DR. LÉHMANN:VALAKIKNEK NAGYON ÚTJÁBAN VOLTAM

DR. LÉHMANN:VALAKIKNEK NAGYON ÚTJÁBAN VOLTAM.

Valakiknek útjában voltam, valakiknek nagyon útjában voltam.

Fórumoknál nálam lévő táskámban hordtam és gyűjtöttem mindazokat a képviselőválasztáshoz szükséges íveket, melyeken az engem támogató aláírásokat gyüjtöttem.

Kis csapatommal Siófokon a mai napra már meghaladtuk az törvény szerint kívánt 500 aláírást, és miután csapatommal a mai napi eligazítást megtartottuk, Siófok Fő terén nagy büszkén áthaladva a táskámmal. 11 órakor elindultam Tabra, ahol további aláírásokat gyüjtenek a velem szimpatizálót.

Délután ½ 1-re táskámmal és ebben a 70 db. teleírt ívekkel visszaérkeztem irodámba, majd miután egy órán át ügyfeleztem, délután ½ 2-kor ebédelni felmentem az egy emelettel feljebb lévő lakásomba. A táskát sajnos nem vittem magammal.

Délután 2 órakor irodámba visszaérkezve a táskából eltünt a 70 db. teleírt ív, és ezzel a választáson való részvételemért folytatott tevékenységemet befejeztem.


Feltehetően a gondviselés akarta úgy, hogy ekként alakuljanak dolgaim.

Hiszen azok, akik ezt a gazemberséget velem szemben elkövették, nem valószínű, hogy nem találtak volna később más utat is kiiktatásomra. Feleségem elmondása szerint ameddig Tabon voltam, három olyan telefon is érkezett melyek rövid időn megszakadtak, melyből arra következtetek, hogy folyamatosan vizsgálták már a mai napon mozgásomat.

A Siófoki Rendőrkapitányságon délután 4 órakor feljelentéssel akartam élni, majd 20 perc mulva azért kellett távoznom, mert egyetlen rendőr sem vállalta a mai napra azt, hogy a feljelentésem megtehessem.

Holnapi napon reggel 8 órakor ujra próbálkozom. ….

Siófokon 2014. február 27. napján.

Léhmann György


Most mentek el irodámból a rendőrségi helyszinelők – BRFK utasítására -, holnap reggel a feljelentést megtehetem a Siófoki Rendőrkapitányságon.  Reggel 9. órakor ismét lesz 70 üres ajánlóívem Szövetségem Elnökének kérésére. (TESZ)


Közben az alábbi üzenetet kaptam és természetesen 9-től kis csapatommal kiállok ismét a Víztorony és Pláza közötti területre ezekkel az ívekkel. Várva az aláírások pótlását.

Ebben bízva köszönettel: Léhmann György


From: Gábor
Sent: Thursday, February 27, 2014 10:36 PM
To: Pacsuta Péter János; 2014@tesz.info; mindenki; elolanc
Subject: ELLOPOTT AJÁNLÁSOK PÓTLÁSA

Ha van kurázsi a Siófokiakban és környékbeliekben, akkor megszervezhető az aláírások pótlása, de persze ahhoz az aláírók aktív részvétele is szükséges (pl. hajlandóak elmenni egy meghirdetett helyre egy meghirdetett időpontban aláírni). Nem kéne csak úgy feladni, ne adjuk már meg nekik (mármint a maffiózóknak) ezt az örömet. Egy időben tíz helyen fogadva az aláírni akarókat akár egy nap alatt pótolható az 560 aláírás. Van-e ennyi ember Siófok környékén?

Gábor

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM