Közjegyzők ellen indulnak perek devizacsalások miatt

Közjegyzők ellen indulnak perek devizacsalások miatt

Kártérítési perek indulnak hamarosan tömegével a közjegyzők ellen, az ok pedig köztudott: közokiratokkal fedezték a banki devizahitel csalásokat, elősegítették ezzel a kilakoltatásokat. Ez a hír tegnap hangzott el “A Pannon TV ~ Kerekasztal című műsorában” ahol is Dr. Léhmann György volt a meghívott vendég. Az ügyvédet a devizahiteleseket a bankokkal és a közjegyzőkkel szemben sikeresen…

RÉSZLETEK
Dr.Léhmann György.Varga Mihály Miniszter Úrnak-semmis szerződési feltétel a semmis szerződés jogkövetkezménye

Varga Mihály Miniszter Úrnak-semmis szerződési feltétel a semmis szerződés jogkövetkezménye

Varga Mihály Miniszter Úrnak B u d a p e s t   Tisztelt Miniszter Úr! Az MTI híranyagból tudtuk meg azt, hogy a Magyar Kormány jelenlegi szándékai szerint „A kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni” csak…

RÉSZLETEK
Dr.Léhmann György-amennyid van, annyit érsz, avagy Magyar hagyd el hazádat

Magyar! Hagyd el hazádat, avagy amennyid van, annyit érsz!

Dr. Léhmann György:  Nagyon kedves levelezőm küldte az alábbi levelet azzal, hogy ezt nyugodtan továbbíthatom. Annál is inkább készséggel terjesztem, mivel legutóbb Cséfalvai államtitkár úr mintha azt mondta volna, hogy közel annyian jönnek vissza a magyarok külföldről, mint ahányan elmennek. Szerencséjére az Államtitkár Úrnak jó erős kupolát építettek az Országház fölé, kibirta még ezt is.  …

RÉSZLETEK
Varga Mihály minisztert feltehetően ez sem érdekli

Varga Mihály minisztert feltehetően ez sem érdekli

Tegnapi napon kaptam olyan üzenetet, hogy az ERSTE ellen nyert pert is jó lenne közölni azért, mert eléggé elviselhetetlenül viselkednek. Az üzenethez képest két óra mulva kaptam az alábbi ítéletet az ERSTE elleni egyik peremben, egyébként ez már a második velük szemben nyert perem. Ennek az itéletnek utolsóelőtti oldalán olvashatók azok a megállapítások, melyekre tekintettel…

RÉSZLETEK
Dr.Léhmann György-Egy tál lencséért ne adják jogaikat

Dr.Léhmann-Egy tál lencséért ne adják jogaikat

Ma reggel a „Már számolatlanul kapják a pofonokat a bankok a bíróságoktól” című írásom után kaptam az alábbi üzenetet: From: K……………. B………. [mailto:k………………….@gmail.com] Sent: Sunday, October 13, 2013 8:34 AM To: Dr. Léhmann György Subject: Fwd: Tisztelt Ügyvéd Úr!  Köszönöm minden értesítő levelét és fáradságos munkáját. Az elmúlt napokban kaptam a fenti levelet, ami azt…

RÉSZLETEK
Már számolatlanul kapják a pofonokat a bankok a bíróságoktól

Már számolatlanul kapják a pofonokat a bankok a bíróságoktól

Két nappal ezelőtt kézhezvett alábbi kereseti kérelmemnek megfelelő, szerződési feltétel érvénytelenségét megállapító Fővárosi Törvényszéki ítéletnek legfőbb értéke az, hogy pontosan annak megfelelően hozott döntést a bíróság, ahogy a Kúriának 2/2012. (XII.10.) PK Véleménye valamint az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásaiban hozott ítéleteiben ezt meghatározza. Hivatalból észlelte az ítélet 6. oldalán irt indokolás szerint azt, hogy…

RÉSZLETEK
Itt a harmadik: újabb siker egy pénzintézet ellen

ITT A HARMADIK:újabb siker egy pénzintézet ellen

Az AXA-é a harmadik „egyes”, a Fővárosi Törvényszék friss, egyelőre nem jogerős ítélete szerint egy fővárosi devizahiteles is pert nyert bankja ellen – megint a „Léhmann-séma” volt a nyerő. Az ügyvéd az MNO-nak elmondta, hogy a bíróságok iránymutatónak veszik ezeket az ítéleteket. Itt a harmadik! Az MNO értesülései szerint újabb devizahiteles nyert pert bank ellen,…

RÉSZLETEK