnyán viselkedtek a magyar bankok ezekben a kérdésekben, amit azért mindannyian látunk. Persze nehezen viselik a rendbetételt, de azért úgy kell rendbe tenni a bankokat, hogy megmaradjon a magyar bankrendszer, a pénzügyi rendszer és a hitelezési rendszer, és azt gondolom, hogy ez megoldható” – szögezte le Járai Zsigmond.

A konferencián vita volt arról is, hogy kell-e számítani bankok kivonulására vagy összeolvadására. A Magyar Nemzeti Bank szerint hosszú távon öt nagybank tud a magyar piacon megélni. – MNO

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM