Dr. Léhmann : áttörést látok!

Dr. Léhmann-Áttörést látok! ha sorban semmisek lesznek a deviza-szerződések, akkor onnantól kezdve a bankoknak kell elkezdeni bírósághoz szaladgálni

Léhmann Györgynek papírja van róla, hogy semmis a devizahitel-szerződés; most először mondta ezt ki keresetlevelére bíróság, de mindjárt duplán.

„Papírom van róla, hogy semmis a devizahitel-szerződés; most először mondta ezt ki keresetlevelemre bíróság, de mindjárt duplán: egymás után két perben is, előbb első fokon, a másik viszont már jogerősen” – értesítette lapunkatLéhmann György. A siófoki jogász úgy véli, tarthattak valamiféle „eligazítást”, esetleg összbírói értekezletet a témában, szerinte ugyanis nem lehet véletlen, hogy eddigi perei során egyszer sem jutott ilyen megállapításra egyetlen bíróság sem, most meg a Fővárosi Törvényszék és aFővárosi Ítélőtábla is. Léhmann György bízik abban, hogy ez iránymutatás a többi per végkifejletére is.


– Én sosem kértem mást (ez irányú keresetlevelemet az interneten közzé is tettem, bárki pert indíthat a segítségével), mint a devizahitel-szerződés tisztességtelenségének a kimondását a bank egyoldalú módosítási jogára hivatkozva – így az ügyvéd. – Ezt ítélték eddig a bíróságok megalapozottnak, vagy éppen utasították el, korábban inkább az utóbbi, az elmúlt hetekben inkább az előbbi. De most először fordult elő, hogy a bíróság ne is foglalkozzék a tisztességtelenséggel, hanem kimondja: az egész szerződés semmis. A bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell, hogy semmis-e egy szerződés – ez uniós jogelv, csakhogy eddig a magyar ítélkezők ezt figyelmen kívül hagyták. Ha ez a két ítélet azt jelenti, hogy ezek után nem fogják, akkor nyert ügyünk van. Áttörést látok, hiszen ha sorban semmisek lesznek a deviza-szerződések, akkor onnantól kezdve a bankoknak kell elkezdeni bírósághoz szaladgálni, hogy ugyan állítsa már helyre a szerződést úgy, hogy ne legyen semmis. Ekkor jövök én és kő kövön nem marad: kedves bank, szíveskedjék kártérítést fizetni annak az ügyfélnek, amelyiket eddig semmis, azaz törvénytelen szerződéssel megtévesztette. Mert az alapvető, hogy ilyenkor jár a kártérítés a becsapott fogyasztónak.


Léhmann György arra is emlékeztetett: a Kúria néhány hete hozott egy jogegységi döntést. – Akkor nem tudtam még, mi ennek az értelme. Az áll benne, hogy a bank csak abban az esetben indíthat viszontkeresetet semmis szerződés esetén, ha elismeri: valóban semmis volt a szerződés. Ha nem ismeri el, úgy nincs lehetősége arra, hogy kérje a bíróságtól: állapítsa meg, melyek a semmisség jogkövetkezményei. Ezt is és a két ítéletet is jelnek tekintem. A bank számára ez csapda: ha semmis volt az eredeti megállapodás, akkor azért komoly kártérítési felelősséggel tartozik, mint a szerződés készítője. Akkor is, ha nem állt szándékában az ügyfél megtévesztése, hiszen a felelősség objektív…

Forrás: sonline.hu

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM