DEVIZAHITELEK-ITT A MAGYARÁZAT. ISMÉT VAN REMÉNY.

DEVIZAHITELEK-ITT A MAGYARÁZAT. ISMÉT VAN REMÉNY.

DEVIZAHITELEK-ITT A MAGYARÁZAT. ISMÉT VAN REMÉNY.

[good_old_share]


Az a bank járt el tisztességesen egy devizahiteles kölcsönszerződés megkötésekor, amelyik nemcsak a forint esetleges gyengülésének veszélyére hívta fel a figyelmet, de például táblázatba gyűjtve mutatta ki, miként változik a törlesztőrészlet ennek hatására-írja az MNO.



Például hogy miként emelkedik a törlesztő a forint tíz-, húsz-, harmincszázalékos gyengülése esetén – elemezte lapunknak az Európai Unió Bíróságának (EUB) egy román devizahiteles ügyben hozott döntését Róna Péter közgazdász.

loading...

Az ügyfél azért fordult bírósághoz, mert szerinte nem kapott megfelelő tájékoztatást bankjától a hitellel járó esetleges veszélyekről, s így a pénzintézet tisztességtelenül járt el. A döntés kimondja, nemcsak az árfolyamváltozás okozta kockázatokra kellett felhívnia a figyelmet a banknak, hanem arra is, hogy annak milyen hatása lehet a havi fizetési kötelezettségre.

Kérdésünkre Róna Péter elmondta, a luxemburgi testület állásfoglalása ugyan nem vonatkozik közvetlenül az adott ügyre, nem jelent közvetlen döntést, az abban foglaltak azonban útmutatást adnak a kérdést feltevő román bíróság számára, miként kell értelmezni a megfelelő tájékoztatás fogalmát a devizahiteles ügyekben. Ugyanakkor az EUB határozatát a hasonló perekben eljáró magyar bíróságoknak is kötelezően figyelembe kell venniük.



A közgazdász hangsúlyozta, a magyar bankok egymástól eltérő szerződéstípusokat alkalmaztak, volt, ahol egyáltalán nem esett szó az árfolyamkockázat veszélyeiről.

Az EUB döntése értelmében ezekben az esetekben az elégtelen tájékoztatás miatt tisztességtelennek minősülhet a szerződés. De azokban az esetekben is felvetődhet a tisztességtelenség, ahol az árfolyamkockázatra ugyan felhívták a figyelmet, de annak a törlesztőrészletre gyakorolt hatását nem mutatták be.

Bihari Krisztina devizahiteles-ügyvéd hasonlóképpen vélekedik.

 

Várakozása szerint a mostani döntéshez hasonló határozatot fog hozni az EUB az előtte lévő hasonló magyarországi ügyekben.

loading...



Vagyis reménykedhetnek a devizahitelesek, hiszen a szerződések túlnyomó többségében nem kaptak olyan részletes tájékoztatást az árfolyamváltozás várható hatásairól, mint amit a mostani döntés előír.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: https://civilkontroll.com/newsletter/

S miután a Kúria jogegységi döntéséből is hasonló olvasható ki, érthetetlennek tartja, hogy a devizahitelek forintosításakor miért 256 forintos svájcifrank-árfolyamon váltották forintra kötelező jelleggel a helvét devizában felvett kölcsönöket. Szerinte felvételkori árfolyamon kellett volna azokat forintosítani.

[good_old_share]

loading…


Facebook hozzászólások
loading...
Read previous post:
DEVIZAHITELEK-VÁDLOTTAK PADJÁRA A FELELŐSÖKET!
DEVIZAHITELEK-VÁDLOTTAK PADJÁRA A FELELŐSÖKET!

DEVIZAHITELEK-VÁDLOTTAK PADJÁRA A FELELŐSÖKET! [good_old_share] Felvételkori árfolyamon történjen a forintosítás. A kilakoltatási moratórium azonnali elrendelése. Minimálbérből, kisnyugdíjból ne lehessen levonni...

A KORMÁNY MEGOLDJA - KÉT KISGYEREKKEL LAKOLTATTÁK KI A CSALÁDOT.
A KORMÁNY MEGOLDJA – KÉT KISGYEREKKEL LAKOLTATTÁK KI A CSALÁDOT.

A KORMÁNY MEGOLDJA - KÉT KISGYEREKKEL LAKOLTATTÁK KI A CSALÁDOT. [good_old_share] Anya! Mikor megyünk haza? Kérdezte a kisgyermek. Erre mégis...

Close