“DEVIZAHITELEK”-HAMAROSAN UNIÓS DÖNTÉS, A BANKOK MÁR EGYEZKEDNÉNEK.

"DEVIZAHITELEK"-HAMAROSAN UNIÓS DÖNTÉS, A BANKOK MÁR EGYEZKEDNÉNEK.

"DEVIZAHITELEK"-HAMAROSAN UNIÓS DÖNTÉS, A BANKOK MÁR EGYEZKEDNÉNEK.

[good_old_share]


Ezek a bankárok már tudhatnak valamit. Talán előre érzik a vesztüket?

 




Uniós bírósági döntéstől tartva egyezkednének a bankok egy ügyvéd szerint. Erről számolt be a 24.hu.

 

Léhmann György azt mondta, ügyfeleit szürreális ajánlatokkal keresik meg a pénzintézetek.

Egy siófoki ügyvéd szerint „egészen szürreális” egyezségi ajánlattal jelentkeznek a bankok devizaadós ügyfeleinél azután, hogy a magyar bíróságok állásfoglalást kértek az Európai Unió bíróságától a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban.

Léhmann György azt mondta a Népszavának, hogy az egyik, az OTP-vel perben álló adósnak azt írta a pénzintézet, hogy az eddig követelt 21 millió forint helyett nyolcmillióval is megelégszik.

 

Léhmann rámutatott: egyre több hazai bíró kívánja megvárni a perek folytatásával az európai bíróság állásfoglalását, tőle pedig azt kérik ügyfelei, kezdeményezze a végrehajtás felfüggesztését. Az ügyvéd szerint nagy a tét, ugyanis súlyos milliárdok járhatnak vissza a korábbi devizaadósoknak.

Az Európai Unió bíróságának arra kell választ adni, hogy az uniós jog szerint is elfogadható-e, ha az adósnak kell viselnie a hirtelen drasztikus árfolyamváltozásból eredő veszteségeket. A Kúria elnöke a közelmúltban úgy foglalt állást, hogy egy esetleges uniós iránymutatás ellenére is szabad keze marad a magyar bíróságoknak, de ha kell, változtatnak a hazai bírói gyakorlaton.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Az OTP kommunikációs vezetője egyébként cáfolta Léhmann Györgyöt, azt mondta, az ügyvéd által említett egyezségi ajánlat a normál ügymenetben kizárt, csak rendkívül indokolt szociális okok fennállása esetén élhet ilyen kedvezményekkel a pénzintézet.




Nagy kérdés az, hogy az átvert és megalázott ügyfelek mennyire lesznek nyitottak egy olyan bankszektorral egyezkedni, amely már bizonyítottan 734 milliárd forinttal verte át a "deviza"-károsultakat? Ne feledjük: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója nyilvánosságra hozta, hogy egy átlagos jelzáloghiteles esetében 718 ezer forint volt a bankok által tisztességtelenül felszámított összeg. A forintosítás során pedig az elszámolásban 1,9 millió szerződés volt érintett!

Ezek után mégis mit várnak a bankok???

[good_old_share]

loading…


Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM