DEVIZAHITEL ELSZÁMOLÁSOKRÓL – JÓ HA TUDOD!

DEVIZAHITEL ELSZÁMOLÁSOKRÓL - JÓ HA TUDOD!

DEVIZAHITEL ELSZÁMOLÁSOKRÓL – JÓ HA TUDOD!

 

Nehány dolgot érdemes tudni!

[cn-social-icon]

1. Ha csak a XXXVIII Tv vagyis az elszámolási törvény miatt van a vegrehajtas szüneteltetve, akkor annak hamarosan vége lesz, és amennyiben nem tud keresetet benyújtani, és nem tudja kérni a per miatt a végrehajtás felfüggesztését, akkor az el is fog indulni. A végrehajtás kérőjének ugyanis a tv előírja, hogy az elszámolás kézbesítését követő 30 napon belül kezdeményezze a szüneteltetett eljárások elindítását, a végrehajtónak pedig erre 60 napja van. Lehet, hogy ez soknak látszik de nem az.



2. Amennyiben valaki nem fogadja el az új, fizikailag nem, de lényegében a szerződés módosulását (forint összeg meghatározása a hozza tartozó új kamattal, valamint a visszatérítését a tisztességtelen feltételek egyoldalú alkalmazása miatt), akkor az értesítést követő 30 napon belül díj és költségmentessen felmondhatja és azt 60 napon belül ki is kell fizetni. Napi árfolyamon ! Ha nem tenné, akkor ugyanúgy elindul ellene egy eljárás, mintha felmondták volna.

3. Az elszámolással kapcsolatos panasz mindenképpen úgy kellene elkezdeni, hogy a szolgáltatóktól ki kell kérni a részletes módszertani leírást és

4. A panaszt az alapkimutatás kézhezvételétől számított 30 napon belül kellene megtenni.

Ezt követően, amennyiben a panaszos kifogása szerinte nem lett orvosolva, fordulhat csak a PBT felé.
A tv három esetben engedi meg, hogy a panasz befogadható legyen:
1. A kimutatással szemben rámutatható számszaki hiba.
2. A szolgáltató nem küldte meg időben
3. A fogyasztó szerint elszámolásra kötelezett a szerződés, de a hitelező szerint nem az.

Ez a 3 esemény az, ami a panasz alapját adhatja a törvényben meghatározottak alapján , több nincs .




Amennyiben a PBT előtt sem orvosolnák a panaszt, akkor az elutasítást követő 8 napon belül kifogással élhet, majd a panaszhoz tartozó dokumentumokat a PBT megküldi a bíróságra . Kiegészíteni vagy pótolni iratokat ebben az eljárásban nem lehet .

4. Akinek szándékában áll peres úton vitatni a szerződését az továbbra is megteheti. Nem jelenti a perelhetetlenséget a tv erejénél fogva végrehajtott szerződés modosulás! Az árfolyamrés, a kamat vagy az aláírások múltbéli események lesznek.
Barabás Gyula – Pénzügyi Fogyasztóvédelem

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll. [cn-social-icon]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM