“DEVIZÁS” ÜGYBEN LEVÉL A JOBBIKNAK

"DEVIZÁS" ÜGYBEN LEVÉL A JOBBIKNAK.

"DEVIZÁS" ÜGYBEN LEVÉL A JOBBIKNAK


[good_old_share]

Szavazás és videó az oldalon!

 

Az alábbi levelet Járvás Éva írta Vona Gábornak, a Jobbik elnökének, valamint Z. Kárpát Dánielnek, a párt „deviza”- ügyekért felelős képviselőjének. ( a levelet a szavazás után találod)

Sokan úgy gondolják, hogy a Jobbik valóban tisztességesen meg akarja oldani ezt a nemzetet is megnyomorító hatalmas problémát.  Sokan annak ellenére is így gondolják, hogy a tények sajnos mást mutatnak.

A tények: a Jobbik is megszavazta a piaci árfolyamon történt forintosítást, és ezzel legalizálta azt a hatalmas nyereséget, melynek egy része az MNB-nél keletkezett az „átváltás” folyamán. Természetesen ez a hatalmas összeg a „devizások” vesztesége, melybe családok rokkantak bele, vagy amely miatt családok mentek szét. És amely már eddig is rengeteg áldozatot szedett.

Ezt a Jobbik is tudja, Z. Kárpát el is mondja az oldal alján látható videóban. Ennek ellenére megszavazták.

A videó érdekessége, hogy Vona Gábor ezt a kérdést tette fel a videó mellé: "Ön szerint tisztességes, hogy valaki 156 forinton veszi fel a hitelét, majd több mint 100 forinttal magasabb átváltási árfolyamon akarják rendezni azt?"

Azt beláthatjuk, hogy Vona kérdése a Jobbik szavazása után csak „költői”, mert ha nem tisztességes, akkor miért szavazták meg?

[poll id=”8″]

Járvás Éva – Megpróbáltam felhívni Vona Gábor és Z.Kárpát Dániel figyelmét arra az eszközre, amivel akár kormányt is buktathatnának!




"Tisztelt Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel! Köszönjük az erőfeszítéseiket, de kérem gondolkodjanak el a következőkön is, hogy hatékonyabb eszközt tudjanak használni a devizások érdekvédelmében.

Sok tízezer okirati bizonyíték van az adósok kezében, ami alapján egyértelműen és cáfolhatatlanul bizonyított, hogy a bankok számviteli egyenlegcsalást követtek el a devizaalapú kölcsönök egyenlegének számítása során (köszönhetően az elszabotált pénzügyi fogyasztóvédelemnek), s ebből fakadóan a törlesztőrészleteket eleve hibásan számították ki.

Az okirati bizonyítékokat éppen a bankok postázták ki az elszámolás után ügyfeleiknek. A bankok egyszerűen a futamidő alatt megváltoztatták a kölcsön számítási módját.

Törvényesen kezdték, de amikor a törlesztési időszak következett önkényesen és egyoldalúan megváltoztatták a számítások módszerét. Így ekkor már nem a kölcsön egyenlegéből, hanem egy forex trade nyitott devizapozícióból számították a törlesztéseket. Ez matematikailag lehetetlen anomália, továbbá egyértelműen sérti a 2000.évi C. tv. 59/A (9) , s továbbá (7)(8) bek és 60.§ (1) bekezdését, tudniillik a törvényi rendelkezés TILTJA a kölcsön kereskedelmi célúvá minősítését és annak piaci árfolyamon történő értékelését.

Kedves olvasó! Kattints ide és iratkozz fel a hírlevelekre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

A törlesztőrészleten belül mindenképpen alaposan meg kell vizsgálni a tőkerész kapcsolatát az árfolyammal, mert ott van a törvénysértés. A forintosítási törvény (tegyük fel esetleg) feltételezi, hogy a bankok a Sztv.-nek megfelelő deviza nyilvántartást vezettek a kölcsönökhöz, de ezt senki nem ellenőrizte le. Tehát nem az árfolyamváltozás okozta a nagy bajt, hanem a bankok egyenlegcsalása.

Jó lenne, ha a tisztelt képviselő urak is tisztán látnák ezt. Arra nem kellett külön törvény, hogy a felvételkori árfolyamon legyen nyilvántartva a kölcsön,mert erre ott van a 2000 évi C tv. Azért hozta a kormány a forintosítási törvényt, mert ott nem forintosítás történt, hanem kölcsönösítés. A forex trade nyitott devizapozíciót zárta le a bank a Bankszövetséggel kötött paktum alapján piaci árfolyamon."- Járvás Éva

Mi pedig várjuk a Jobbik válaszát, és az üggyel kapcsolatos VALÓS lépéseit, melyekről beszámolunk!







[apss_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM